utánpótlás

Megváltozott az OT minősítés menete (5.rész)

2023.01.08.

Végéhez ér interjúsorozatunk, amelyben alaposan átnéztük a magyarországi oldtimer minősítés szabályait, lépéseit. Bízom benne, hogy mindenki, akit egy kicsit is érdekel ez a világ, hasznos információkkal gazdagodott. Vagy racionálisan átgondolhatta, hogy érdemes e belevágni a dédelgetett huszon’, harmincéves kedvencével ebbe a nehéz, hosszú, és fáradságos munkába, minek viszont hatalmas siker lehet a vége, egy muzeális minősítés formájában. Az interjúsorozat mai, utolsó részében beszélünk majd a kluboknak, veterános közösségeknek szóló kihelyezett minősítésről, a segédmotorok veterán minősítéséről, és az önjelölt okoskodókról is. Vendégem most is Berezvai Gábor, a Magyar Autóklub Oldtimer szekciójának igazgatója. Az előző részeket itt, és itt találja. Jelen cikkünket a sorozat részeként érdemes elolvasni.

Van e lehetőség arra, hogy azonos klub tagjai egyszerre vizsgázzanak járműveikkel, például Pannóniás vagy amerikai autós közösség?

Létezik kihelyezett minősítés, de ehhez szükséges biztosítani a szerviztechnikai és az informatikai környezetet, illetve előzetes egyeztetést igényel a megszervezése. De ha egy ilyen csoport vagy közösség ilyet szeretne, javaslom, hogy az Autóklub helyszínére kérjenek olyat, hogy ezen az extra alkalmon itt a helyszínen csak nekik biztosítsunk minősítést, vizsgát.

Mi a helyzet a kismotoros minősítéssel (Simsonok- egyéb veterán gépek)?

Segédmotorkerékpárokat is látunk a minősítéseken, de inkább Vespákat, vagy Mátrát, inkább az 50-es, 60-as évekből, Simsonokat kevésbé. Simsonok esetében mindenkinek ismerős a CM 50 beütés az adattáblán, és ma sem kötelező rendszámtáblával ellátni ezeket a segédmotorokat. Mégis van néhány ember, akinek elvárása saját magával szemben, hogy muzeális minősített segédmotorkerékpárral járjon, ők el szokták hozni a kétkerekűiket, de ez évente 20-30 ilyen segédmotorkerékpár minősítésítését jelenti. Magából a Simson márkából évente kettő-hármat szoktam látni. Anno egyedül az S51B volt, ami korábban is rendszámot kaphatott ebből a családból, viszont annak idején is kevés rendszámos Simsont lehetett látni, és manapság sem változott sokat a helyzet.

Végül pedig beszéljünk arról, hogy miért nem hatékony, ha önjelölt „szakértők” osztják meg nézeteiket az OT-s minősítésről az internetes fórumokon, közösségi oldalakon.

Nem nagyon szeretek kommenteket, és „hirtelen jött” blogokat olvasni, mert megjelennek olyan dolgok, aminek a valósághoz elég kevés köze van. Felfújhatnak ezáltal egy olyan lufit, amire már akár egy nagyobb médium is reagál, így a téves információ már szélesebb rétegekhez is eljut. Éppen a közelmúltban is volt egy ehhez hasonló eset: igaz-e, hogy az OT rendszámos autók kikerültek a gépjárműadó mentesség alól? Ez az ember benézett a NAV oldalára, és fellapozta a „kinek nem kell gépjárműadót fizetni” rovatot, és ott nincs felsorolva az OT rendszám. Viszont azt már nem nézte meg, hogy az adófizetési kötelezettségre jogosultak körét a gépjárműadóról szóló törvény határozza meg, tehát, hogy milyen járművekre vonatkozik ez a törvény. A törvény bevezetője ír erről, ez határozza meg a mentességet is, amely CD, illetve OT rendszámokra nem vonatkozik. Egy ilyen félreértésből aztán elindulhat egy olyan lavina, ami végül eljut a szaksajtóig, aztán már jogosan jön a kérdés, hogy ki volt az egész téma kirobbantója, pedig nem véletlenül nincs fenn a NAV honlapján a kötelezettség alóli felmentés, hiszen nem is kell alkalmazni OT esetében ezt a törvényt.

A végére pedig egy nagyon fontos információ, hogy a Magyar Autóklub kigyűjtötte az oldtimer járművekre vonatkozó jogi előírásokat, melyek a weboldalon elérhetőek.

Nagyon szépen köszönöm Gábornak a segítségét, hogy elkészülhetett ez a hasznos interjúsorozat, aminek segítségével kicsit objektívebben eldönthetjük, hogy érdemes e belevágni ebbe a fáradságos, de végül mindenképpen nagy örömet adó projektbe, ahol a kedvenc járműből egy igazi veterán válhat. Biztosan nehéz, de engem meggyőzött a beszélgetés arról, hogy a vizsgabiztosok semmiképpen nem ellenünk, hanem értünk dolgoznak. Így ha megvan a kellő ismeret, és ambíció, akkor nyugodtan nekifuthatunk.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.02
London kimondta, amit Európa nagy része még csak sejt: a városi közlekedést ember már nem tudja....
2026.02.02
Mosonmagyaróvár térségében forgalmi akadály van - írja a Katasztrófavédelem. ..
2026.02.02
Az idei Tokiói Autószalon egyik legmeglepőbb és legtöbb figyelmet érdemlő autója egy második....
2026.02.02
A Mazda örömmel jelenti be, hogy a Mazda6e bekerült az öt döntős közé a rangos 2026 World Car....
2026.02.02
A Toyota tavaly továbbra is a világ legnagyobb autógyártója maradt, itthon pedig ugyancsak....
2026.02.02
A Trans-Sped a hosszú távú stratégiai céljainak támogatása és a működési hatékonyság érdekében....
2026.02.02
Nézze meg a videót! ..
2026.02.02
Az érintett gazdasági szereplők és szakmai szervezetek részéről kiemelkedő nemzetközi és hazai....
2026.02.02
A téli közlekedés veszélyei nem kizárólag a hóhoz és a jéghez köthetőek. Bár az elmúlt időszakban a....
2026.02.02
Mindig szerettem a GTI-t, vonzott egyszerűsége, finomsága, okossága és érzékenysége. Az Év Magyar....