Maserati

Meredeken emelkednek a Maserati eladásai

2015.01.15.

A Fiathoz tartozó olasz gyártó 136 százalékkal több autót adott el 2014-ben, mint egy évvel korábban.

Enyhe kifejezés, hogy jól sikerült a Maseratinak a tavalyi év: 36500 autót sikerült eladniuk, ami 136 százalékkal több, mint 2013-ban. Ha 2012-höz viszonyítunk, akkor még látványosabb a fejlődés, abban az évben ugyanis csak a hatoda fogyott az idei mennyiségnek.

A növekedés egyértelműen a márka 2013-ban bemutatott kisebb és olcsóbb szedánjának, a Ghiblinek köszönhető, ami az Audi A6-os, a BMW 5-ös és a Mercedes E-osztály ellenfele. Csak ebből a modellből 23500 talált gazdára tavaly, vagyis három eladott Maseratiból kettő Ghibli volt. Az eggyel nagyobb Quattroportéból 9700-at adtak el, a maradék 3500 autó pedig a cég idősödő sportkocsija, a GranTurismo volt.

A Maserati legnagyobb piaca az Egyesült Államok közel 15 ezer autóval, ami 110 százalékos növekedést jelent. A beszámoló kiemeli, hogy az itteni eladások növekedéséhez hozzájárult az összkerékhajtású verziók piaci bevezetése, a legtöbbet ugyanis a 410 lóerős Q4 verzióból adták el.

A második legnagyobb piac Kína, ahová 9400 autót importáltak, ez 148 százalékos növekedést jelent. Az ázsiai országban a hátsókerék-meghajtású, 330 lóerős verziók voltak a legnépszerűbbek a modellkínálatból. Kínát leszámítva egész Ázsiában 4000 autó fogyott, ami több mint a duplája a 2013-asnak.

Európában 6360 új Maseratit értékesítettek 2014-ben, ami 153 százalékos növekedés. Nem meglepetés, hogy itt a dízel verziókat keresték a vásárlók, a legnépszerűbb modellek a 275 lóerős, hátsókerék-meghajtásúak voltak.

A Maserati idén is jó évre számíthat, mert a hírek szerint bemutatják a Levante nevű szabadidő-autót, ami szakértők szerint egymagában megduplázhatja a cég eladásait.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.19
A BMW 3-as a bajor prémiumgyártó legmeghatározóbb modellsorozata. Egy ikon, amely az elmúlt fél....
2026.03.19
 A Porsche ausztráliai jelenlétének 75. évfordulóját köszöntő ünnepségek részeként a Porsche Cars....
2026.03.19
Árokba borult egy kamion csütörtökön az M4-es autóút 181-es kilométerszelvényénél, Törökszentmiklós....
2026.03.19
A Forma–1 növekvő kínai népszerűségét látva a hétszeres világbajnok, Lewis Hamilton és a jelenlegi....
2026.03.19
Alaposan átalakították az első generációs Toyota Celicát, hogy a SEMA tuningshow sztárja lehessen. ..
2026.03.19
– Elviszed az új Audi Q3-at nyitástól zárásig? – kérdezte tőlem minap a Porsche Szeged értékesítési....
2026.03.19
A Veszprém vármegyei rendőrök egy nagytestű elütött vadat próbáltak eltávolítani az úttestről,....
2026.03.19
A Mol és a Shell ideiglenesen korlátozták a tankolható üzemanyag mennyiségét a szlovéniai....
2026.03.19
A Nemzetközi Autóipari Munkacsoport (IATF) bejelentette, hogy a BYD hivatalosan is csatlakozott a....
2026.03.19
A Ford bemutatta az elektromos Capri SUV továbbfejlesztett változatát, amelyet egy sportautó....