3-as metró felújítás

Metrótragédia: nem egy, hanem két kocsi szabadult el a múlt heti balesetben

2021.08.03.

Nem egy, hanem két teherkocsi szabadult el a felújítás alatt álló 3-as metró alagútjában múlt pénteken. A halálos áldozattal járó balesetben megsérült két ember még aznap elhagyhatta a kórházat – tájékoztatta a BKV Zrt. az MTI-t.

A közlemény szerint a metró középső szakaszának munkaterületén, a Corvin-negyed és a Kálvin tér között történt a baleset július 30-án. A Nagyvárad téren elszabadult két teherkocsi, amelyen két ember tartózkodott. A kocsik három embert elsodortak, egyikük meghalt, a másik kettő megsérült. Őket kórházba vitték, de aznap elhagyhatták az intézményt.

A baleset halálos áldozata és sérültjei is a felújítást végző vállalkozó szakemberei, akik a kezelésükben lévő munkaterületen dolgoztak saját eszközeikkel. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szakértők bevonásával vasúti közlekedés veszélyeztetése miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen – írták.

A 3-as metró felújításának koordinálását végző Metró Felújítási Projekt Igazgatóság munkatársai és a BKV dolgozói együttérzésüket fejezték ki.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Sokáig a kilométeróra állása volt az egyik legfontosabb szempont a használtautó-vásárlásnál. Ma....
2026.11.06
Hiába a modern gyár, a több milliárd eurós beruházás és a munkára kész szerelősor, egy néhány eurós....
2026.11.06
Alaposan átrendeződött az európai autópiac: miközben a figyelem az elektromos autók térnyerésére és....
2026.11.06
Autók százai tűnnek el Európa útjairól, majd rövid időn belül akár több országhatáron is....
2026.11.06
Évtizedeken át Európa autóipara a világ egyik legnagyobb exportgépezetének számított: a kontinens....
2026.11.06
Kilenc hónapnyi növekedés után októberben megtorpant a magyar újautó-piac: kevesebb....
2026.11.06
Fordulat körvonalazódik az európai autóipar jövőjét meghatározó egyik legfontosabb kérdésben. Az....
2026.11.06
Az utolsó versenyig nyitott maradt a Peugeot Kupa bajnoki címének sorsa: a hétvégi Zemplén Rallyn....
2026.11.06
Elegánsak, javítják a légellenállást, és egyre több modern autóban találkozhatunk velük. A....
2026.11.06
Hiába vezetünk ugyanúgy, ugyanazon az útvonalon, a hideg beköszöntével az autónk látványosan többet....