Mercedes

A Mercedes golfkocsija

2016.08.11.

A Mercedes még 2013-ban mutatta meg a világnak, hogy milyen is lenne az a ő golf autója. Most pedig három évvel a Vision Golf Car színre lépését követően a Mercedes a skandináv golf autó gyártóval, a Gariával közösen el is készítette a szériaérett Mercedes golf autót.

A Mercedes golf autója azért nem olyan modern, mint az egykori Vision, de azért érintőképernyős infotainment rendszer, beépített hűtő található a szénszálas konstrukcióban.

A a tipikus golf autó formája évtizedek óta szinte változatlan és leginkább a gyermekjátékokra emlékeztet, a Mercedes mozgástere így viszonylag szűk volt, a német luxusmárka azonban mindent meg tett azért, hogy az ő golf autója a luxus és a design terén is új mércét állítson fel.

A feladatot a Mercedes-Benz stílussal és életmóddal foglalkozó osztálya kapta, mely az elmúlt években olyan projekteken dolgozott, mint az Arrow 460 Granturismo jacht, de luxus repülőgép belsőket is terveztek. A Mercedes-Benz Style Edition Garia Golf Car kicsit úgy néz ki, mint a legújabb Smart, kicsi, apró túlnyúlások, LED-es lámpák.

Persze itt azért nincsenek oldalajtók és a hűtőrács is egy golflabdára emlékeztet leginkább. A Mercedes golf autója azonban az ívelt szélvédő és a fekete szénszálas tető miatt sokkal autószerűbb, mint bármelyik jelenleg a piacon lévő golf autó. A viszonylag alacsony építés, a két golf táska biztos tartásában is szerepet játszó hátsó spoiler, no meg a szénszálas hátsó diffúzor pedig még sportos megjelenést is biztosít a pöttöm Mercedesnek.

Az irányjelző, az ablaktörlő, a fényszóró és a féklámpát is magában foglaló hátsó lámpatestnek köszönhetően a Mercedes Golf Car akár a közúti forgalomba is részt vehet, ahol a 235 centiméter hosszú, 120 centiméter széles és 172 centiméter magas kis csöppség az 5.2 méteres fordulókörével igen jól mozog, sőt a karbonszálas első sárvédő elemeinek köszönhetően még biztonságosan is terelgethető. A 440 kilogrammos, akár 460 kilogrammal is megterhelhető elől-hátul kettős keresztlengőkaros futóművel rendelkező golfautónk biztonságos lassításáról pedig első tárcsafékek gondoskodnak.

A biztonság mellett azért a kényelemről sem feledkeztek meg a Mercedes mérnökei, így a golfkocsi a kényelmes kanapé alatt nagy hűtőt, két műszerfali pohártartót és egy kis mindenes tárolórekeszt is kapott. De az utasok valószínűleg a 10.1 collos érintőképernyős kijelző, az okostelefonokhoz is csatlakoztatható Bluetooth-os hangszórók tudásával sem lesznek elégedetlenek.

A nagy érintőképernyős kijelzője ráadásul két részre osztható, ahol felül a sebesség, a megtehető út, a sport és gazdaságos üzemmód választó kapcsolója mellett például a golfozás szempontjából fontos időjárási helyzetről is információt kaphatunk.A luxus golfkocsink meghajtásáról egyébként egy normál módban 4 lóerős elektromos motor gondoskodik, melynek maximális teljesítménye rövid időre 15 lóerőre is emelhető, így akár 31 km/órás sebességgel is száguldhatunk, miközben a lítium-ion akkumulátornak köszönhetően 80 kilométert tehetünk meg egy 6 órán át tartó feltöltéssel.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.10
Az új Q7* modellel az Audi egy rendkívül sikeres örökségre épít az SUV-szegmensben. A közkedvelt....
2026.06.10
Június 6-án késő délután az állami közlekedési hatóság civil rendőrautója egy lengyel rendszámú....
2026.06.09
Skoda Octavia Combi 1.5 TSi vásárlás előtti átvizsgálás ..
2026.06.09
A szakemberek részéről csak pozitív visszajelzéseket kapott a balatonfőkajári versenypálya....
2026.06.09
A Vespa 80 éves: ez alkalomból egy héten át tartó ünnepi rendezvénysorozatot tartanak Rómában....
2026.06.09
Még nagyobb biztonság, még több vezetési élmény, így jellemezhetnénk a Bosch szolgáltatását, amely....
2026.06.09
A New York-i közlekedési hivatal egy 2023-as kísérlet után mintegy 100 csomópontra bővíti....
2026.06.09
Ami a mesterséges intelligenciához kapcsolódó szabadalmi bejegyzések számát illeti, a Toyota teljes....
2026.06.09
Harmadik alkalommal rendezik meg június 12-14. között az Országos Kamionos Találkozót a békéscsabai....
2026.06.09
A BMW Group és a Mistral AI közösen dolgozik az új modellek ütközésszimulációjában alkalmazott....