A gyerekek már néhány éves korukban megtanulják, hogy a közlekedési jelzőlámpáknál a piros azt jelenti, hogy tilos, míg a zöld szín azt mutatja, szabad az út. De vajon ki döntött arról, hogy éppen ezeknek a színeknek legyen ilyen fontos szerepe a közlekedésben? És hogyan alakultak ki a jelzőlámpák? Ennek jártunk utána. 

Egy baleset kellett a jó megoldáshoz

A történet nem az autókkal, hanem a vonatokkal kezdődött még az 1840-es években, amikor a brit vasútnál bevezették a szemaforos jelzőrendszert: a piros az álljt, a fehér az indulást, a zöld pedig a körültekintő, óvatos továbbhaladást jelezte. A piros és a zöld szín jelentését az iparosítás korai időszakából vették át, ugyanis a gyárakban működő gépek piros színnel jelezték, hogy ki vannak kapcsolva, zölddel pedig akkor világítottak, ha bekapcsolták őket. 

Persze a színek jelentése sokkal régebbre nyúlik vissza, hiszen a piros – a vér színe – hagyományosan veszélyt, figyelmeztetést jelent, az embert pedig fokozott óvatosságra, körültekintésre ösztönzi. A zöld ezzel szemben nyugalmat, biztonságot, továbbhaladást sugall. A piros szín tudományos szempontból is tökéletes választás volt a tilos jelzésre, ugyanis a vörösnek van a leghosszabb hullámhossza a fény látható spektrumában, emiatt a fénytörés által legkevésbé „zavarható” szín. Ez a tulajdonság életbe vágóan fontos, gondoljunk csak a ködre vagy a porra a levegőben, hiszen a vörös fény hatol át ezeken a legjobban. 

Visszatérve a vasúti jelzésekhez: a kezdeti rendszernek számos hibája volt, az egyik nyilvánvaló probléma az volt, hogy a fehér – azaz szabad – jelzés könnyen összetéveszthető volt bármilyen más, közönséges fehér fénnyel. Ráadásul emellett a rendszer nem volt üzembiztos: állítólag 1914 körül az egyik vasúti jelzőlámpa piros üvege kiesett a foglalatból, így a lámpa tévesen – a biztonságot jelentő – fehér színnel világított, a mozdonyvezető pedig azt hitte, szabad az út. De nem volt az, emiatt pedig baleset történt. Ezután döntöttek úgy, hogy elhagyják a fehéret, és megváltoztatják a színeket: a piros maradt a tilos, sárga esetén kell vigyázni, a zöld pedig a szabad jelzést, az indulást jelenti. A sárga színt feltehetően azért választották, mert jól látható, és jó kontrasztot nyújt a két másik színnel szemben. 

Elektromos, dudálásra váltó és automata

Bár Londonban rövid ideig működött egy rosszul sikerült szemaforos közlekedési lámpa még az 1860-as évek végén, az első modern, elektromos jelzőlámpát az Amerikai Egyesült Államokban, Clevelandben helyezték üzembe 1914-ben. Az a berendezés még csak piros és zöld jelzéseket használt, a ma is ismert piros-sárga-zöld jelzőlámpát 1920-ban Detroitban vezették be.  A négyirányú közlekedés lámpát egy William Potts nevű rendőrtiszt fejlesztette ki, és a Woodward Avenue, illetve a Fort Street kereszteződésében helyezték el. A találmányt jól fogadták, de működtetéséhez szükség volt egy emberre, aki figyelte a forgalmat, és kézzel váltotta a lámpát. 

Ezért megpróbálták automatizálni a lámpák jelzéseit, volt például olyan kísérlet is, hogy hangra váltott a lámpa: az autósoknak dudálniuk kellett, amikor a kereszteződéshez értek. Ez nem bizonyult jó ötletnek, már csak azért sem, mert nem minden autónak volt dudája, és a huncut gyerekek is szerették sípokkal és más hangkeltő eszközökkel megváltoztatni a lámpa jelzését. 

Végül az időzítés lett a legjobb módja a közlekedési lámpák automatizálásának. Persze ennek a rendszernek az a hátránya, hogy néha az autósoknak akkor is várniuk kell a zöldre, amikor a másik irányból egyetlen autó sem jön, de még mindig ez a legjobb megoldás. Azóta persze újabb és újabb technológiákat próbálnak ki a közlekedési lámpáknál, például az úttestbe érzékelőket szerelnek, kamerákkal figyelik a forgalmat, vagy egyszerűen visszaszámlálót helyeznek el a lámpa mellett. 

A színtévesztés nem gond

A színvakság, illetve a színtévesztés nem jelent akkora problémát a közlekedésben, mint elsőre gondolnánk. A férfiak 4-8, a nők 1 százaléka szenved valamilyen színlátás-zavarban, és leggyakrabban a zöld és a piros színt különböztetik meg nehezen. Ám az nagyon ritka, hogy valaki egyáltalán nem tud különbséget tenni az élénk vörös és az élénk zöld között, általában csak a pasztell színekkel és gyenge fényben van gondjuk. És a legtöbb jelzőlámpánál nem véletlenül van a piros felül, a zöld pedig alul, hiszen így a fény helyzete alapján is lehet tudni, mi a jelzés. 

Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!