csabai kolbászfesztivál

Megemlékeztek Uhrin Zoltánról, a kolbászpapáról

2019.10.27.

Dr. Ambrus Zoltán, a Csabai Kolbászfesztivál ötletgazdája sokáig igazgatója, a 85. életévében járó Dékány Ferenc, a csabai és gyulai kolbász földrajzi eredetvédelmét elérő húsipari szakember és Uhrin Sándor, a kolbászklub alelnöke, Zoli bácsi testvére megállt a kolbászklubot több mint két évtizedig vezető Uhrin Zoltán képe előtt a kolbászklub sátrában.

– Zolinak, akit csak kolbászpapapának hívtak,  az volt a vágya, hogy a csabai kolbász körülölelje a Kárpát medencét – hangsúlyozta Uhrin Sándor. – Erdélytől a Vajdaságig, Kárpátaljától Horvátországig kiépítette a Csabai Kolbászklub kapcsolatait. És miután Ausztriát is meghódította a csabai kolbász által, megpihent. Örökre.

Dr. Ambrus Zoltán hangsúlyozta: Uhrin Zoltán egész egyéniségével, közösségi elkötelezettségével, város- és emberszeretetével nem egyszerűen csak egy elfogadott vezető volt, hanem olyan személyiség, aki példává, viszonyítási ponttá vált tágabb és szűkebb környezete számára.

Túlzás nélkül állítható, hogy Dékány Ferenc a kolbászkészítésre tette fel az életét. A húsipari szakember számos kitüntetést vehetett át magas szintű munkájáért. A kolbászkirály most azt üzente a fiatalabb generációknak, soha ne felejtsék el, honnan indultak, és hogy csak munkával lehet tisztességesen, becsületesen megélni.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút....
2026.11.03
Megkezdődött a bécsi Ringstraße fokozatos átalakítása. A cél, hogy a gyalogos- és kerékpáros-....
2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....