Emberi Erőforrások Minisztériuma

Megjelent a fogyatékosokat támogató szolgálatok autóvásárlását elősegítő pályázat

2017.06.08.

Megjelent a fogyatékos emberek közlekedését is lehetővé tevő, úgynevezett támogató szolgáltatást működtető és befogadott szolgálatok autóvásárlását elősegítő pályázat, amelyre június 21-ig lehet jelentkezni - mondta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csütörtökön az MTI-nek.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a támogató szolgálatok fontos eszközei a fogyatékos emberek mobilitásának és társadalmi integrációjának. A szolgálatok fontos munkaeszköze a szállítóautó, hiszen ezekkel viszik el a fogyatékosokat iskolába, orvoshoz vagy éppen okmányirodába, vagyis az biztosítja számukra, hogy hozzáférjenek bizonyos szolgáltatásokhoz. Tájékoztatása szerint jelenleg 300 támogató szolgálat működik az országban, ennek harmada állami vagy önkormányzati, kétharmada pedig egyházi vagy civil fenntartású. A tavalyi, első fejlesztési pályázaton 142 millió forintból 18 autót tudtak venni a szolgálatok, az idei 182 millió forintos összeg, azt remélik az államtitkárságnál, 22-25 autó vásárlására lesz elég - mondta Czibere Károly.

Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára

Legalább kettő, legfeljebb kilenc millió forintra lehet pályázni új vagy használt autó vásárlásához, de az utóbbi nem lehet ötévesnél régebbi. A pályázatot az azt lebonyolító Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósághoz lehet benyújtani június 21-ig - közölte. Az államtitkár elmondása szerint arra számítanak, hogy idén is nagy lesz a túljelentkezés, ezért előre jelezték, hogy az elbíráláskor három prioritást érvényesítenek. Előnyt élveznek a civil/egyházi fenntartású szolgálatok - mert azoknak nincs más forrásuk erre a célra -, a budapesti és Pest megyei szolgálatok - mert az önkormányzatok a konvergencia régiókban uniós forrásra tudnak pályázni -, továbbá azok a szolgálatok, amelyeknél a leginkább elöregedett a járműpark.

Czibere Károly kiemelte: a kormány elkötelezett abban, hogy segítse a fogyatékos embereket, és ez a pályázat is egy fontos eszköze ennek. A támogató szolgálatok működését 2015 óta azzal igyekeznek segíteni, hogy a korábbi évenkénti pályázati rendszer helyett bevezették a folyamatos működési finanszírozást. Az erre fordított forrást tavaly 164 millió forinttal megemelték, így most évente a kormány több mint három milliárd forintot költ erre a célra. Az államtitkár kitért arra is, hogy szerda este megjelent az a kormányrendelet, amellyel a civil és egyházi fenntartású szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményekben, szolgáltatásokban dolgozók idei megemelt minimálbéréhez biztosítanak száz százalékos kompenzációt a fenntartóknak. Így anélkül lehet anyagilag is elismerni a dolgozókat, hogy ez az intézmények működését veszélyeztetné - tette hozzá.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.07
A CATL ötven százalékos részesedést ért el a kínai akkumulátorgyártó piacon az idei év első....
2026.04.07
A rendőrök csütörtök estétől kedd reggelig 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból - közölte a....
2026.04.07
Húsz év befektetés, szabványosítás és politikai akarat — mégis alig látható eredmény. A BMW és a....
2026.04.07
Többszörös csúcsdöntést hozott az elmúlt hónap a hazai flotta klímabarát megújításában. Márciusban....
2026.04.07
A Chery Automobile bemutatta a TIGGO7 HEV modellt, amely a „Super Hybrid CSH” technológiájára épül....
2026.04.07
Újabb CAF-villamossal bővült a budapesti járműflotta: utasforgalomba állt a 31. CAF-villamos. A....
2026.04.07
A VisitUS és a MINI kezdeményezéseként elindult a Dunakanyar Gasztrokaland program, amely a brit....
2026.04.07
Az elektromos Ford Puma az egyik legjobb dolog, ami egy villanyautóval történhet: kompakt, szexi,....
2026.04.07
Ez az elismerés a Mazda harmadik győzelme a World Car Design of the Year kategóriában, a Mazda MX-....
2026.04.07
Két baleset is történt az M5-ös autópálya Budapest felé tartó oldalán, ezért több kilométeres....