Tesla

Megint kigyulladt egy Tesla, ezúttal Mexikóban

2013.11.02.

Ezúttal már a második Tesla gyulladt ki. Három hete Washington államban, most pedig Mexikóban.

Amerika legbiztonságposabb autója - ez a Tesla elektromos autókat gyártó cég szlogenje - írja a második tűzről beszámoló focus.de, amely megállapítja azt is, az első tűz után is komoly kétségek merültek fel a szlogen igazságtartartamáról, most pedig egy újabb tűz látszik szertefoszlatni a legbiztonságosabb jelzőt.

Tesla S

A második tűz a mexikói Meridában történt október 18-án, de csak most kapott szárnyra a hír az európai médiában. A Focus szerint a Tesla viszonylag nagy sebességgel haladt egy körforgalomban, amikor a vezető elvesztette uralmát a jármű fölött. Az autó egy falnak és egy fának ütközött, majd kigyulladt. A sofőrnek idejében sikerült kimenekülnie az autóból és sértetlen maradt.

A Focus emlékeztet arra, hogy a hónap elején gyulladt ki az első Tesla S. Akkor Washington államban autópályán tesztelték a kocsit, amikor egy teherautóról leesett fémdarabon áthajtott a Tesla, ez megsértette az akkumulátor modulját, amely rövidzárlathoz vezetett, ez okozta közvetlenül a tűzet.

A Teslát a gyártó Amerika legbiztonságosabb autója szlogennel kínálja, az augusztusi teszteken minden kategóriában öt csillagot kapott. Németországban 71 840 euróért kínálják. Kisebb akkumulátorával egy feltöltéssel 370 kilométert tud megtenni, a nagyobb akkumulátor 480 kilométeres hatótávolságot bír.

Az autó teljesítménye 225 kW/306 lóerő.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
Brands Hatch-ben, a brit autó- és motorsport egyik ékszerdobozában folytatódik a brit Forma–3 (....
2026.09.24
A Porsche néhány éve még szinte mindent az elektromos átállásra tett fel, most azonban újraosztja a....
2026.09.24
Június végén bemutatták az Audi 1001 lóerős szupersport hibridjét, most pedig a márka....
2026.09.24
Megtéveszti az algoritmust és a rendszáma is felismerhetetlen a kamerák előtt.   ..
2026.09.24
George Russell, a Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Bakuban zajló Forma-1-es Azeri....
2026.09.24
Az Osztrák Autó-, Motorkerékpár- és Túraklub (ÖAMTC) a sérüléssel járó e-roller balesetek számának....
2026.09.24
Bemutatkozott a Kia új, nagyméretű elektromos PBV-modellje, a PV7, amely személyszállító és....
2026.09.24
Új videójában a jövőre a versenyzéshez visszatérő kétszeres ralivilágbajnok hazatért szülővárosába....
2026.09.24
Közel harminc éve, hogy a fehér Peugeot 406 taxi először végigszáguldott Marseille utcáin, de a....
2026.09.24
A különleges szokás nyomában.   ..