WTCC

Michelisz a negyedik lett az időmérő edzésen

2016.04.16.

Megvalósultak az előzetes tervek: Michelisz Norbert bejutott a Q3-ba a Slovakiaringi időmérőn - ott a negyedik lett.

Michelisz Norbert a pénteki teszten, a szombati első és a második szabadedzésen is a legjobb hondás időeredményt hozta. Norbi a Slovakiaringi hétvégét megelőző szokásos blogjában úgy fogalmazott, hogy reális cél lehet Szlovákiában az, hogy az időmérőn bejusson a Q3-ba, de a legfőbb cél továbbra is az, hogy a Hondán belül a legjobb legyen.

Az időmérő a világbajnok José María López hibájával kezdődött: a Citroën argentinja kicsúszott a kavicságyba, így mehetett is vissza a boxba, hogy megtisztítsák az autóját. Nem sokkal később Hugo Valente is a sóderágyban végezte, jött is a piros zászló, mert túl sok törmelék került az aszfaltra.

A tíz perces kényszerszünet után az első mért köröket követően López állt az élre a 2:07,720-as idejével, de Michelisz Norbert mindössze 23 ezredmásodperccel lemaradva tőle a második helyre érkezett meg. Négy perccel a vége előtt a szinte üres pályán vezető Hugo Valente a legjobb időt hozta össze a Ladával. Norbi ekkor már a jó időeredménye tudatában a boxból figyelhette a hajrát, végül a harmadik helyen magabiztosan jutott tovább a Q2-be.

Az időmérő második szakaszában az első gyors körök után Michelisz Norbert vezette a mezőnyt a 2:04,297-es idejével. Közel fél másodperccel volt gyorsabb, mint a Q3-ba az ötödik helyen szintén bejutó csapattársa, Rob Huff - Norbi ezzel meg is nyerte a Q2-t. A harmadik hondás, Tiago Monteiro a hetedik helyen végzett, így ő a vasárnapi nyitó futamon a negyedik pozícióból rajtol majd. Fordított rajtrács mellett sorrendben Hugo Valente, Mehdi Bennani és Gabriele Tarquini indul majd az első három rajtkockából.

A Q3-ban Yvan Muller nagyon erős kört ment, amivel bár csak megközelítette López tavalyi pályarekordját (2:03,736), de ezúttal kicsivel elverte argentin csapattársát. Nicky Catsburg a Ladával beékelődött a két Citroën közé a második helyre, és ekkor jött utolsó próbázóként Michelisz Norbert. Az első szektorban 96 ezreddel volt lassabb az éllovas Mullernél, a másodikban már négy tized volt a hátrány, és végén a negyedik helyre jött be Huffot megelőzve. Norbi ezzel két pontot gyűjtött, a holnapi nyitó futamon a hetedik, a fő futamon a negyedik pozícióból rajtol majd.

A Slovakiaring programja hamarosan a MAC3 csapatidőfutammal folytatódik. A hétvége folyamatosan frissülő képgalériája itt található.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....