AutoWallis

Megérkezett a Leapmotor T03 és C10 Magyarországra

2025.06.10.

Megkezdi a Leapmotor autómárka értékesítését a Magyarországon az Emil Frey csoport, a Közép-Európa több országában is tevékenykedő autóimportőr cég kínálatában ez lesz az első kínai márka - jelentette be Balkány György, az Emil Frey Hungary országigazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

A Leapmotor feltörekvő autógyártó 2015-ben alakult, elektromos járműveinek értékesítését 2019-ben kezdte meg, azóta több mint 800 ezer autót adott el világszerte. A cégben 2023-ban 20 százalékos részesedést vásárolt a Stellantis csoport, a járműveket ma már több mint 30 országban gyártják.

A márka forgalmazása Európában már megkezdődött, tavaly alakult meg a Leapmotor International B.V., amelyben szintén tulajdonos a Stellantis. A cég az idén tavasszal kötött kizárólagos importőri szerződést a svájci tulajdonban lévő Emil Frey Hungary-vel, hogy a régiójához tartozó közép-európai országokban forgalmazza a Leapmotor márkát.

A Leapmotor a legmodernebb technológiával, széles modellpalettával és versenyképes árakon próbál részesedéshez jutni az elektromos járművek európai piacán.

Magyarországon két modellel - egy elektromos városi kisautóval és egy szintén elektromos családi SUV-val - indul. A továbbiakban 2027-ig évente két új modellt mutat be.

Az Emil Frey a Stellantis járműipari konszern több márkájának importőre Magyarországon, mintegy százféle modellt kínál, beleértve a kishaszonjárműveket is. Több mint 100 szerződéses partnerrel - márkakereskedőkkel és szervizekkel - van kapcsolatban országszerte. A Leapmotor modelljeit a tervek szerint már szeptembertől öt magyarországi kereskedésben el lehet érni, középtávon számukat 10-re növelnék.

Balkány György tájékoztatása szerint az Emil Frey Hungary 2024-ben mintegy 11 ezer járművet értékesített, az idén várhatóan 12 500-at fog.

Az importőr cég árbevétele 2024-ben megközelítette a 125 milliárd forintot.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
Még többen tesztelhetik csütörtöktől a budapesti közbringarendszer új kerékpárjait - közölte a....
2026.07.02
A válasz meglepő!   ..
2026.07.02
A Forma–1 korábbi ügyvezetője, Bernie Ecclestone felfedte, az előző években a Ferrarit ajánlotta....
2026.07.02
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 07. 02.....
2026.07.01
Nem hagy ki egyetlen piaci szegmenst sem a BYD és a Chery, mindkettő almárkájával ugrik vízbe.    ..
2026.07.01
A Hyundai Motor Europe bemutatta az Inster Lounge változatot, amely a márka kis méretű, tisztán....
2026.07.01
A BYD új SUV-csúcsmodellje, a Great Tang (a név a Tang dinasztiára vonatkoztatható vissza)....
2026.07.01
A CATL debreceni cellagyára teljesen készen áll, az üzem elindításához az engedélyeket várják;....
2026.07.01
Stellantis kötődései miatt korunk egyik legkomolyabban vehető kínai autógyártója a Leapmotor,....
2026.07.01
A FIAT Professional bemutatja az új Doblò EasyPRO-t, egy kompakt kisteherautót, amelyet....