vasútfejlesztés

Megkezdődött a Szombathely-Zalaszentiván vasútvonal korszerűsítése

2016.03.10.

Megkezdődött a Szombathely-Zalaszentiván közötti 48 kilométer hosszú vasúti szakasz korszerűsítése csütörtökön, a 13,3 milliárd forintos beruházás az Európai Unió 100 százalékos támogatásával valósul meg.

 A felújítás során a szakasz villamosítása mellett több helyen kicserélik a vágányokat és átépítik a peronokat is, a kivitelezési munkálatok várhatóan az év végéig tartanak.
Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára a szombathelyi vasútállomáson tartott projektindító ünnepségen elmondta: a GYSEV az elmúlt években jelentős beruházásokat hajtott végre. Bécstől Sopronon, Szombathelyen és Szentgotthárdon át egészen Grazig megújult a közlekedési folyosó, amely a vasúti áruszállítás és a személyszállítás feltételeit jelentősen javította, a közlekedést pedig biztonságosabbá tette.

Ezeknek a fejlesztéseknek a sorába tartozik a Csorna és Porpác közötti vasúti szakasz villamosítása és a most elinduló Szombathely-Zalaszentiván közötti szakasz korszerűsítése is - tette hozzá.
Tasó László kitért a régió egy másik folyamatban lévő fejlesztésére is. Az M86-os számú autóút Hegyfalu és Csorna közötti szakaszának építésénél csütörtökön tett látogatása alapján jelezte: az év végéig befejeződhet az M86-os építése, ezzel pedig Szombathely is bekapcsolódik az ország gyorsforgalmi úthálózatába.

Hende Csaba (Fidesz), Szombathely országgyűlési képviselője köszöntőjében azt hangsúlyozta: 2010 óta a térségben 300 milliárd forint értékű fejlesztés valósult, illetve valósul meg. A legnagyobb eredménynek mégis azt nevezte, hogy Szombathelyen az országban a legnagyobb, 70 százalék fölötti a foglalkoztatottság, a munkanélküliség helyett egyre inkább a munkaerőhiánnyal kell számolni.
Kövesdi Szilárd, a GYSEV vezérigazgatója elmondta: az újabb fejlesztésnek köszönhetően a 2016-2017-es új menetrendi időszak kezdetére terveik szerint Szombathely és Zalaszentiván között is megindulhat majd a villamos vontatás, szavai szerint az utazóközönség itt találkozhat majd a GYSEV közkedvelt és kényelmes FLIRT motorvonataival.

Hozzáfűzte: bízik abban, hogy a vonalszakasz felújítása után a fejlesztés folytatódik, szavai szerint nagyon fontos lenne Zalaszentivánnál egy úgynevezett delta vágány kiépítése, amely könnyítené Szlovénia irányába a közlekedést. Hozzátette: villamosítani kellene a Zalaszentiván és Nagykanizsa közötti vasúti szakaszt, ez azonban már nem a GYSEV területe.
Homlok Zsolt, a Swietelsky Vasúttechnika Kft. ügyvezető igazgatója, a kivitelezést elnyert Hegyhát konzorcium vezetője elmondta: a határidőket betartva igyekeznek majd dolgozni, a lehető legkisebb gondot okozva a közlekedőknek. 
A Szombathely-Zalaszentiván vasútvonal kivitelezési munkálatai miatt május 17-e és augusztus 15-e között a szakaszon három hónapon át szünetel majd a vonatközlekedés, a tehervonatokat kerülő útvonalon közlekedtetik, a személyvonatokat pedig autóbuszok segítségével pótolja majd a vasúttársaság.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.05
Az európai autóipar erejét évtizedeken át a világ egyik legfejlettebb beszállítói hálózata adta.....
2026.07.05
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíjat vasárnap....
2026.07.05
Tőzsdei bevezetésre készül a globális autóipar óriásai által támogatott kínai Momenta. ..
2026.07.05
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: 3 doboz csilis babot fogyaszt. ..
2026.07.05
A Szovjetunió mezőgazdaságának gépesítése az 1920-as és 1930-as évek fordulóján stratégiai....
2026.07.05
Élete Magyar sikerrel folytatódott a brit Forma–3 (hivatalos nevén GB3) hungaroringi hétvégéje,....
2026.07.05
A motorkerékpáron, sőt, a kerékpáron hátul ülő utas sem ihat alkoholt szeptembertől, amikor....
2026.07.05
Az atomerőmű hulladékhőjének a fővárosi távfűtésben történő hasznosítása gazdasági és....
2026.07.05
A győri Széchenyi István Egyetem AI- és Jövőstratégiák Központjának friss felmérése szerint az....
2026.07.05
Van két hasonló, az elsőbbséget útszűkületben szabályozó tábla, amit rengeteg sofőr kever össze,....