Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft

Megnyitotta kapuit a Mercedes-Benz gyár saját óvodája és bölcsődéje

2015.09.23.

Átadták a kecskeméti Mercedes-Benz gyár dolgozóinak gyermekei számára létesített „Csillag” Bölcsőde és Óvodát, amely a Széchenyi 2020 Program keretében valósult meg csaknem 250 millió forintos támogatással és a vállalat azonos mértékű saját beruházásából. A megnyitó ünnepségen köszöntő beszédet mondott Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere, Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, valamint Thomas Geier gyárigazgató.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. Magyarország egyik legnagyobb – és a Randstad 2015-ös felmérése szerint legvonzóbb – munkáltatójaként kitüntetett figyelmet fordít több mint 4.000 dolgozójának munkakörülményeire, különös tekintettel a családosokra. A gyár területén létesített intézmény a magyar munkatársaknak nyújt segítséget gyermekeik nappali elhelyezésében. A beruházásnak köszönhetően a vállalat további munkahelyeket is teremt a gyermekek felügyeletét ellátó nevelők alkalmazásával. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. munkavállalói számára igénybe vehető szociális intézményrendszer fejlesztésén túl ezzel a kezdeményezéssel a Mercedes-Benz immár a gyermekkortól a diplomáig ívelő támogatást nyújt a fiatal generációk számára, hozzájárulva Kecskemét, a régió és ezzel együtt a gyár prosperáló jövőjéhez.

A „Csillag” Bölcsőde és Óvoda fenntartója a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft., és 28 gyermek bölcsődei és 40 további gyermek óvodai ellátását teszi lehetővé. A bölcsőde-óvoda komplexum a gyár 440 hektáros kecskeméti telephelyének határvonalán belül, közel 4000 négyzetméter saját tulajdonú területen épült fel csaknem 250 millió forint európai uniós támogatás és a vállalalt azonos mértékű saját finanszírozása segítségével. Az intézmény ünnepélyes megnyitóján Thomas Geier gyárigazgató a helyszínen elmondta: „A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.  felelős vállalatként szeretne aktív szerepet vállalni a régió életében, hogy Kecskemét – a város jelenlegi és jövőbeni lakosainak és a fiatal generációk érdekében egyaránt – megerősítse központi szerepét az autóiparban, és élhető, vonzó lakóhely legyen a jövőben is. Ehhez járul hozzá a gyár saját óvodája és bölcsődéje, amely lehetővé teszi, hogy a gyárban dolgozó szülők több időt tölthessenek gyermekeikkel, akik pedig minden tekintetben korszerű és ideális környezetben tölthetik a mindennapjaikat, közel a szüleikhez.”

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere az eseményen elmondott köszöntő beszédében örömét fejezte ki, amiért a Mercedes-Benz nem csak a város gazdasági, hanem társadalmi fejlődéséhez is aktívan hozzájárul. „Kecskemét valódi szövetségest talált a Mercedes-Benzben, és ez a társadalmi felelősségvállalás és az ifjúság érdekében megtett lépések területére is igaz. Közösen újítottuk meg a szakképzési és felsőoktatási rendszert, együtt indítottuk el az infrastrukturális fejlesztéseket és a bérlakás-fejlesztési programot, valamint a most nyíló új óvoda is azt bizonyítja, hogy céljaink, a jövőbe vetett hitünk és a tettrekészségünk is közös.”

Thomas Geier és a kiscsoport

Az eseményen jelen lévő Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az Emberi Erőforrások Minisztériuma képviseletében ugyancsak üdvözölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. kiemelkedő elkötelezettségét, amelyet a város és a régió fejlődése iránt tanúsít.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.19
Számjelzése mint egy Boeing óriásgépé, és akkora földeket művelt, mint egy repülőtéri felszálló....
2026.07.19
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe:Autostoppos régen és ma. ..
2026.07.19
A finn végig dominált az Észt-ralin, amely a Finn-rali főpróbájának számít. A második helyen a....
2026.07.19
Rendkívül erős piaci rajtot vett a BYD új zászlóshajója, a Seal 08. Harminc órával a hivatalos....
2026.07.19
A Mercedes 19 éves olasz versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap Spa-Francorchamps....
2026.07.19
Vannak motorok, amelyek egyszerűen elvisznek A pontból B-be. Aztán vannak olyanok, amelyek miatt a....
2026.07.19
A Flórián téri felüljárók felújításán az elmúlt hetekben is folyamatosan dolgoztak a kivitelezést....
2026.07.19
Goodwoodban már mozgás közben is meg lehetett tekinteni az elektromos LFA szupersportautót. ..
2026.07.19
Akciófilmbe illő jelentek után mindkét autó a kerítést kiszakítva állt meg. ..
2026.07.19
A sportautók az utolsó színes szeglete annak a piacnak, amelyen már egyértelműen a szürke és a....