Daimler AG

Megújult a Mercedes-Benz E-osztály

2020.09.01.

Alaposan átdolgozták a Mercedes-Benz „alaptípusát”, az E-osztályt. Az alapok nemigen változtak, annál inkább fejlődtek az intelligens funkciók. Ez az autó már szinte értelmes partnere gazdájának.

A második világháború óta a középkategóriájú „üzletember autó” a stuttgartiak legfontosabb típusa. Nem mindig hívták így, mégis úgy számítják, hogy összesen több, mint 14 millió talált belőle gazdára, és 2016 óta már a tízedik generáció fut, jelenleg 1,2 milliós sorozatnagyságnál. A „vashoz” nem nagyon nyúltak a mostani modellfrissítéssel, annál nagyobbat emeltek a belső berendezés, illetve a vezetőtámogatás színvonalán.

Ahogy korunkban általános, a hivatalos gyári tájékoztatás elsőként a dizájn és a színválaszték frissítésén ömleng, nyilván nem véletlenül, hiszen sikerült elhitetni az emberekkel, hogy ez a legfontosabb. Például, hogy megnőtt, és a hűtőmaszkra került a Csillag. Természetesen számít egy kocsi külleme, tessék megnézni a fényképen, és térjünk át a kívülről nem látható, de annál lényegesebb újdonságokra.

Ilyen, hogy az adaptív vezetőülés automatikusan felveszi a vezető testméretének ideális elhelyezkedést, amennyiben azt megadják a központi rendszeren, hogy utána már csak finomhangolni kelljen. A maximális kényelemhez komoly támogatás járul. Eddig kis kormányerőket kellett kifejteni, hogy érzékelje a kocsi a sofőr aktív jelenlétét, de az új E-osztályban már elegendő, ha egyszerűen csak ráteszi az ember a kezét a volánra, amely kapacitív alapon „veszi észre”, hogy részben önvezető üzemmódra támaszkodunk. Ha viszont úgy észleli a rendszer, hogy nem fogja a kormánykereket a vezető, először figyelmeztet, végül pedig aktiválja az Aktív vészmegállító asszisztenst.

A szériában beépített aktív fékasszisztens a többi közlekedőt és a gyalogosokat felismerve számos esetben magától képes fékezni, olyankor is, ha balra kanyarodáskor karambol fenyegetne egy egyenesen szembe jövő járművel. Az opcionális Vezetői Segédrendszerek csomag számos Intelligent Drive funkciója közé tartozik a térkép és a táblafelismerés adataira támaszkodó adaptív sebességtartás. Nemcsak fáradt vagy elbambult autósra gondoltak a tervezők, hanem afféle szituációkra is, amelyek meglephetik a legélénkebben figyelő pilótát is, például egy torlódás az autópálya beláthatatlan kanyarja után. Ilyenkor ér aranyat az opcionális DISTRONIC aktív távköztartó asszisztens, amely a valós idejű forgalomfigyelés alapján automatikusan mérsékli a sebességet, hogy ne kelljen vészfékezni. Dugóban a Stop-and-Go asszisztens a sávban tartja a járművet, miközben 60 km/óráig tartja a biztonságos távolságot. Az sem fog ki rajta, ha nincs sávfelfestés, az E-osztály rajintelligenciája másik, előrébb haladó járművektől szerzi be a megfelelő sávtartási adatokat, automatikusan követi a többieket.

Az aktív holttérfigyelő leparkolást követően a visszapillantó tükörben megjelenő vizuális jellel, és ha mégis meghúznák az ajtókilincset, hangjelzéssel is figyelmezteti a kiszállni akarókat, a hátulról érkező másik járműre vagy kerékpárosra. Ez a gyújtás lekapcsolását követően három percig él. A PARKTRONIC és a 360 fokos kamerarendszer mindent automatikusan elintéz a parkolóhely-kereséstől a beállásig, majd annak elhagyásáig, a járdával párhuzamosan és merőlegesen is. Kitolatáskor figyelmeztet közlekedőkre, sőt, szükség esetén lefékezi a járművet. A műszercsoport és a központi kijelzők funkcióit az eddigi optikai helyett kapacitív felületérzékeny kapcsolókkal lehet vezérelni. Itt most címszavakban sem sorolhatnám, mi mindennel alkalmazkodik, segít az új E-osztály, még a vezető hangulatát, lelki állapotát is felmérve.

Mindemellett tovább bővül a hajtóművek elektromos kiegészítése. Hét modell érhető el konnektoros hibridként (dízel és benzines, Limuzin és T-modell, hátsó- és összkerékhajtással). A benzinesek teljesítményskálája 156-tól 367 lóerőig terjed, a dízeleké 160-tól 330-ig. A négyhengeres benzinmotor második generációs indítógenerátora (ISG) plusz 20 lóerőt és 180 Nm nyomatékot képes kifejteni, ehhez 48 voltos fedélzeti elektromos rendszer tartozik. A turbólyukat kettős megfúvású feltöltő küszöböli ki, kiegészítő elektromos kompresszorral együtt. Kapható soros hathengeres benzin- és dízelmotor is.

A továbbfejlesztett 9G-TRONIC váltóautomata helyet ad az elektromos rásegítő ISG rendszer második generációjának: az elektromotor, a teljesítmény-elektronika és a váltóhűtő is a váltóházba került. Így, helyet és súlyt spórolva, el lehet hagyni a kiegészítő kábeleket.

Egy ennyire komplex gépjármű akárcsak felületes megismerésére is sokkal hosszabb idő kellene, mint amennyit a menetpróba megengedett. Ha csak futólag is szerettem volna kitapasztalni az új E-osztály valamennyi érdekes, izgalmas funkcióját, sokszorosan túlléptem volna a kiszabott időt. Annyit azonban megállapítottam, hogy egyik segítő, biztonságfokozó eszköz sem tolakodóan avatkozik be, hanem szinte észrevehetetlenül. Az a legjobb bennük, hogy a háttérben maradnak, mégis egyfolytában vigyáznak, és ha kell, megakadályozzák a bajt. Valamennyinek a kitanulása komoly munkát kívánna, de szerencsére minden olyan ösztönösen kezelhető, hogy először beleülve semmi szükségét sem éreztem, hogy elindulás előtt végigböngésszem a használati útmutatót. Ez pedig a legjobb, amit elmondhatok az új E-osztályról.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.14
Az autósoknál a francia Mathieu Serradori volt a leggyorsabb a Dakar-rali szerdai, 10. szakaszán,....
2026.01.14
Pont egy éve, a brüsszeli szalonon mutatták be a nagyközönségnek a hatos Mazda elektromos utódját,....
2026.01.14
A légitársaság működésének 22 évvel ezelőtti kezdete, 2004 óta 500 millió utast szállított és....
2026.01.14
Karambolozott három kamion az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Mány közelében, a 33.....
2026.01.14
GTI – ez a három betű közel fél évszázada jellemzi a Volkswagen sportos menettulajdonságok iránti....
2026.01.14
Hosszú életre tervezték és nem spórolták ki az anyagot abból az 1910-ben készült mozdonyból, ami....
2026.01.14
A Kia a 2026-os Brüsszeli Autószalonon hivatalosan is leleplezte legújabb, tisztán elektromos....
2026.01.14
Másodszor vesz részt a Budapest-Bamako Ralin a Süle Krisztián és Simon Péter alkotta, tavaly a....
2026.01.14
Látványos festéssel készülnek az egyre több gyártót vonzó Hosszútávú Világbajnokság....
2026.01.14
Ismét villantott a Brabus egy prémium motorkerékpárt. Az újdonság KTM alapokra épül. A limitált....