Bécs

Menekültügyi rendőrök az osztrák-magyar határon

2025.11.25.

Az osztrák belügyminisztérium szerint az Ausztriába irányuló illegális migráció az elmúlt években „a nullához“ tendált, ezért Burgenlandban a jövőben úgynevezett „Asylpolizisten“ tehát menekültügyi rendőröket fognak bevetni a határvédelemben - írja a volksgruppen.orf.at.

Az elmúlt években széles körű intézkedéseket hoztak az EU külső határainak védelmére, és beruházásokat hajtottak végre a technikai infrastruktúrába és a személyzetbe, mondta Gerhard Karner osztrák belügyminiszter (ÖVP). Ausztria például magyar területen is végrehajtotta az „Operation Fox“ műveletet. Ebben a Magyarországon tartózkodó osztrák rendőrök a helyi hatóságokkal együttműködve léptek fel az embercsempészet ellen.

A burgenlandi határon a menekültek feltartóztatásának számát mostanra „a nullához szorították", tette hozzá Karner. Míg például 2022-ben a 46. naptári héten több mint 1900 feltartóztatást regisztráltak, addig 2025-ben ugyanebben az időszakban ez a szám mindössze 34. „Az menekültügyön spórolunk, és a biztonságba fektetünk be“ – nyilatkozta csütörtökön Gerhard Karner miniszter.

A megváltozott helyzet miatt ezért a 2016 óta működő Schattendorf/somfalvai menedékkérők nyilvántartására szolgáló iroda a hónap végén bezár. Az ott állomásozó 23 rendőrt a jövőben főként a határvédelemben fogják alkalmazni, vagy más osztályokra osztják be. A somfalvai rendőrőrsöt ez az intézkedés nem érinti.

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....
2026.11.06
Ezer lóerő, elképesztő gyorsulás, több mint 300 kilométeres óránkénti sebesség – első hallásra úgy....
2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....
2026.11.06
Nem egyszerű átmeneti visszaeséssel, hanem évekig elhúzódó stagnálással kell számolnia a globális....
2026.11.06
Egy totálkáros autó hamarosan jóval többet érhet, mint gondolnánk. Az Európai Unió ugyanis....
2026.11.06
Véget ért egy korszak a német autóiparban: 32 év után legördült az utolsó Audi A8 a neckarsulmi....
2026.11.06
Hiába rendelnek el biztonsági visszahívást egy autógyártónál, a veszélyes hiba nem feltétlenül....
2026.11.06
Egyre drágább alkatrészek, emelkedő nyersanyagárak, milliárdos költségek és óvatos vásárlók: az....
2026.11.06
Új korszakra készül a brit ralisport: 2027-től jelentősen módosulnak a versenyautók műszaki....
2026.11.06
Új kihívó jelent meg az elektromos autók akkumulátorpiacán: a lítium helyett nátriumot alkalmazó....