Mesél a szakértő – Nem tudsz jót tenni! | Autoszektor

szakértő

Mesél a szakértő – Nem tudsz jót tenni!

2018.09.05.

Nem találtunk kivetnivalót a BMW Z4-esen, ügyfelünk igen.

 

Két hónapja is megvan már annak, hogy megrendelést kaptunk egy Z4-es BMW vásárlás előtti átvizsgálására. A használt autók vétel előtti műszaki vizsgálata igen vékony jégnek bizonyult, az elmúlt négy év minden hónapja új tapasztalatokkal gazdagított, nem csak jármű-műszakilag, hanem az ügyfelek tekintetében is.

Az elmúlt hetekben a Mesél a szakértő rovatban az effajta szolgáltatások határaira szeretném felhívni a figyelmet. Az első ilyen témájú írásban megvilágítottam néhány alapvető korlátot és tulajdonságot, ami egy ilyen helyszíni átvizsgálásra jellemző. Például, hogy nincs az a részletes átvizsgálás, amely után ne lehetne még valamit találni az autón.

Megint egy panaszlevél

Amikor a levél első mondataiból rájövök, hogy egy részben, vagy egészben elégedetlen ügyfél írt, már csak az a kérdés, hogy a sérelem vélt, vagy valós. Mi is hibázhatunk, és – mit tagadjuk – hibázunk is olykor, senki sem tökéletes. Örülünk is, ha írnak az ügyfelek, még ha esetleg bántó fiaskó is történt, mert tanulhatunk belőle.

Mindentől függetlenül az első panaszleveles reakcióm mindig a gyomorgörcs. Nem csak az új vállalkozásban, hanem tizenéve, amióta autókról adok szakvéleményeket. Most is ez történt, mert olyan dolgokat láttam leírva, amelyek, ha igaznak bizonyulnak, nagyon nagy a baj, de elképzelhetetlennek tartottam, hogy ennyire „benézzünk egy kocsit”.

Ügyfelünk levelét azzal kezdte, hogy csalódott szolgáltatásban, mert a használat alatt olyan dolgok derültek ki, ami neki 650.000,- Ft-jába került és biztosan nem ő lesz az, aki jó hírnevét kelti majd a vállalkozásunknak. Kifejezett kérése volt, hogy ne válaszoljunk a levélre, úgyhogy nem is tettük, helyette írom ezt a cikket, mert azért kikívánkozik belőlem ez-az.

Mivel minket főleg szájról szájra ajánlanak egymásnak az ügyfelek, igen fontos, hogy lehetőleg minden ügyfél elégedett legyen, vagy legalább ne azt kürtölje szét a nagyvilágban, hogy pénzkidobás a járművek vásárlás előtti átvizsgálása

A levélben jelzett problémák

A 9 millió forintért kínált (és ennyiért meg is vásárolt) BMW Z4 3.5iS Aut. típusú sportkocsi motorjának mind 6 befecskendező szelepe tönkrement. Azt írja, a belső tükör és a kormányváltó törött. Mind a 4 felni olyan mértékben sérült, hogy felnijavító műhelybe kellett vinni, továbbá az összes gumiabroncs is cserés volt, mert 80 km/h-ás sebesség felett eszeveszetten ráz.

Hát akkor szépen sorban

Elővettük a komplett vizsgálati anyagot, amelyben részletes leírás, teljes járműdiagnosztikai lekérdezés, 50-60 db fénykép található. A vizsgálatunkon még próbaút is volt, amelyen semmilyen rendellenes működés nem volt tapasztalható.

Tényleg ennyi!

Innen már egyre furcsább lett a panaszlevél, arról nem is beszélve, hogy két hónap telt már el a vizsgálat óta. Amelyik autót hirdetéssel rendelik meg nálunk, annak meg is van PDF-ben a hirdetése. Ez alapján felhívtam a kereskedőt, aki árulta az autót. Sajnos betegállományban volt otthon, de legalább volt időnk beszélgetni, emlékezett az ügyfélre.

Az injektorok

Ez a 3 literes hathengeres BMW benzinmotor állítólag hajlamos arra, hogy befecskendező kokszolódás miatt megálljon. Ezért azt javasolták az ügyfélnek, hogy cseréltesse le az összeset, még mielőtt bajt okoznának. Hangsúlyozom, hogy sem a diagnosztikai lekérdezés, sem pedig a próbaút nem támasztotta alá, hogy bármi baja lenne a fúvókáknak.

Ezen kívül saját jól bevált BMW szerelőmet is megkérdeztem a dologról, aki nem tudott felidézni a praxisából olyan esetet, amikor ilyen sorhatos benzinmotorban injektort cseréltek volna.

Gyorsan tegyük hozzá, hogy vizsgált autóban mások szerint sem volt hibás az injektor, de biztos, ami biztos alapon, javasolták a cserét. Ja, hát így mindenre jogos.

Belső tükör és kormányváltó

Mint említettem a szemléken fényképezünk jó kedvvel, bőséggel, ezeken jól látható, hogy a vizsgálat időpontjában nem volt törött sem a belső tükör, sem pedig a kormányon lévő válófülek.

A szemleképekből válogatunk, elég jó állapotban a váltófülek

A kereskedő elmondása szerint ő is használta egy ideig ezt az élményautót, tudott volna róla, hogy ha törött a fül. Szerinte inkább arról lehet szó, hogy a korábban két irányban működő flepni ebben a modellben már csak egy irányba működik és az új tulajdonos egy óvatlan mozdulattal abba az irányba tolhatta, amelyikben nem mozdult.

Gyors beavatkozással próbálom az ellenfényt csökkenteni, semmi baja a tükörnek.

Felnik és gumiabroncsok

Természtesen a kerekek is részletesen vannak dokumentálva. Milyen gyártmányú a gumi, milyen méretű, mekkora profilmélysége van még, mikor gyártották, milyen állapotban van? Minden fel van írva, ahogyan a felnikről is feljegyezzük, hogy könnyűfém-, vagy acéltárcsáról van-e szó, plusz szemrevételezés alapján a külső állapotát is megadjuk.

Ezen a kocsin feltűnően jó állapotú kerekek voltak. A gumiabroncsok tavalyi (2017-es) gyártmányú Pirellik voltak, kb. 7 mm-es mintával. A könnyűfém keréktárcsák makulátlan állapotban voltak, egy karc nem sok, annyi nem volt rajtuk.

4 db teljesen új felnin állt

Ha valami felróható a kollégának akkor az az, hogy a járművön lévő könnyűfém keréktárcsák nem eredeti gyári alkatrészek, hanem annak másolatai, vagyis replika felnik. Nem magamtól vagyok ilyen okos, hanem a kereskedővel folytatott beszélgetésből tudom, hogy direkt erre a kocsira rendelte és vette, méghozzá olasz gyártmányút (nem kínait) és 300.000,- Ft-ot költött rájuk.

A gumiabroncsokról már végképp nem tudok mit mondani, hiszen ha egy abroncs nincsen elkopva, nincsen elöregedve, látható oldalrész sérülés nincsen rajta, nincsen a menetpróbán hangja, akkor mégis milyennek kellene minősíteni?

Teljesen korrekt állapotú, 2017. 36. hetében gyártott Pirelli gumiabroncsok

Emellett ez a 19 colos felni, amiben alig van anyag, sajnos egyáltalán nem a magyar útviszonyokra való. Elég lehet egy szerencsétlen parkolás, egy szélesebb kátyú, máris deformálódik a keréktárcsa. És hát elmúlt a vásárlás óta két hónap…

Már több százezer forintot visszafizettek neki

Az ügyfél nem nálunk kopogtatott először, panaszaival a kereskedőhöz fordult – nagyon helyesen. Ez utóbbi úgy emlékszik, hogy hosszasan beszélgettek, és az injektorok cserejogosságát ő is elismerte, ezért, és a többi észlelt hibáért több százezer forint készpénzt fizetett vissza neki.

Az autó akkor is meg fog hibásodni, ha 9 millió forintba kerül

Senki nem gondolhatja komolyan, hogy pusztán azért, mert drága autót vesz, nem kell majd a fenntartásra költenie. Pláne nem egy prémium márkájú autó esetében, pláne nem egy sportkocsi esetében.

Az injektorok cseréjével azonban sehogy nem tudok egyet érteni. Jó, drága fenntartani egy ilyen autót, de az azért még egy BMW-től sem életszerű, hogy gyakorlatilag minden 60.000 km után le kell cserélni 6 db egyenként százezer forintos alkatrészt!

Kapja a diagnosztikát a műszaki szemlén

Ami a váltófül és a tükör törését illeti, áh, hagyjuk!

Viszont a vadi új felnik és gumik két hónap alatti lenullázásában vaskosan érzem a használó felelősségét, és a többi jelzett dologgal együtt már szerintem joggal gondolom ízetlenségnek a reklamációs levelet.

Nem tudhatjuk több száz típus minden egyedi nyűgjét

Még ha létezne is ilyen előírás (injektorcsere 60 ezrenként), nem feltétlenül tudok róla, bármilyen igazságügyi szakértő is vagyok. Mint ahogyan nem tudom a több száz másik típus gyári előírásait sem. Erre való, hogy valaki a vásárlás előtt átböngészi a fél internetet, klubokat és közösségi oldalakat látogat, és minden lehetséges információt begyűjt a kinézett típusról, magyarul tudatos autóvásárló módjára viselkedik.

Aztán a vásárlás előtt közvetlenül rendel egy használtautó átvizsgálást. Ebből a legnagyobb kockázattal járó hibákról tudomást szerez, vagy éppen kizárja őket. Mint ahogyan itt is tudható volt, hogy a jelzett 76 ezer kilométeres futásteljesítmény valós, és korábbi sérülésektől mentes a kocsi.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....
2024.04.18
Óriási árkülönbségek vannak – írja a Kronen Zeitung. ..
2024.04.18
2024 márciusa óta már az új, mesterséges intelligenciával vezérelt digitális gépjárműszemle segíti....