Magyarországon 1929-ben 13,394 db személyautó közlekedett. Ez a szám négy évvel később 8472 darabra csökkent. Nem csupán az autópark, de a kereskedelem is súlyos veszteségeket szenvedett. Az Amerikai Egyesült Államokban bekövetkezett tőzsdekrach 1930-1931-ben begyűrűzött Európába is. Magyarországon 1931. júliusában háromnapos bankzárlatot vezettek be, majd deviza-kényszergazdálkodást vezettek be. Nem elég, hogy a bizonytalan helyzetben szinte senki nem vásárolt gépjárművet, a cégek nem kapták meg a működésükhöz szükséges folyószámla-hiteleket sem. Csak a legnagyobb és legtőkeerősebb vállalkozások tudták túlélni a nehéz időket. Még a Fiat képviseletet is be kellett csukni!.

A gazdasági válságból való kiutat részben a németországi politikai, majd gazdasági fordulat hozta el. 1934-re a helyzet valamennyire rendeződött.

Az újjáalakult Fiat-képviselet székháza az Aréna út 61 alatt (ma Dózsa György út). Tervező: Quittner Ervin. Forrás: Magyar Építészeti Múzeum

Weiler István, az Autó–Traktor főszerkesztője és Bartók Tibor főmunkatárs, Az Úrvezető című egykori lap felelős szerkesztője – hallgatva az idők szavára és a közvélemény kívánságára – az újság segítségével vállalta a nagysikerű Concours d’Élégance újbóli megrendezését. Az 1934. április 29-ére kitűzött szépségverseny megszervezése komoly kockázatvállalással járt. Hogy mi hatotta meg a városatyákat, hogy újból átengedték a Margitszigetet erre a rendezvényre, már érdektelen, viszont amíg az 1931-es városligeti felvonulás volt a legelegánsabb, addig az 1934-es volt a legnagyobb, minden előnyével és hátrányával együtt. Mindenki a szűk esztendők végét várta, és ez a Concours valóságos autómajális lett. Itt felvonultak a mindig bevetésre kész tűzoltók (MÁVAG–Szilvai poroltó), a Shell benzinhordó-szállító teherautója (MÁVAG Rába pótkocsival), az országos mentőszolgálat kocsija (MÁVAG–Mercedes Metallo), a MAVART autóbusza (MÁVAG–Zupka), reklámautók., id. Csonka János saját gyártmányú autója a tízes évekből, szóló és oldalkocsis motorkerékpárok és nem utolsósorban elegáns autók, köztük több jól ismert magyar karosszériaművész munkái. Az elegancia továbbra is ismertetőjegye maradt a Concours-nak, elsősorban a szebbik nem képviselői részéről, akik a híres pesti divatszalonokban rendelt tavaszi ruhákat, kalapokat, táskákat viselték. Eddig is az elegancia „kellékei” voltak a ritka pincsik, foxik, dakszlik, hát a hölgyek most is elhozták magukkal kedvenceiket, és ezen a találkozón mintha több kutya és macska lett volna, mint az előzőkön együttvéve.

Az 1938-as Concours d'Elegance győztese, egy Worblaufen-karosszériás Alfa Romeo

1935-ben még csak 1719, 1937-ben már 3520 új gépkocsit adtak el, s a gépkocsik száma megközelítette a 19000-t. Motorkerékpárokból is lassan indult újra az élet - 1933-ban alig 200 db új motor került el, csak 1939-re sikerült ismét 1000 fölé tornászni az eladott motorok darabszámát.

A harmincas években a Fiat Balilla, az Opel P4, a DKW és a Ford lettek a hazai piac slágerei. Az újrakezdésnek azonban ára volt: egyre több zsidó származású kereskedő volt kénytelen feladni üzletét. A képviselőváltások a lapoknak is feltűntek, azonban a cenzúra miatt csak óvatosan mertek kritizálni.

Az Adler képviselet jogát 1936-ban a Méray Motorkerékpárgyár kapta meg. E célból új telephelyet létesítettek a Lehel u 10 szám alatt. Forrás: Magyar Építészeti Múzeum

A második világháború sokáig fellendülést hozott, hiszen a hadvezetőség hatalmas megrendelésekkel látta el a német gyártmányokat képviselő cégeket, a Ford Motor Rt-t, a Nemzetközi Gépkereskedelmi Rt-t (Opel Blitz) és másokat.

Mercedes központ a Csata utcában. Az épületet a második világháború után lebontották. Forrás: Daimler AG Archiv

A háború realitása 1943-1944. környékén elérte ezeket a cégeket is. Munkásaik közül egyre többet soroztak be, a Hadügyminisztérium egyfelől kevesebb járművet rendelt, másfelől a meglévőket is elrekvirálta.

Az utolsó csapást a visszavonuló német hadsereg mérte a haldokló országra: amit csak tudtak magukkal hurcoltak. Példának okáért Wiesengrund Ferenc kompresszoros Alfa Romeo sportkocsiját utoljára 1944. decemberében látta, amikor a "megszálló katonaság tengelyen Vác irányába" távozott azzal. Az ipari üzemek legtöbbjének berendezéseit is leszerelték és vagonokra rakták.