Forma 1

Mi lesz veled Fernando?

2017.04.08.

Fernando Alonso tehetségét és sebességét illetően konszenzus van a Forma-1 rajongói között: Kétségtelenül az egyik, ha nem a legtehetségesebb pilóta a mezőnyben. Bár két világbajnoki címe impozáns eredmény, Alonso szerencsésebb csapatváltásokkal a legnagyobbak közé kerülhetett volna. Fernando Alonso tehetségét és sebességét illetően konszenzus van a Forma-1 rajongói között: Kétségtelenül az egyik, ha nem a legtehetségesebb pilóta a mezőnyben. Bár két világbajnoki címe impozáns eredmény, Alonso szerencsésebb csapatváltásokkal a legnagyobbak közé kerülhetett volna. 

A jelenlegi állás szerint a paddock szereplői egytől egyig úgy gondolják, az idei szezon lesz a spanyol pilóta utolsó szezonja, legalábbis a Mclarennél. Ahogy Fernando többször is elmondta, számára nem jelent élvezetet a pontokért való harc, ő győzelmeket akar. A mai időmérő edzésen elért 13. helye valószínűleg a legjobb, amit ebből az autóból ki lehet hozni, így Alonso szerződéshosszabbítására nincs túl nagy esély. Nézzük, mik a lehetőségek:

  • Alonso visszavonul a száguldó cirkuszból és a visszavonult pilóták hagyományos útját követve hosszú-távú versenyeken indul. Jelenleg erre is nagyobb az esély, mint a wokingi csapatnál való folytatásra.


Vajon jövőre újra csapattársak lesznek?                                          Forrás: Sky Sports

  • A Mercedes húz egy váratlant, és a 2007-es botrányok után újra egy csapatban versenyez Hamilton és Alonso. Bár egyik sztár sem látott erre túl sok esélyt, egyetértettek abban, hogy azóta mindketten érettebbek és profibbak lettek, így ha lennének is súrlódások, azok megmaradnának egy egészséges rivalizálás keretein belül. Mindehhez persze szükséges, hogy Bottas ne hozza azt, amit várnak tőle, a Mercedes pedig ne féljen bevállalni ezt a kockázatos párosítást. Mi, szurkolók mindenesetre nem bánnánk, ha ez a forgatókönyv valósulna meg. 

  • Ha Mercedes nem, vajon a Ferrari megkockáztatná Alonso leigazolását? Raikönnen szerződése év végén lejár és egyelőre nem ismerjük a pilóta és a csapat álláspontját a folytatást illetően. Bár jelenleg nem tűnik túl reálisnak ez az opció, az évek során megtanultuk, bármi megtörténhet, a Vettel-Alonso párosítás pedig legalább annyira izgalmas lenne a nézők számára, mint a Hamilton-Alonso pilótapárossal induló Mercedes.

Ezen opciókon kívül más forgatókönyv nem igazán képzelhető el: Alonso nem fog egy középcsapathoz igazolni, vagy valamelyik topcsapat autójában fog versenyezni, vagy visszavonul a Forma-1 világából. Bízzunk benne, hogy jövőre egy valóban versenyképes autóban láthatjuk a spanyol sztárt. Ahogy azt Hamilton is megmondta, az autóversenyzés csúcsának szüksége van rá, hogy „ez a srác egy jó autóban üljön”.

A cikk forrása SkySports.com

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.08
Taxikat ellenőriztek március végén Budapest belvárosában, az akcióban több súlyos visszaélést is....
2026.04.07
A Leapmotor, miután 2025 végén bemutatta a tisztán elektromos B10 kompakt SUV-t, most tovább bővíti....
2026.04.07
Nem minden autó született arra, hogy sorozatgyártsák. ..
2026.04.07
A rendőrök a Lajta pihenőben vonták ki a forgalomból a Budapest felé haladó szabályszegőt – közölte....
2026.04.07
A CATL ötven százalékos részesedést ért el a kínai akkumulátorgyártó piacon az idei év első....
2026.04.07
A rendőrök csütörtök estétől kedd reggelig 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból - közölte a....
2026.04.07
Húsz év befektetés, szabványosítás és politikai akarat — mégis alig látható eredmény. A BMW és a....
2026.04.07
Többszörös csúcsdöntést hozott az elmúlt hónap a hazai flotta klímabarát megújításában. Márciusban....
2026.04.07
A Chery Automobile bemutatta a TIGGO7 HEV modellt, amely a „Super Hybrid CSH” technológiájára épül....
2026.04.07
Újabb CAF-villamossal bővült a budapesti járműflotta: utasforgalomba állt a 31. CAF-villamos. A....