gyászjelentés

Meghalt Várlaki Péter

2022.07.11.

Elhunyt dr. Várlaki Péter, a közlekedéstudományi doktori képzés jeles győri személyisége - közölte a Széchenyi István Egyetem.

Megrendülten tudatjuk, hogy életének 76. évében elhunyt dr. Várlaki Péter okl. gépészmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Egyetem professor emeritusa, tiszteletbeli doktora, a Multidiszciplináris Műszaki Tudományi Doktori Iskola alapító tagja, egykori törzstagja - írták. 

A győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola alapítása után szinte közvetlenül, 1972-ben csatlakozott az akkori főiskola oktatói karához. Négy évig dolgozott a jogelőd műszaki főiskolán. Aktívan részt vett az intézmény győri szakmai profiljának és oktatási kínálatának kialakításában.

Kutatási területe a közúti járműdinamikai rendszerek modellezése és statisztikai identifikációja volt. Tudományos eredményeinek összefoglalásaként beadott akadémiai doktori értekezését 1988-ban védte meg, majd nem sokkal ezután egyetemi tanári kinevezést kapott.

Tudományos alkotó munkája mellett nagy figyelmet fordított az oktatásra, a kutatói utánpótlásra. Több doktor-jelőlt témavezetőjeként az elméleti tudás és a gyakorlati szempontok alkalmazását alapértéknek tartotta. Munkájának eredménye, hogy szakterületének eredményei a nemzetközi oktatási térben is megjelentek.

Szakmai, közéleti tevékenysége is rendkívül széles körű: a Magyar Mérnökakadémia alapító tagja, az MTA Közlekedéstudományi Bizottság tagja volt.

Az Acta Polytechnica Hungarica, a Periodica Polytechnica, az Acta Technica Jaurinensis folyóiratok szerkesztőjeként is dolgozott. Számos szakmai díja közül kiemelendő az Akadémiai Díj.

Sok évtizedes tudományos tapasztalataival hozzájárult a széchenyis közlekedési képzés fejlesztéséhez, a doktori iskola oktatóinak tudományos előre haladásához. Jelentős és példa értékű dr. Várlaki Péter mentori munkája a Járműipari Kutatóközpontban. A fiatal kutatómérnökök szemléletének alakítása, sokrétű gondolkodásuk fejlesztése új programot, közös sikereket hoztak a tekintélyes professzornak és a friss szakembereknek egyaránt.

Az Egyetem dr. Várlaki Péter győri életútjának értékeit a közelmúltban a „professor emeritus” és a „Széchenyi István Egyetem tiszteletbeli doktora” címek adományozásával ismerte el.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.07
Közúton és sínen is használható munkagépeket szerez be a MÁV - közölte a közlekedési és beruházási....
2026.11.07
A friss világbajnok Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-....
2026.11.07
Úgy tűnik, hogy jövedelmező a Mazda számára a Changannal való együttműködésük, amire a legjobbkor....