sztrájk

Megasztrájk: ilyen az, amikor bekeményítenek a Boeing dolgozói

2025.08.05.

Több ezer dolgozó lépett sztrájkba hétfőn a Boeing amerikai repülőgépgyártó három hadiipari üzemében, mert szakszervezetüknek nem sikerült megállapodnia a munkaadóval az új foglalkoztatási keretszerződésről.

Fotó: Boeing

A munkabeszüntetésben a gép- és repülőgépipari dolgozókat tömörítő egyik nagy szakszervezet, az International Association of Machinists and Aerospace Workers ( Gépészek és Repüléstechnikai Dolgozók Nemzetközi Szövetsége ) 3200 tagja vesz részt a nagyvállalat három közép-nyugati gyárában Missouri és Illinois államban. A szakszervezet 600 ezer munkást tömörít elsősorban az Egyesült Államokban és Kanadában.

Az érdekképviselet közleménye szerint a sztrájkról azután született döntés, hogy a helyi tagság elutasította a munkaadó által ajánlott új, négyéves foglalkoztatási keretszerződést.

A Boeing négy évre elosztva 20 százalékos béremelést, valamint további juttatásokat ajánlott 5 ezer dollár értékben.

Sam Cicinelli, a szakszervezet általános elnökhelyettese úgy nyilatkozott, hogy az érintett üzemekben dolgozók olyan repülőgépeket és egyéb védelmi rendszereket gyártanak, amelyek fenntartják az Egyesült Államok biztonságát, ezért megérdemelnek egy olyan szerződést, amely biztonságot ad családjaiknak és elismeri szaktudásukat.

Dan Gillian, a Boeing Air Dominance alelnöke, egyben a St. Louis-i gyár vezetője csalódottságát fejezte ki a szakszervezet döntése miatt, és úgy nyilatkozott, hogy a munkaadó ajánlata összességében 40 százalékos bérnövekedés előtt nyitotta volna meg az utat, mert a korábbi javaslatot kiegészítették egy, a túlórát korlátozó korábbi szabály eltörlésével. A cégvezető ugyanakkor hozzátette: felkészültek a sztrájkra és képesek kiszolgálni az ügyfeleket a munkabeszüntetésben részt nem vevő dolgozók segítségével.

A Boeing védelmi-, űr- és biztonsági ipari (Boeing Defense, Space & Security) üzletága a teljes vállalatcsoport összes bevételének harmadát adja.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.29
A Renault és a Roland-Garros hosszú távú partnersége idén egy újabb izgalmas mérföldkőhöz érkezett....
2026.04.29
Nem fogja hagyni az FIA, hogy a Forma–1 csapatai előnyszerzésre játsszák ki a rajtok....
2026.04.28
Az ausztrál kamionok nem a formájukkal, hanem a 3-7 pótkocsiból álló szerelvényekkel keltenek....
2026.04.28
A kompakt elektromos SUV és Sportback nevű kupé testvére jobb minőségű belső térrel, gyorsabb....
2026.04.28
Még a legelhivatottabb Ferrari-rajongókat is meglepte, hogy mennyit kóstál a márka első elektromos....
2026.04.28
Itt debütált a hosszú tengelytávú iX3 és i3, valamint a frissített 7-es sorozat is. ..
2026.04.28
A Chery csoporthoz tartozó AiMoga vállalat megkezdte humanoid robotjának online értékesítését. ..
2026.04.28
Egyszerre közel 11 ezer járművet képes befogadni a fedélzetére. ..
2026.04.28
Kína és az Európai Unió az év elején született ármegállapodás révén „puha landolást” ért el az....
2026.04.28
A sorozatgyártásban kínált első BMW-féle MINI modell 2001. április 26-án gurult le az oxfordi üzem....