oldtimer

Két napra Szeged lett a Mercedes fővárosa

2024.04.27.

Mercedes-Benz minden mennyiségben. Gyönyörűen felújított, karbantartott, retró Mercedeseket láthatott a nagyérdemű minap Szegeden a Pick Arénában, ahol a show része volt számos mai, és ugyancsak (méreg)drága modell is.

„A több mint 140 Mercedes-Benz autócsoda látványa örökre beleégett az emlékezetünkbe. Hálásan köszönjük, hogy részesei voltatok ennek a rendkívüli rendezvénynek.” Így köszöntek el közösségi oldalukon a  Pappas Auto Classic Car Show & Expo szervezői, az április utolsó előtti hétvégéjén jelentkező autókiállítás külső szemmel valóban sikeresnek minősíthető.

Világháború közötti modellek: W143 és 630K

Szombaton és vasárnap is kint voltam a szegedi Pick Aréna kisebb, akadémiai csarnokában, és persze a szabad területen, ahol a fedett kiállítási részen felül számos modellt kiállítottak a szervezők. Az első nap kora délután, vasárnap ebédidőben mentem körbe és bizony gyakran sokat kellett várni, hogy nyugodtan fotózhassak egy-egy modellt, ne sétáljon bele senki a képbe. Ilyen volt egyebek között a 300 SL, amit a legtöbben sirályszárnyas Mercedesként ismernek. Hasonlóan népszerű fotótéma volt mellette kettő, igen masszív felépítésű, két világháború közötti modell is.

Eszembe is jutott a Párizsi Autószalon, az egyetlen, ahol nem az újságíróknak és a szakembereknek fenntartott sajtónapokon, hanem egy sima szombaton, vagyis közönségnapon voltam. Ott sem mindig látszottak az autók a látogatóktól, miközben Frankfurtban és Genfben könnyen tudtam dolgozni, fotózni a szakmai napokon.

300 SL, a sirályszárnyas Mercedes

Amikor én kint voltam a szegedi eseményen, még pont optimális volt a látogatószám, pocsék, esős időben ez az „embermennyiség” csak nehezen fért volna be a Pick Aréna kisebbik csarnokába. Így viszont jól megoszlottak az emberek a fedett és a szabad kiállítási terület között – és lehet, hogy sokan a jó időt látva kerekedtek fel Mercedes-nézőbe. Napijegyeket folyamatosan lehetett kapni a pénztáraknál.

Azt jó ötletnek tartom, hogy a számos gyönyörűen helyreállított, karbantartott idősebb Mercedesek között – inkább mellett – ott voltak legújabb, legdrágább modellek. Árcédulák ugyan nem lógtak rajtuk, de biztosan volt közöttük százmilliós is. Igaz, nem biztos, hogy befértek volna a TOP 10 legértékesebb autó közé, a csúcsot természetesen a veterán járművek sajátították ki.

Múlt és jelen egy fotón

Minden kiállított modellt természetesen nem volt idő rendesen megnézni, igaz, az információs táblák közül próbáltam minél többet átfutni. Legtöbb autó mellett volt ilyen, a csarnokban mindenképpen, a szabad területen ez már nem minden autóról volt elmondható. Nekem leginkább ez a halottszállítónak átalakított Mercedes-Benz mellől hiányzott, nagyon kíváncsi lettem volna a történetére.

És ha már a halottaknál tartok, itt jegyzendő meg, hogy a kiállítás egyetlen mattult fényezésű autója egykor Fenyő János médiavállalkozóé volt, 1997 decemberében vette meg az autót, ám a következő év februárjában abban érte a végzete. A golyónyomokat már hiába kerestük a W140-es S-osztályos Mercedesén, a ‘90-es évek nehézbombázóján.  A Bálna néven elhíresült modellből alig több, mint 400 ezer darabot adtak el – ez a márkánál kis szám –, a kiállított példány egy máig tisztázatlan leszámolás „néma szemtanúja”.

Szakemberek és Fenyő János autója - fehérben Rajnai Tamás

A show részeként vasárnap többen is fotózkodtak az autó mellett Tasnádi Péterrel, a közönség vevő volt rá, nekem nem igazán jött be az amúgy színvonalas, de mégiscsak szórakoztató célú rendezvényen.

Ha már átcsaptam egyfajta „kiállítás recenzióba”, meg kell jegyeznem, hogy sokkal több volt a pozitívum mint a negítív, és az utóbbi is inkább a bőség zavarához köthető. Nem véletlen mondjuk gyakran, hogy a kevesebb néha több, most is volt ilyen érzésem. A már említett Bálnából több mint egy tucatot láthattunk Szegeden, de a legnagyobb darabszámban gyártott modellek közül is volt nem egy, amiből tíz felett volt a „példányszám”. Az persze erősen szubjektív.

Ennyi!

 

Az, hogy – szigorúan szerintem – túlcsordultak a Mercedesek, több oka is lehet. Az egyikről Kovács Dániel, a Dél-Alföldi Mercedes Benz Klub elnöke a rendezvényt megelőző sajtótájékoztatón beszélt. Az volt a céljuk, hogy mindenki bemutassa kedvencét, különleges, szép, gyári állapotú Mercedesét. A kiállításra szánt autók száma a szervezés ideje alatt folyamatosan nőtt, így végül a szabad terület nagysága szabott határt annak, mennyi járművet láthatott a közönség.

Az tény ennyi Mercedest én még nem láttam egy helyen és ezzel így lehetett a látogatók túlnyomó többsége is. Jövőre már veterán autó korba léphet az 1995-ben bemutatott Mercedes E-osztály, a pápaszemes W210-as modell, amire azért emlékszem élesen, mert viszonylag gyorsan bemutatták nálunk, a Szegedi Ipari Vásáron is. Hatvani József, egykori AFIT-os, autószerelő kollégám üldögélt mellette és mutogatta a nagyérdeműnek. Nekem speciel nem tetszett akkor a dupla kerek lámpa, később kiderült, technikailag is elég megosztó lett élete során ez a modell.

A pápaszemes W210 - a képre kttintva megnézhet egy videót

A Classic Car Show & Expo az autóritkaságokon túl számos programmal is várta az érdeklődőket. A házigazda műsorvezető a csarnok közepén felállított színpadon egyebek között beszélgetett Rajnai Tamással, a Pappas személyautóüzletág-vezetőjével, Várkonyi Gábor autópiaci szakértővel, Kárai Péterrel, a klasszikus autók restaurálásával foglalkozó Kárai Exclusive tulajdonosával, valamint a BigBlock Tv szakmai csapatával és a SpeedZone autósmagazin újságíróival, köztük Vályi Istvánnal.

Az utóbbiba szombat kora délután egy kicsit belehallgattam és megtudtam, hogy a Mercedesnek nagyon hosszú története van, míg a BYD csak három betű. Ezzel nehéz is lenne vitatkozni, ám Szegeden ez kicsit különösen hangzott. Az Vályi is elismerte, hogy a városban óriási autógyárat építő márka modelljeinek megvan, meglesz a helye. Arra jók, amire használják a tulajdonosai, de a Mercedes, az csillag…

A mikrofonnal Vályi István

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.09
Nem mindennapi teljesítmény büszke birtokosa egy budapesti Volkswagen Jetta és annak gazdája, Szűcs....
2024.05.09
Aki ellátogat a ZKW autóipari beszállító üzemébe, bepillantást nyerhet a raktárlogisztika jövőjébe....
2024.05.09
Lébény közelében egy szakaszon lassan halad a forgalom - írja csütörtökön délelőtt fél 11-kor a....
2024.05.09
A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű,....
2024.05.09
Tegnap írta alá az Audi Hungaria Iskolaközpont Győr – Audi Hungaria Deutsche Schule Győr és a....
2024.05.09
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. három....
2024.05.09
Rosszul lett egy utas az Austrian Airlines osztrák légitársaság Bécs felé tartó járatán.....
2024.05.08
A győri HUMDA Lab végzett az első helyen az újoncok között Abu Dhabiban. ..
2024.05.08
Meghökkentő gerillamarketinggel vezeti be Hollandiában az LBX városi crossovert a Lexus. A kampány....
2024.05.08
A járvány idején jelentősen csökkent az autólopások száma. 2023-ban azonban a rendőrség jelentős....