Ford Focus

Megérkezett a Ford Focus RS

2015.02.03.

Az összkerékhajtású, 320 lóerős sportváltozat fejlesztésében Ken Block is részt vett.

A Ford bemutatta a harmadik generációs Focus legvadabb változatát, az új RS-t. A legfontosabb különbség a 2002-es és 2009-ben bemutatott előző Focus RS generációkhoz képest az, hogy az új modell elsőkerék-meghajtásúból összkerékhajtásúvá változott, három helyett kizárólag ötajtós karosszériával készül, és a világ minden jelentős piacán árulni fogják.

A 2,3 literes, Mustangból átvett négyhengeres turbómotor teljesítménye a számos, RS-specifikus módosításnak (nagyobb, kettős megfúvású turbófeltöltő, átdolgozott szívórendszer, kisebb ellenállású sportkipufogó, új hengerfej, nagyobb hűtő és töltőlevegő-hűtő) köszönhetően 305 lóerőről „több mint” 320 lóerőre emelkedett, a pontos adatot, a nyomatékot és a menetteljesítményeket csak a Genfi Autószalonon fogják elárulni.

A motor erejét ezúttal már nem csak az első kerekek adják át az útra, az új fejlesztésű összkerékhajtás a nyomaték 70 százalékát képes a hátsó tengelyre küldeni, így akár driftelni is lehet vele, ami nem csoda, hiszen a kocsi kifejlesztésében a látványos videóiról híres amerikai ralis fenegyerek, Ken Block is besegített. A 4x4 hajtás a hátsó tengelyen egy-egy tengelykapcsoló segítségével képes variálni a nyomatékot a két kerék között, kanyarban mindig az ívkülső kap többet, hogy sínautóként forduljon a Focus RS. Akár a hátra juttatott nyomaték 100 százaléka is kerülhet az egyik hátsó kerékre, a Focus RS szárazon több mint 1 g-s oldalgyorsulásra képes a kanyarokban. Ebben nemcsak persze nem csak a fejlett hajtásnak és a stabil futóműnek vannak érdemei, hanem a Michelin speciálisan a Focus RS számára fejlesztett, 19 colos, semi-slick mintájú Pilot Cup 2 abroncsainak is.

Természetesen a futóművet, a fékrendszer és a kormányzást még a Focus ST-hez képest is sportosabbra hangolták, a kizárólag az RS számára kifejlesztett állítható lengéscsillapítók két állásban működhetnek: közút és versenypálya. A négyféle színben (kék, szürke, fehér, fekete) rendelhető sportos ferdehátú gyártását 2015 végén kezdik meg Saarlouisban (Németország), ahol a többi Focus is készül. Az első példányokat 2016 tavaszán vehetik át a tulajdonosok.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.05
Megemelték a keretösszeget, meghosszabbították a jelentkezési határidőt a vállalati e-autó....
2026.02.05
Vendég: Bogyay Norbert a gyári Simsonok hazai gyűjtője. ..
2026.02.05
Az autóval együtt egy öt éves gyereket is elvitt egy fiatal Sülysápról. A Pest és Jász-Nagykun-....
2026.02.05
Meglepő fordulat, radikális stratégiaváltás.   ..
2026.02.05
Február 10-én leplezi le vadonatúj típusát a Toyota. Egyelőre csak annyit tudunk róla bizonyosan,....
2026.02.05
Hatalmas érdeklődés övezi az utcán, elismerő tekintetek és felkiáltások kísérik útját. De vajon....
2026.02.05
Autóbuszai csaknem tíz százalékát korszerű járművekre cserélte a BKV: csütörtöktől mind a 65,....
2026.02.05
Egyes piacain stagnált, másutt látványosan erősödött a Toyota-csoport prémiummárkája, amely fontos....
2026.02.05
Noha a tömegközlekedés elérhetőségét javító intézkedések gyakoribbak, mint azok, amelyek a....
2026.02.05
Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA, emiatt 900 dolgozótól válna meg – írta a profit.ro....