Zöldrovat

Megtett úttal arányos útdíj várható Londonban

2022.02.10.

Több újszerű díjszedési megoldásra is számíthatnak középtávon azok, akik London közúthálózatán autóval közlekednek.

 

Az angol főváros közlekedési vállalata, a Transport for London (TfL) a londoni polgármester, Sadiq Khan kérésére megvizsgálja a megtett úttal arányos útdíjszedési rendszer bevezetésének lehetőségét, amely megtett mérföldenként vetne ki díjat az egyébként is igen forgalmas világváros közúthálózatán.

A javaslat az autóforgalom csökkentésére irányuló közlekedéspolitikai stratégia része, mely elsősorban a a zéró emissziós célok elérésére irányul. Ehhez a londoni városháza megbízásából független szakértő által készített jelentés szerint legalább 27%-kal kell csökkenteni a gépjárműforgalom arányát 2030-ig.

Nem lesz olcsó a látvány... (Forrás: AI generált illusztráció)

A polgármester szerint a megtett úttal arányos díjszedés a „használó fizet” és „szennyező fizet” elvének megfelelően figyelembe veszi a megtett távolságot, a helyszíneket, a tömegközlekedési alternatívákat, a napszakot, valamint azt, hogy mennyire szennyező egy jármű. Egyúttal képes mentességet vagy kedvezményt biztosítani az rászorulók (pl.: alacsony jövedelműek és fogyatékkal élők) számára, valamint jótékonysági szervezetek támogatását. és kisvállalkozások.

Mivel azonban a kilométerenkénti (mérföldenkénti) fizetési rendszer működtetésének technológiája nem valószínű, hogy belátható időn belül elkészül, a polgármester azt javasolta a TfL-nek, hogy vegyen számításba más közlekedéspolitikai eszközöket, amelyek a reális időtávon belül bevezethetől. Ezek közé tartozik, hogy a legtisztább járművek kivételével az összes jármű sofőrjétől „ egy kis” napi díjat számítanak fel, melynek mértéke legfeljebb 2 GBP lenne. További lehetséges opciók közé tartozik a „tiszta levegő napidíj”, melyet kivetnének minden személygépjárművel való városi áthaladásra Nagy Londonban, vagy az Ultra-Low Emission Zone (ULEZ) 12,50 GBP mértékű napidíj alkalmazása az összes benzines és dízelmotoros autóra, nem csak a régebbi modellekre. A TfL fontolóra veszi az ULEZ további bővítését és határdíj bevezetését a Nagy-Londonba való behajtáshoz. A teljesen elektromos és más zéró emissziós gépjárművek mentesülnének ezen díjfizetési kötelezettségek alól. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a kedvezmény nem lenne valami nagy, hiszen jelenleg a londoni utakon közlekedő járművek mindössze 2%-a elektromos hajtású.

A Királyi Autóklub (RAC – Royal Automobile Club) „rosszul időzítettnek” titulálta az új útdíjszedési terveket. Ők azzal érveltek, hogy a kevésbé szennyező járművek egyelőre túl drágák a legtöbb ember számára. Khan azonban kijelentette, hogy nem hajlandó tétlenkedni, és azon a véleményen van, hogy az úthasználati díjak alkalmazása egyszerű és méltányos rendszer lenne, amely képes helyettesíteni a jelenlegi dugódíjat vagy az ULEZ-t.

Sadiq Khan, London polgármestere (kép: Traffic Technology Today)

„Mindkét terv meglehetősen korlátolt, miközben a technológia fejlődött. Azt akarom, hogy London vezető világváros legyen.” – mondta Khan, majd hozzátette, hogy „Nem vagyok hajlandó ttlenkedni, miközben London képes akár nagyot is lépni, ha változásra van szükség. Gyakran tapasztaljuk, hogy a légszennyezés és az éghajlati vészhelyzet kezelésére irányuló intézkedéseket elhalasztják a világ más pontjain, mert túl keménynek vagy politikailag kényelmetlennek tartják, de én nem vagyok hajlandó elszalasztani vagy elhalasztani azokat a lépéseket, amelyeket itt Londonban végre tudunk hajtani.” – egészítette ki érvelését Khan.

Nicholas Lyes, a RAC közútpolitikáért felelős vezetője szerint „A javaslatok súlyos pénzügyi kihívások elé állítanák az autótulajdonosokat, családokat és vállalkozásokat a belvárosba, de még a külvárosi kerületekbe látogatók számára is nehézségeket okozva, miközben megbüntetik azokat, akik egyszerűen nem engedhetik meg maguknak az elektromos autót”.

A polgármester és a TfL most megkezdik a konzultációs időszakot a londoniakkal, a helyi önkormányzatokkal és a vállalkozásokkal. Ez alapján hoznak majd döntés, és a kiválasztott megoldást a tervek szerint 2024 májusig vezetik be.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

A képek illusztrációk, egyes esetekben mesterséges intelligencia által generáltak.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.13
Kevés olyan koncepcióautó született az ezredforduló után, amely akkora meglepetést okozott, mint a....
2026.08.13
A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a hétvégére tervezett HunGarian Baja tereprali....
2026.08.12
Kotorásztunk egy Rolls-Royce szerszámosládájában és mi ez a kavalkád a csavarhúzók, villáskulcsok....
2026.08.12
Míg az első helyét biztosan őrző japán gyártó 5,39 millió új járművet adott el idén január és....
2026.08.12
Marokkó a Donald J. Trump Highway nevet adta az 1055 kilométeres, Tiznittől Dakhláig vezető....
2026.08.12
Az Apple Musicot több mint kétmillió Volvo autóba integrálják egy vezeték nélküli....
2026.08.12
A Szegedi Tudományegyetem a jövőben is folytatja Szabó Ádám támogatását. A hazai elektromosgokart-....
2026.08.12
Teljes szélességben lezárták az M7-es autópályát Zalakomárnál, miután négyen, köztük két gyerek is....
2026.08.12
A repülés múltját, jelenét és jövőjét bemutató programokkal várja a látogatókat szombaton az....
2026.08.12
Felfüggesztette ideiglenesen a termelést romániai üzemeiben a Ford és a Dacia, mivel az ország....