General Motors

Megduplázta önvezető kísérleti járműflottáját a General Motors

2017.10.07.

- Az elmúlt három hónapban több mint megduplázta, százra növelte a kaliforniai utakon közlekedő kísérleti önvezető járművei számát a Cruise Automation, a General Motors önvezető járműtechnológiára szakosodott cége, ezzel együtt nőtt az új járműveket ért balesetek száma is.

Rebecca Mark, a Cruise Automation szóvivője szerint azonban a balesetek egyikéért sem az önvezető járművek a felelősek, az ok általában az, hogy a közlekedés szereplői nem tartják be a szabályokat. Szeptemberben a GM kísérleti önvezető járműflottája hat kisebb koccanásos balesetben volt érintett. Egyik baleset sem járt személyi sérüléssel. Öt esetben személyautó, egy esetben pedig egy kerékpáros ment neki a robotjárműnek.



A GM járművei az idén eddig 13 balesetben voltak érintettek, a Google anyavállalata, az Alphabet számára kísérleteket folytató Waymo járművei pedig háromban. Az ismertetett esetek egyikében telefonáló sofőr okozta a balesetet, másikban egy ittas kerékpáros volt a hibás. - Nagy várakozással tekintünk a korszak elé, amikor már megszokott látvány lesz az utakon az önállóan közlekedő autó. A mai utakon közlekedni azonban nem valami egyszerű feladat. Sok tanulnivalónk van még arról, hogyan vezetik valójában az emberek az autóikat és sokat kell még csiszolni a technológiánkon ahhoz, hogy meglegyen közöttünk a kellő összhang - írja a GM közleménye.



A tőzsde szoros figyelemmel követi a GM önvezető járművek fejlesztése terén elért eredményeit és az elmúlt hónapban már a részvény árfolyamának 17 százalékos erősítésével jutalmazta azt az elemzői prognózist, miszerint egy-két éven belül piacra kerülhetnek az első robot taxik.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
Brands Hatch-ben, a brit autó- és motorsport egyik ékszerdobozában folytatódik a brit Forma–3 (....
2026.09.24
A Porsche néhány éve még szinte mindent az elektromos átállásra tett fel, most azonban újraosztja a....
2026.09.24
Június végén bemutatták az Audi 1001 lóerős szupersport hibridjét, most pedig a márka....
2026.09.24
Megtéveszti az algoritmust és a rendszáma is felismerhetetlen a kamerák előtt.   ..
2026.09.24
George Russell, a Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Bakuban zajló Forma-1-es Azeri....
2026.09.24
Az Osztrák Autó-, Motorkerékpár- és Túraklub (ÖAMTC) a sérüléssel járó e-roller balesetek számának....
2026.09.24
Bemutatkozott a Kia új, nagyméretű elektromos PBV-modellje, a PV7, amely személyszállító és....
2026.09.24
Új videójában a jövőre a versenyzéshez visszatérő kétszeres ralivilágbajnok hazatért szülővárosába....
2026.09.24
Közel harminc éve, hogy a fehér Peugeot 406 taxi először végigszáguldott Marseille utcáin, de a....
2026.09.24
A különleges szokás nyomában.   ..