Formula E

Megmutatta jövő évi Formula E autóját a Porsche

2022.12.11.

Porsche 99X Electric Gen3 – így nevezik majd a Porsche 2023-as Formula E autóját, ami január 14-én debütál majd a Mexikói Nagydíjon.

Most debütál majd először élesben a Formula E történetének harmadik kasznitípusa. Ezt mutatta be most saját dekorjával a Porsche, amit a Driven by Dreams filozófia ihletett, és szeretnék vele a fiatalabb közönséget megcélozni. „A weissachi csapatunk rengeteg munkát, tapasztalatot és szívet-lelket tett a versenyautó projektbe.” – tette hozzá Thomas Laudenbach a Porsche Motorsporttól. „Büszkék lehetnek az eredményre, hiszen az új Formula E generáció egy igazi mérföldkő az elektromos versenyzésben.”

Ez egyébként az eddigi legkisebb Formula E autó, amivel a csapatoknak versenyezni kell. Többek között a kisebb akkumulátoroknak is köszönhetően, amik ennek ellenére kétszer annyi energiát képesek visszatermelni, mint a korábbi egység. Így lett a kisebb autó erősebb: az Gen3 már 469 lóerős, és persze a hátsó kerekeket hajtja. A Porsche 99X Electric Gen3 két pilótája Antonio Felix da Costa és Pascal Wehrlein lesznek 2023-ban.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.04
Az autóversenyzők sem próféták saját hazájukban, több magyar pilóta külföldön lett sikeres. ..
2026.07.04
A világbajnoki összetettben élen álló Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a....
2026.07.04
Nálunk miért nincs ekkora szabadság?   ..
2026.07.04
A Citigo elektromos lecserélése még éveket kell várni, ezért az indiai piacon forgalmazott Kylaq....
2026.07.04
Összesen két hétig, mintegy ezerötszáz kilométeren át volt a társam az Év Magyar Autója versenyben....
2026.07.04
Magyarországon 74 905 új személyautót helyeztek forgalomba az első fél évben, 13,3 százalékkal....
2026.07.04
A Mercedes világbajnoki pontversenyt vezető olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj....
2026.07.04
A 12Cilindri Manuale különleges, mechanikai kapcsolat nélküli, „by wire” váltókart és kuplungpedált....
2026.07.04
Ennyi őrültséget és balesetet ritkán látni egy hónap alatt. ..
2026.07.04
2026 első félévének eredményei azt mutatják, hogy a márka nemcsak megőrizte, hanem tovább....