Nissan Micra

Micra a stílusteremtő

2017.05.06.

Az idősebb generáció képviselői talán még emlékeznek arra az időszakra, amikor a japán autók még kuriózum számba mentek Nyugat-Európában. Ma már talán furcsának tünhet, de a 80' évek előtt egyáltalán nem volt evidens mondjuk egy német, francia, belga, olasz vagy más európai vásárlónak, hogy német, francia, olasz vagy svéd autó helyett japán márkák közül válasszon. A nagy japán márkák importőr cégei ugyan megjelentek Európa országaiban, nyíltak márkakereskedések és szervízek is, de mégis sokáig egyfajta csodabogárnak számított az, aki a japán márkák közül választott magának autót. 

Képre kattintva galéria nyílik!

Azután persze idővel megtört a jég, egyre többen kedvelték meg a magas és az adott kor európai technikáját meghaladó, luxus felszereltséggel és rendkívüli megbízhatósággal rendelkező szigetországi "egzotikus" autókat. Az igazi áttörést azonban egy elsősorban fiataloknak szóló emócionális tényező hozta. Minden japán gyártó megpróbált előrukkolni valami nagyon kedves, rendkívül bájos és mindenképpen trendi kisautóval. Olyan járművel, amellyel nem az észre hanem a szívre, a lélekre is tudtak hatni. Ne felejtsük el, hogy Európában ekkoriban az első generációs Fiat Panda, a Renault 4, Renault 5, Peugeot 205 korszakát éljük. Olyan időszakot, amikor szerethető cukiság faktor nélkül labdába sem rúghatott egy gyártó a piacon. Ebben a közegben próbálkozott a Mazda a 121-essel, a Honda a Logo-val, a Toyota a Starlettel. Igazán átütő és hosszantartó közönség sikert azonban csak a Nissan ért el a Micrával. Igaz ebben az 1992 óta tartó töretlen sikertörténetben az is nagy szerepet játszik, hogy a Micra esetében a japán gyártók közül elsőként született meg az a döntés, hogy a kisautót nem csak árulni hanem gyártani is fogják Európában. 

Így az évtizedek során lassacskán el kezdték egy kicsit "angol autónak" is tekinteni a Micrát, amelynek típus neve szinte összefort az angliai sunderlandi Nissan gyár sikertörténetével. A Micra valójában második, de Nissan Micra néven első önálló generációja tényleg egy elképesztő és töretlen sikertörténet, ahol már "csak" arra kellett oda figyelni, hogy az újabb és újabb generációk mindig megfeleljenek a kor esztétikai és technikai, valamint kényelmi divatigényeinek. 

Képre kattintva galéria nyílik!

A most bemutatkozott - faceliftek nélkül számolva - 4. generáció legalább akkora globális kihívás előtt áll mint annak idején állt az Európába érkező ősmikra.  A mostani esetben nem japán fejjel kellett Európának tetsző autót alkotni. Most olyan járművet kellett létrehozni, amely méltó a veretes Micra névhez, viszont gyakorlatilag a világ minden táján élők számára elfogadható, sőt szerethető autó. Magyarán: eltérő izlések, divatok, kultúrák és szokások kvinteszenciáját kellett egyetlen (nem is olyan) kis autóba tömöríteni. Az új Nissan Micra forgalmazása idén Európában kezdődik és csak jövőre terítik vele a Nissan-Renault globális piacait. Részletesebb véleményt nyílván majd csak a használati tapasztalatok után lehet mondani. De annyi bizonyos: kellően feltűnő, viszont eléggé praktikus autót alkottak, ami jó alap lehet a Micra márkanév további sikertörténetéhez. 

Annak ellenére gondolom ezt így nőként és európaiként, hogy az új Micra nyílvánvalóan nem elsősorban nőknek és mindenekelőtt az európai izlésnek készült.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.26
Két rendőr segített egy turistának és ötéves lányának szombat este, miután eltévedtek Bécs....
2025.12.25
Az autógyártó amerikai részlege készítette el stop-motion technikával az aranyos ünnepi videót. ..
2025.12.25
Néhány hete még csak terv volt, mára azonban egész pontos adatok kerültek napvilágra arról, hogy....
2025.12.25
Megérkezett az új GLC, ami már a Merci jövőjét mutatja. Beszámolónk a bemutatóról rengeteg képpel! ..
2025.12.25
Az elektromos Type 00 már túl van az első sajtóbemutatóján, de egyelőre még csak az anyósülésére....
2025.12.25
A gyors reakción múlt, hogy a videó beküldője el tudta kerülni a súlyos balesetet az autóút egyik....
2025.12.25
Bardóczky Kornél önhibáján kívül szenvedett balesetet. ..
2025.12.25
A januári kiállításon a közönség végre találkozhat a márka kínálatának legnagyobb villanyautójával....
2025.12.25
Dirk Arnold saját kérésére nyugdíjba vonul az év végén – írja honlapján az Audi. Utódja Carolin....
2025.12.25
Ismertette a rendőrség a múlt heti Roadpol akció eredményeit. ..