autóverseny

Mi lesz veled Zemplén-rali?

2026.07.24.

A Zemplén-ralit szervező Észak-Magyarországi Autó és Motorsport Zrt. (ÉMAM) szeretné megrendezni az országos bajnokság idei szezonzáró futamát, amely november 6. és 8. közötti dátummal szerepel a versenynaptárban, és ez ügyben hivatalos levélben fordult a Magyar Nemzeti Autósport Szövetséghez (MNASZ).

Képünk illusztráció Fotó: Skoda

Az ÉMAM Zrt. csütörtöki közleményében az áll, a cég annak ellenére vállalná a rendező szerepét, hogy az ob "több futama elmaradt a változó gazdasági helyzet miatt". A közleményben a cég idézte a Szujó Zoltán MNASZ-elnök által a július 5-i Instagram-posztban megfogalmazott mondatot, amely szerint "az MNASZ és az RSB gőzerővel dolgozik a megoldáson, ehhez a szövetség minden sportdiplomáciai és - lehetőségeihez mérten - anyagi segítséget megad".

Az ÉMAM Zrt. üdvözölte ezt, és hivatalos levélben jelezte az MNASZ Ralisport Bizottsága felé, hogy meg kívánja rendezni a Zemplén-ralit, illetve "egyeztetést kezdeményezett arról, hogy pontosan milyen sportdiplomáciai segítségre és mekkora összegű anyagi támogatásra számíthat". Úgy fogalmazott: "ez utóbbi ismerete nagyban megkönnyíti a végleges döntés meghozatalát a verseny megrendezését illetően". Az ÉMAM Zrt. a közleményében emlékeztet rá, hogy az elmúlt három évben három Diósgyőr-ralit és két Zemplén-ralit rendezett meg, a versenyzők, a nézők és az MNASZ visszajelzései alapján nagy sikerrel.

"Ezekhez a versenyekhez az MNASZ-től a szervező anyagilag semmilyen segítséget nem kapott, most viszont fontos lenne a pénzügyi támogatás, mely azt is mutatná, hogy a szövetség - az ÉMAM Zrt.-hez hasonlóan - fontosnak érzi a Zemplén-rali megrendezését" - zárul a közlemény.

A hét futamosra tervezett idei rali ob versenyei közül hármat rendeztek meg, kettő elmaradt, a következő esemény a szeptemberi Győr-rali lesz, ezután következhet a zempléni viadal.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.24
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője autózta a legjobb köridőt a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.24
Különleges autóritkaság bukkant fel az amerikai veteránautó-piacon: eladásra kínálták a Bugatti....
2026.07.24
Nevet kaptak a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjnak is otthont adó Hungaroring kanyarjai, amelyeket a....
2026.07.24
„A BMW Group olyan új kihívásokkal néz szembe, amelyek szervezeti felépítésünk és munkamódszereink....
2026.07.24
Augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, a tapasztalatok szerint ekkor megszaporodnak a....
2026.07.24
A Zemplén-ralit szervező Észak-Magyarországi Autó és Motorsport Zrt. (ÉMAM) szeretné megrendezni az....
2026.07.24
Az európai autóipar fájdalmas problémával szembesült: a termelés visszaesett, miközben túl sok az....
2026.07.24
Az Európai Unióban júniusban éves összevetésben 13,6 százalékkal, közel 1,148 millióra emelkedett....
2026.07.24
Elszállították a Duna alacsony vízállása miatt a Margit híd középső pillérénél előkerült második....
2026.07.24
Két, jól felismerhető, zöld-fehér, illetve zöld-fekete színű, ÖNVEZETŐ JÁRMŰ felirattal ellátott....