Honda

Megvan, milyen kocsit hajt idén a magyar pilóta a WTCR-ben

2022.01.15.

A Team Engstler Honda Civic Type R típusú versenyautóját vezeti majd a túraautó-világkupa (WTCR) idei szezonjában Tassi Attila, akinek csapattársa ezúttal is a korábbi Forma-1-es versenyző Tiago Monteiro lesz.

A versenysorozat pénteki közleményéből kiderült, hogy a másik két Hondát Néstor Girolami és Esteban Guerrieri vezeti majd, de az ő csapatuk kilétére később derül fény. A 45 éves Monteirónak ez lesz a 11. idénye a Honda volánja mögött a WTCR-ben, míg a 22 éves Tassi a negyedik szezonjának vág neki a japán gyártó versenyautójával.

"Megtiszteltetés, hogy a márka és a csapat is változatlanul bízik bennem, és annak is örülök, hogy Tiago lesz a társam, mert az elmúlt három évben kivételesen jó kapcsolat alakult ki közöttünk" - idézte a WTCR történetének második legfiatalabb futamgyőztesét a közlemény.

Tassi június 11-12-én versenyezhet majd saját közönsége előtt, a Hungaroringre akkor látogat el a WTCR mezőnye. Az idény április elején rajtol Csehországban, majd további kilenc fordulót rendeznek, a zárásra november második felében, Makaóban kerül sor.

A magyar pilóta az előző szezonban 14., 2020-ban 12., 2019-ben pedig 24. volt az összetett pontversenyben.

Tassin kívül tavaly ketten képviselték még Magyarországot a WTCR-ben: a 2019-es győztes Michelisz Norbert (Hyundai), valamint a Zengő Motorsport színeiben Boldizs Bence (Cupra). Azt egyelőre hivatalosan még nem jelentették be, hogy ők folytatják-e.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.24
A Porsche néhány éve még szinte mindent az elektromos átállásra tett fel, most azonban újraosztja a....
2026.09.24
Június végén bemutatták az Audi 1001 lóerős szupersport hibridjét, most pedig a márka....
2026.09.24
Megtéveszti az algoritmust és a rendszáma is felismerhetetlen a kamerák előtt.   ..
2026.09.24
George Russell, a Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Bakuban zajló Forma-1-es Azeri....
2026.09.24
Az Osztrák Autó-, Motorkerékpár- és Túraklub (ÖAMTC) a sérüléssel járó e-roller balesetek számának....
2026.09.24
Bemutatkozott a Kia új, nagyméretű elektromos PBV-modellje, a PV7, amely személyszállító és....
2026.09.24
Új videójában a jövőre a versenyzéshez visszatérő kétszeres ralivilágbajnok hazatért szülővárosába....
2026.09.24
Közel harminc éve, hogy a fehér Peugeot 406 taxi először végigszáguldott Marseille utcáin, de a....
2026.09.24
A különleges szokás nyomában.   ..
2026.09.24
Október első hétvégéjéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között, a járat....