Moszkva

Megszórják Moszkvát megfigyelő kamerákkal

2020.08.31.

Több mint 800 új megfigyelő kamerát telepítenek a moszkvai utakra a jövő évben. Kiemelt helyszínek lesznek a fokozottan balesetveszélyes útszakaszok, illetve azok a zónák, ahol a legtöbb közlekedési kihágást követik el az autósok. A pontos helyszínekről a orosz főváros közlekedésrendészete dönt – írja az autonews.ru orosz autós szakportál.

Az orosz főváros legbalesetveszélyesebb csomópontjaiban 865 megfigyelő kamerát helyeznek el 2021-ben. A pontos helyszíneket az Állami Közlekedésfelügyelet határozza majd meg. Az intézkedés célja, hogy radikálisan csökkentsék a balesetek és a közlekedési kihágások számát Moszkvában. A közbeszerzést már kiírták a berendezések beszerzésére.

„Moszkva pozitív példával jár elől a közlekedési balesetek csökkentése terén. A közúti balesetek halálos áldozatainak száma 7 hónap alatt 16 százalékkal csökkent. Ami még szembetűnőbb, hogy 2010 óta a halálesetek számát 42 százalékkal sikerült visszaszorítani. A jó mutatók ellenére azért döntöttünk a tömeges kameratelepítés mellett, mert Moszkva egyre növekszik, a város fejlődik. Új utak és lakókörzetek épülnek, amelyekhez új, nagy forgalmú sugárutak vezetnek, ahol az autósok tömegesen lépik túl a megengedett sebességet. Ezeken a helyeken szükség van a kontrollra” – mondta a moszkvai közlekedési központ szóvivője.  

Az orosz főváros közlekedési hatósága a moszkvaiaktól is kért javaslatokat arról, mely útszakaszokra telepítsenek kamerákat. A megfontolás az, hogy a környéken élők közvetlen tapasztalatokkal rendelkeznek a közlekedési veszélyzónákról. A kamerák telepítésével a tömegközlekedést is gyorsítani tudják, hisz azonnal kiszűrik a buszsávokban haladó autósokat.

A közlekedésrendészet nyilvánosságra fogja hozni a bekamerázott útszakaszok listáját. Mivel a rendőrök fizikailag képtelenek lennének minden gócpontnál jelen lenni, a távfelügyeleten keresztül könnyebben be tudnak avatkozni, ha szükséges.

Moszkvában eddig is voltak közúti kamerák, de azok elsősorban a lopott járműveket igyekeztek kiszűrni. A rendszernek köszönhetően 2010-hez képest jelenleg három és félszer kevesebb az autólopás a fővárosban.

A szabálysértések rögzítésén túl a kamerarendszerrel elemzik majd a fővárosi közlekedést is. A központi komputer naponta mintegy 90 millió fénykép- és videofelvételt dolgoz majd fel. A kapott adatok alapján elkészítik az utak forgalomterhelési térképét, melynek segítségével új forgalomszabályozási sémákat dogozhatnak ki.

A kamerák telepítésére és működtetésére közbeszerzést írnak ki. Ennek értéke nem függ majd a beszedett bírságok összegétől. A bérleti szerződéséket 5 évre kötik, melynek elteltével az eszközök a közlekedésrendészet tulajdonába kerülnek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 07. 02.....
2026.07.01
Nem hagy ki egyetlen piaci szegmenst sem a BYD és a Chery, mindkettő almárkájával ugrik vízbe.    ..
2026.07.01
A Hyundai Motor Europe bemutatta az Inster Lounge változatot, amely a márka kis méretű, tisztán....
2026.07.01
A BYD új SUV-csúcsmodellje, a Great Tang (a név a Tang dinasztiára vonatkoztatható vissza)....
2026.07.01
A CATL debreceni cellagyára teljesen készen áll, az üzem elindításához az engedélyeket várják;....
2026.07.01
Stellantis kötődései miatt korunk egyik legkomolyabban vehető kínai autógyártója a Leapmotor,....
2026.07.01
A FIAT Professional bemutatja az új Doblò EasyPRO-t, egy kompakt kisteherautót, amelyet....
2026.07.01
Az Audi Q3 mindig is fontos modell volt a márka számára. Kompakt SUV-ként méretben ugyan nem a....
2026.07.01
A hétvégén rendezik meg a Hungaroringen az International GT Open elnevezésű versenysorozat....
2026.07.01
Az Egyesült Államokban évek óta hiányzik a szövetségi szintű szabály arról, ki férhet hozzá az....