hibrid

Megérkezett Magyarországra az új Toyota Highlander

2021.02.17.

A legújabb generációval két évtizedes tengerentúli sikertörténet után Európában is bemutatkozó vadonatúj Toyota Highlander kontinensünkön is teljessé teszi a márka hibrid SUV kínálatát. 

A lenyűgöző formavilágú és méretű, hétüléses kialakítású Highlander csomagtere nem csupán a leghosszabb a kategóriában, de a két hátsó üléssor lehajtásával akár 1,909 literesre is bővíthető. Az slágergyanús nagyméretű Toyota SUV kizárólag a világ legfejlettebb és leghatékonyabb, negyedik generációs öntöltő full hibrid elektromos hajtásláncával érkezik, amelyhez intelligens AWD-i összkerékhajtás párosul, míg a 248 lóerős teljesítményhez mindössze 149 g/km CO2-kibocsátás társul.
 
Az autó prémium felszereltségéről a látványos 20 colos keréktárcsák, a panorámatető, a 11 hangszórós Harman JBL audiorendszer, a 12,3 colos Apple CarPlay® és Android Auto™ alkalmazással kiegészített érintőképernyő is árulkodik.
 
A magabiztos és természetes vezetési élményről a vadonatúj TNGA-K padlólemez gondoskodik, míg az utasok és a közlekedés többi résztvevőjének biztonságára az új funkciókkal, köztük a kereszteződés kanyarodási asszisztenssel kibővített legújabb Toyota Safety Sense rendszer gondoskodik.
 
A Toyota legnagyobb SUV modellje 2021 elején jelenik meg először a nyugat-európai márkakereskedésekben. Ezzel a márka tovább erősíti vezető pozícióját a full hybrid szegmensben, és létrehozza Európa legnagyobb hibrid SUV modellpalettáját, hiszen a RAV4 eladások 91, a CH-R 98, a hamarosan érkező Yaris Cross előreláthatóan 95, a Highlander értékesítések 100 százaléka ezzel a hajtáslánccal történik majd.
 
Ezidáig az E-szegmens SUV-modelljeinél az elektrifikáció a Plug-in Hybrid (PHEV) technológiára fókuszált. De a PHEV rendszerek minden előnye mellett figyelembe kell venni, hogy ebben a kategóriában a vezetők általában nagyobb távolságokat autóznak és többet hajtanak autópályán, így a korlátozott elektromos hatótáv számukra problémát jelenthet. A Highlander Hybrid öntöltő hibrid hajtáslánca és akár 125 km/órás, tisztán elektromos utazósebessége ugyanakkor tökéletes megoldást ezen felhasználók számára.
 
A Toyota TNGA-K padlólemez előnyeire építve a Highlander fényűző belső teret és alacsony károsanyag-kibocsátást kínál. A hétüléses SUV kényelmét remek vezethetőség, kiemelkedő biztonsági felszereltség, kivételesen csendes futás, összkerékhajtás, 248 lóerő és hibrid hajtáslánc egészíti ki, utóbbi 6,6 l/100 km-es fogyasztást és mindössze 149 g/km CO2-kibocsátást ígér. Ez a teljesítmény-emisszió arány kategóriaelső értéknek számít a nem plug-in hibrid szegmensben! 
 
A Toyota Highlader 16,7 milliós induló árával a fentiek ismeretében meglehetősen jó ár-érték arányt képvisel, ha pedig azt is figyelembe vesszük, hogy a hét ülésnek köszönhetően a nagycsaládos autóvásárlási program jelentette támogatás is elérhető hozzá, egyértelmű a következtetés, hogy a környezetbarát japán óriás SUV szegmensének új csillaga lehet.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.23
Márkákon átívelő együttműködés eredményéből született új hőkezelési és akkumulátor vezérlési....
2026.07.23
A Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján nevet kapnak az idén 40 éves Hungaroring kanyarjai –....
2026.07.23
312 ezer forintról szóló csekket fog kapni az a két sofőr, aki belterületen 50 helyett 117, illetve....
2026.07.22
Hiába a legek autója, eddig nem mehetett közútra, nagyobb hasmagasságával már rendszámot is kaphat....
2026.07.22
A világ leginkább globális kínai autógyártója, a Geely a Sziget Fesztiválon építi tovább hazai....
2026.07.22
Az új elektromos SUV-t eredetileg az év végére tervezték forgalomba hozni, de egy nyolchetes....
2026.07.22
Dávid Sándor-díjat alapított a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség a márciusban elhunyt legendás....
2026.07.22
Igazi saját utas francia prémium autó lett a DS No.8, ami tisztán elektromosként is kiváló....
2026.07.22
- Új roller-modellcsaláddal bővíti magyarországi kínálatát a Xiaomi, amely a korábbiakhoz képest....
2026.07.22
A Honda a Jazz 25. születésnapja alkalmából egy különleges, merész változatát mutatta be, amelyet a....