járműértékesítés

Megkezdődött a C-osztály Limuzin és T-Modell értékesítése

2021.04.02.

A Mercedes-Benz első modellsorozataként a vadonatúj C-osztály a 48 V-os technikával és integrált indítógenerátorral ellátott, ún. Mildhybrid hajtásláncok révén minden verzióját tekintve elektrifikált. 

A technikai csemegék közé egyebek mellett olyan újdonságok tartoznak, mint például a DIGITAL LIGHT és a hátsókerék-kormányzás. Az új C-osztály Limuzin bruttó 15.381.000,- forintos, míg a T-modell bruttó 16.617.000,- forintos alapáron máris megrendelhető kivételesen gazdag alapfelszereltséggel. Az újdonságok 2021 nyarán érkeznek meg a hivatalos magyarországi Mercedes-Benz márkakereskedésekbe. A piaci startot követően rövid időn belül megjelennek a palettán a negyedik generációs konnektoros hibrid modellváltozatok is. A Mercedes-Benz mindemellett kedvező finanszírozási, illetve lízing ajánlatokkal várja úgy a vállalati, mint a privát ügyfeleket.

A rövid első túlnyúlás, a nagy tengelytáv és a hosszú hátsó túlnyúlás kombinációja az új C-osztályt már álló helyzetben is dinamikus arányokkal ruházza fel. A belső tér kidolgozását és prémium miliőjét illetően a legújabb C-osztályban még inkább megtestesül a modern luxus: egyenesen a vadonatúj S-osztálytól érkezik a modell a sportos összhatású utastér koncepciója.

A legfontosabb képességek áttekintése:

  • Az új C-osztály különösen dinamikusan viselkedik a modell történetének első hátsókerék-kormányzása révén, amihez kiegészítőleg közvetlenebb áttételezésű kormánymű kapcsolódik. A hátsó kerekek elfordulási szöge 2,5 fok. A fordulókör ezáltal 43 cm-rel, 10,64 méterre csökken.
  • A szériában járó LED High Performance fényszórók alternatívájaként rendelkezésre áll a DIGITAL LIGHT. A korszakalkotó technológia lelkét a fényszórókba épített fénymodul jelenti. Az egység lámpánként három rendkívül erőteljes LED-et tartalmaz, amelyeknek fényét 1,3 millió mikro-tükör töri meg, illetve irányítja. Opcionálisan a rendszer kibővíthető az új vetítés funkcióval is, amely a vezetést segédvonalak, különféle szimbólumok/jelzések és animációk segítségével képes biztonságosabbá tenni. A DIGITAL LIGHT vetítőrendszer a továbbiakban kiegészítőként a Mercedes-Benz márkakereskedésekben is megvásárolható lesz.
  • Az MBUX (Mercedes-Benz User Experience) multimédiás rendszer szériában jár az összes új C-osztályhoz. A központi kijelző 11,9, a digitális műszercsoport pedig 12,3 colos.
  • A Vezetői segédrendszerek Plus csomag a kritikus helyzetekben komoly biztonsági előnyökkel szolgál. A PRE-SAFE® utasvédelmi rendszer, a DISTRONIC aktív követésitávolság-tartó asszisztens és a PRE-SAFE® oldalirányú impulzus egyaránt segít a balesetveszélyes helyzetek elkerülésében, a balesetek súlyosságának minimalizálásában, illetve a pihentető vezetésben.
  • Az új C-osztály hazánkban kiemelkedő alapfelszereltséggel elérhető. A nagyobb megjelenítők mellett széria többek között a holttérfigyelő, az ülésfűtés, a Parkoló csomag radarokkal és tolatókamerával, a Konnektivitás csomag okostelefon-integrációval és vezeték nélküli töltéssel, a Tükör csomag, a dönthető hátsó üléstámlák, az ujjlenyomat-olvasó, a növelt méretű üzemanyagtartály, valamint a gerinctámasz is.
  • További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

                                          

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.21
Kínában a Huawei és a JAC együttműködésében készült Maextro S800 a legkelendőbb luxuslimuzin, az....
2026.05.21
A csapaton belül végrehajtott változtatások és személyi cserék révén Lewis Hamilton saját elmondása....
2026.05.21
Idén hetvenéves a Volkswagen hannoveri haszonjármű gyára, és ezt az évfordulót azzal ünnepelte négy....
2026.05.21
A Ford bemutatta a 2027-es Super Duty „Carhartt Package-et”, amely egyedi belső kialakítással lesz....
2026.05.21
Megerősített kapacitásokkal, több ülőhellyel, erősítésre kész tartalékjárművekkel és nagyobb....
2026.05.21
A járműtörténeti jelentések alapján Magyarországon a sérült autók aránya eléri az 57 százalékot,....
2026.05.20
Ha azt mondjuk: amerikai autók az 1950-es években mindenkinek hátsó „szárnyakkal” ellátott....
2026.05.20
A következő hetekben megkezdődik a megújult, tisztán elektromos hajtású Cupra Tavascan....
2026.05.20
A Toyota Hilux neve hosszú évtizedek óta egyet jelent a megbízhatósággal és a szinte....
2026.05.20
Minden érintett sportvezető nagy fantáziát lát Nagy Roland gokartversenyzőben, aki az elmúlt....