űrrepülés

A Merkúrba csapódott a Messenger

2015.05.01.

Tizenegy éves küldetését befejezve lezuhant a Merkúr első műholdja, az amerikai Messenger űrszonda.

Négy évig keringett a bolygó körül, miközben méterről méterre lefényképezte

A NASA közlése szerint a Messenger, miután elfogyott az hajtóanyaga, több mint 14 ezer kilométeres sebességgel csapódott a Merkúr, a Naprendszer legbelső bolygójának felszínébe, egy mintegy 16 méteres átmérőjű krátert ütve a Földtől átellenes oldalán. A Messenger csupán a második űrszonda, amely eljutott a Merkúr közelébe. Az első az ugyancsak amerikai Mariner-10 volt, amely az 1970-es évek közepén háromszor közelítette meg a Merkúrt, ám felszínének alig harmadát tudta megfigyelni.

A most lezuhant űrszondát 2004. augusztus 3-án indították útnak, azóta több mint 7,9 milliárd kilométert tett meg, és útja során 15-ször repült el a Nap mellett. A Messenger hatszor hajtott végre úgynevezett gravitációs hintamanővert - egyszer a Föld, kétszer a Vénusz, háromszor a Merkúr mellett -, míg 2011. március 18-án a bolygó körüli pályára állt.

A műhold kutatási programját eredetileg egy földi évre tervezték, a küldetés végül négy évig tartott, amelynek során az űreszköz fantasztikus tudományos programot hajtott végre. A 427 millió dollárba kerülő küldetés során 277 ezer felvételt készített a Messenger, amelynek köszönhetően elkészült az általa 4105 alkalommal megkerült Merkúr eddigi legpontosabb térképe. 2012-ben bebizonyosodott, hogy a bolygó pólusvidékein, a kráterekben bőséggel található vízjég és széntartalmú szerves anyag, amelyet a távoli múltban becsapódó aszteroidák és üstökösök hozhattak az égitestre. A John Hopkins Egyetemen a NASA megbízásából működő irányítóközpontban hat pályakorrekciós manővert hajtottak végre, megnövelve az űrszonda pályamagasságát és némiképp elhalasztva ezzel a Messenger elkerülhetetlen végét.

- Egyetlen űreszközt sem navigáltak még ilyen alacsonyan a felszín felett. A művelet kockázatos volt, de megérte a rizikót, hiszen bizonyos megfigyeléseket csak ilyen kis magasságban lehet elvégezni - hangsúlyozta Bobby Williams, az űrszonda navigálását végző KinetX csoport vezetője. Az utolsó pályakorrekciós manőverrel elfogyott a hélium maradéka. A nemesgáz eredetileg a hajtóanyag összenyomására szolgált, amikor azonban az utóbbit felhasználták, üzemanyaggá lépett elő.

A következő, 2017-ben felbocsátandó, BepiColombo nevű Merkúr-űrszonda 2024-ben áll majd a bolygó körüli pályára. Abban a misszióban az amerikai mellett részt vesz majd az európai és a japán űrkutatási ügynökség is. (MTI)

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.17
Figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére a HungaroMet Nonprofit Zrt. ..
2024.04.16
Kigyulladt egy személygépkocsi Üllésen, az Árpád dűlőre riasztották a tűzoltókat – jelentette a....
2024.04.16
A világ egyik legdrágább Mercedese, egykori magyar állam- és kormányfők autói, Fenyő János utolsó....
2024.04.16
Forgalmi és nosztalgiajárművek, vezetett csarnoklátogatás és szakmai érdekességek is várják a....
2024.04.16
A hétfő esti vihar villámai két repülőgépet is telibe találtak, az osztrák Austrian Airlines....
2024.04.16
Az új lifestyle-termékek formanyelve az új MINI Cooper stílusjegyeit idézi. A kollekció a ruházati....
2024.04.16
Sokan nagyon igényesek autójukkal, de magukkal már nem annyira. Elgondolkozva tükörbe nézhetünk, és....
2024.04.16
A BMW Group a „FUTURE OF JOY” fantázianévre keresztelt kiállítással képviselteti magát a Milánóban....
2024.04.16
Körözött autót foglaltak le Bátaszéken – jelentette a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság. ..
2024.04.16
Elszállították hétfőn az 1000-es sorozatú, 1061-es pályaszámú és az UV3 típusú, 3414 pályaszámú....