WTCC

Michelisz 4. lett a Túraautó Világbajnokságon

2014.11.16.

A makaói futamokkal lezárult a 2014-es WTCC bajnokság, a magyar versenyzőt csak a három gyári Citroën tudta megelőzni a bajnokságban.

Nagyon jól indult a vasárnap Makaóban Michelisz Norbertnek: a Zengő Motorsport versenyzője az első futamon a 4. helyről indult, csak gyári Citroënek voltak előtte. A hímesházai versenyző a felvezető körben még a túlmelegedett kuplunggal küzdött, de aztán sikerült visszahűtenie, és egy remek rajtnak köszönhetően azonnal feljött a 2. helyre a már bajnok José-Maria López mögé. Egyszerre előzött meg két gyári Citroënt: Yvan Müllert és a kilencszeres rali világbajnok Sébastien Loeböt.

Szerencsére ezt a pozíciót mind a 10 körben meg tudta tartani, ami nem csak azt jelentette számára, hogy ismét dobogóra állhatott, hanem azt is, hogy a bajnokságban feljött a 4. helyre a gyári Honda csapat versenyzője, Tiago Monteiro elé.

A második versenyen a fordított rajtrács miatt Michelisz csak a 6. helyről indult, de az újabb remek rajtnak köszönhetően az első kanyarba már a 4. helyen fordult be. Ezt a pozíciót a verseny utolsó szakaszáig megőrizte, de ekkor még az élen Tiago Monteiro állt, így elúszni látszott a magyar csapat álma, a bajnokság 4. helye. Két körrel a vége előtt azonban felpörögtek az események: a Citroën kínai pilótája, Ma-Ching Hua beleállt a falba az utolsó kanyarban, ezért beküldték a Safety Cart egy körre.

Az újraindítást követően Michelisz ugyan vesztett egy pozíciót Hugo Valentével szemben, azonban ez aligha zavarta, mert Tiago Monteiro Hondája kormányhiba miatt lelassult, ezért biztossá vált, hogy meglesz a magyar pilóta 4. helye a bajnokságban. A futamgyőzelmet hatalmas bravúrral (a szezonban második győzelmét aratva) Robert Huff szerezte meg a Ladával, a 2. helyen Yvan Muller, a 3. helyen Hugo Valente futott be, Michelisz így az utolsó futamon és a bajnokságban is egyaránt a 4. lett.

Összesen 201 pontot gyűjtött a szezonban, míg a Monteirónak meg kellett elégednie 186 ponttal és az 5. hellyel. A magyar versenyző sikerének értékét növeli, hogy a bajnokságban a roppant erős gyári Citroën csapat három versenyzője mögött a legjobb helyezést szerezte meg, felülmúlva a Chevrolet-eken kívül a gyári Honda csapat két versenyzőjét, Tiago Monteirót és Gabriele Tarquinit is.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.24
A különleges szokás nyomában.   ..
2026.09.24
Október első hétvégéjéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között, a járat....
2026.09.24
A Honda és a japán divatmárka, az Onitsuka Tiger olyan partnerségbe kezd, amely átlépi az iparági....
2026.09.24
Verte a Tesla S-t, elképesztő paraméterekkel rajtolt a szupergépek egyre népesebb mezőnyében, aztán....
2026.09.24
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 09. 24.....
2026.09.24
Volt olyan sofőr, aki 50 helyett 114 kilométer/órával ment, neki 210 ezer forint bírságot kell....
2026.09.23
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.09.23
259 kilométeres hatótáv, 28 perces gyorstöltés, kategóriaelső csomagtér és Gemini: a Nissan új....
2026.09.23
Az Olasz Posta jóvoltából bélyegeken is megjelennek az Olasz Nagydíj legendás, történelmi....
2026.09.23
A Párizsi Autószalon közeledtével, az Opel felfedte, hogy legújabb tanulmányautójának neve Opel....