Plug in Hibrid

Mi a baj a konnektoros hibridekkel?

2021.02.13.

Köztudott, hogy a hálózatból tölthető hibridek a gyártók által ígért adatoknál jóval több üzemanyagot fogyasztanak és így lényegesen több szén-dioxiddal szennyezik a környezetet. Egy új tanulmány számszerűsíti a többlet fogyasztás okozta károkat.

 

Egyre több szakértő figyelmezteti a gyártókat és az uniós döntéshozókat, hogy a konnektoros hibridek népszerűsége veszélyezteti a kitűzött klímacélok teljesítését. A német szövetségi környezetvédelmi minisztérium megbízásából készült friss tanulmány is ezt a vélekedést támasztja alá tényekkel. Az ifeu energetikai és környezetgazdálkodási intézet, valamint az közlekedési és környezetvédelmi munkacsoport tanulmánya arra a megállapításra jutott, hogy 2030-ban a korábban előrejelzettnél 4,3 millió tonnával több szén-dioxid kerülhet a levegőbe csak a plug-in hibridek miatt. A szervezetek hangsúlyozzák, hogy azonnal felül kellene bírálni a részben elektromos autók állami támogatásának gyakorlatát. Hazánkban is folyik vita a plugin-hibridek zöld rendszámának visszavonásáról, az Innovációs és Technológiai Minisztérium cikkünk megírásáig nem tette még közzé jövőbeli terveit.

A tanulmány szerzői úgy vélik, hogy 2030-ra mintegy 2,6 millió konnektoros hibridautó fut majd Németország útjain (tavaly mintegy 522 ezer ilyen autót vettek a németek). Ezek a megadott gyári adatok alapján mintegy 2,4 millió tonna szén-dioxidot bocsátanak a környezetükbe egyetlen év alatt. A gyakorlatban azonban ez a kibocsátás sokkal magasabb lesz, a tudósok szerint eléri a 6,7 millió tonnát. Ez természetesen azt feltételezi, hogy marad a jelenlegi gyakorlat, miszerint a plug-in hibridek többsége csakis benzinnel, vagy gázolajjal üzemel, tulajdonosaik csak elvétve töltik fel elektromos árammal az akkumulátoraikat.

Még a legfegyelmezetteb töltési gyakorlat mellett is több lehet a kibocsátás - véli a tanulmány. Ha 2030-ig naponta töltik a felhasználók ezeket az autókat, akkor is mintegy 800 ezer tonnával nőhet a kibocsátás. A szakértők arra számítanak, hogy az eredetileg 2030-ra a közlekedési szektorban kitűzött 95 millió tonnás szén-dioxid-kibocsátási hatérértéket mintegy 30 millió tonnával haladja meg a tényleges kibocsátás. Az új kalkuláció alapjait a Fraunhofer ISI és az ICCT szakmai szervezetek legfrissebb tanulmányai adják, amelyek nem a gyártók által megadott - sokszor irreálisnak tűnő fogyasztási adatok -, hanem sokkal inkább a valós fogyasztási értékek - például az ADAC német autóklub szigorú kritériumokra épülő eredményei - alapján számolnak. Az ifeu azonban nemcsak a felhasználókat és a gyártókat hibáztatja emiatt, hanem az elmaradott töltési infrastruktúrát is ostorozza.

Felvetik a vállalatok felelősségét, amelyek a konnektoros hibrid cégautóik felhasználóinak nem írnak elő szigorúbb töltési és fogyasztási protokollt. Ugyanakkor azt is megjegyzik, hogy pont ezek a cégautók legtöbbször magas futásteljesítménnyel rendelkeznek és a felhasználók szinte állandóan bennük utaznak, így a töltési lehetőségeik korlátozottak. Technikai tényezőket is elemezve megállapították, hogy a gyártók által megadott elektromos hatótáv legtöbb esetben csakis elméleti, a gyakorlatban annál sokkal kevesebb kilométert tehetnek meg ezek az autók, főleg télen, vagy autópályán használva. A szakértők egybehangzó állítása az, hogy a kitőzött uniós klímavédelmi célokat nem lehet elérni a plug-in hibridekkel.

Forrás: Handelsblatt

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.21
A járműtörténeti jelentések alapján Magyarországon a sérült autók aránya eléri az 57 százalékot,....
2026.05.20
Ha azt mondjuk: amerikai autók az 1950-es években mindenkinek hátsó „szárnyakkal” ellátott....
2026.05.20
A következő hetekben megkezdődik a megújult, tisztán elektromos hajtású Cupra Tavascan....
2026.05.20
A Toyota Hilux neve hosszú évtizedek óta egyet jelent a megbízhatósággal és a szinte....
2026.05.20
Minden érintett sportvezető nagy fantáziát lát Nagy Roland gokartversenyzőben, aki az elmúlt....
2026.05.20
A vállalat új ellátási lánc-szolgáltatása hatással lehet az alkatrész-logisztikára és az....
2026.05.20
Tisztában van vele a Toyota, hogy egy új technológia piaci meghonosításához minden lehetséges....
2026.05.20
Mark Rushbrook jelezte, a gyártó támogatja a V8-as motorok visszatérését és az elektromos elemek....
2026.05.20
Környezetkárosítás gyanúja miatt indult nyomozás a szegedi BYD-beruházás ügyében - közölte a....
2026.05.20
Négy napra Budapest lett az európai közlekedéskutatás és mobilitási innováció egyik központja:....