Abarth

Mégis lesznek benzines Abarthok

2026.03.25.

A hátraarc első belsőégésű modellje az új Grande Panda kvázi hot hatch változata lehet.

Noha rendelkezik egy remek 237 lovas, tisztán elektromos hot hatch hajtáslánccal a Stellantis, amit igyekszik is minél több modellbe beletuszkolni, úgy tűnik, hogy a számok azt mutatják, hogy aki sportos modellt keres, az nem feltétlenül a hangtalanságot keresi. Míg 2024-ben mintegy 1027 darab belsőégésű 595-öst adtak el, addig tavaly mindösszesen 291 példány kelt el az Abarth 500-ból és 600-ból együtt. Mindez pedig arra készteti az Abarth mérnökeit, hogy újra gondolják villanyos átállásukat, már a következő modelltől fogva, ami pedig a Grande Panda sport változata lenne, immáron benzinmotorral.

Az Autocar értesülései szerint már dolgoznak a Grande Panda sport változatán, noha nem teljesen tiszta, hogy milyen hajtáslánccal, ugyanis ez lenne az első Smart Car padlólemezes autó, ami megkapná az Abarth jelvényt. Annyi biztos, hogy Olivier Francois, a vezérigazgató nyitott az Abarth új iránya felé: „Ha erős modellt akarsz, akkor nincs jobb a villanyos hajtásnál. Ugyanakkor pontosan jól tudjuk, hogy az Abarth ügyfelek keresik a hangzást és a színtiszta vezetési élményt is, szóval most vizsgáljuk, hogy hogyan tudnánk ezeket az igényeket kielégíteni.”

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
Volt már zenélő út, vízelnyelő, világító, készült műanyagból és egyre több az energiatermelő,....
2026.08.16
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe:  Igazoltatás kánikulában. ..
2026.08.16
Az új Skyline-t például 26 hónap alatt fejlesztették ki a semmiből, miután tanulmányozták, hogy....
2026.08.16
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.16
Néhány évvel ezelőtt még Németországból érkeztek a Volkswagen legfontosabb fejlesztései Kínába, ma....
2026.08.16
Nem tudni, hogy pontosan mi vezetett a balesethez, csak találgatni tudnánk – bár a látottak alapján....
2026.08.16
Feloldották a pályazárat az M3-as autópálya 139-es jelű Mezőkeresztes csomópontjában, a forgalom....
2026.08.16
Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódva idén is számos helyszínen lesznek programok....
2026.08.16
Mostantól akár egy műszaki áruházban is rátalálhatunk a következő új autónkra. A Geely modelljei a....
2026.08.16
Sok autóst zavarja, amikor egy kerékpáros nem az út szélén teker. Pedig számos esetben így....