Volkswagen

Miért távozik Herbert Diess a Volkswagentől?

2022.08.15.

Távozik a Volkswagen első embere, Herbert Diess, utódja a Porsche jelenlegi vezetője, Oliver Blume lesz. Diess 2015 óta vezette a Volkswagen csoportot, szeptember 1-jén távozik posztjáról, három évvel szerződése 2025-ös lejárta előtt.

A Guardian az ügyet ismerő forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a Porsche és Piëch családok, akik a szavazati jogok több mint felét és 31,4%-os részesedést birtokolnak a Volkswagenben, támogatták Diess leváltását.

Diess 2015-ben a BMW-től került a Volkswagenhez, hogy a Dieselgate-botrány után átalakítsa a céget. Végül ő is belekeveredett a botrányba, miután a vállalat ellen folyó nyomozásokról nem tájékoztatta időben a részvényeseket.

Diess jövője a Volkswagennél kétségessé vált 2021-ben, miután maga ellen fordította az üzemi tanácsot, mert kijelentette, hogy a villamosításra való rosszul irányított átállás több mint 30 000 állásba kerülhet az autógyártónak.

Európában jelenleg a Volkswagen vezet az elektromos járművek értékesítésében 25%-os piaci részesedésével, a második Stellantis (14,5%) és harmadik Tesla (13,9%) előtt.

Első helyük ugyanakkor veszélybe kerülhet, mert jelentős gyártási problémákkal küzdenek. A hírek szerint a legnagyobb problémát a késések jelentik, az elektromos Porsche Macan például a tervezettnél egy évvel később érkezik.

A Volkswagen csoport leginkább a szoftverek fejlesztésével küszködött: szofterfejlesztő egysége, a Cariad nem hozta az elvárt célokat és nagyon el volt maradva az ütemtervétől. Ez elsősorban a csoport prémium márkáit illeti, a Bentleynél például még a kizárólag elektromos járműmárkává történő 2030-ra történő átalakulás ütemterve is ingatag.

A problémák meglátszottak a részvényárfolyamokon is, egy évvel ezelőtt még 203 euróért adtak egy Volkswagen részvényt, idén július hatodikán pedig csak 123 euró volt az ára – jelenleg 148 euró.

A 63 éves Diess még két hétig tölti be pozícióját, kérdéses, hogy utána mi a terve, mindenesetre a pénz miatt várhatóan nem kell aggódnia, ugyanis a Carbuzz szerint megkapja a fizetését a következő három évre is.



Diess utódja, Oliver Blume

Utódja, a a braunschweigi születésű Oliver Blume 1994-ben csatlakozott a Volkswagen csoporthoz gyakornokként, és azóta az AUDI, a SEAT, a Volkswagen és a Porsche márkák különböző vezetői pozícióit töltötte be. 2015 óta a Porsche igazgatótanácsának elnöke, 2018 óta pedig a csoport igazgatótanácsának tagja.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....
2026.08.15
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.15
Bemutatkozott a Ferrari CZ26, a maranellói gyártó Special Projects program keretében készült új,....
2026.08.15
Az elmúlt hétvégén a burgenlandi tartományi közlekedési osztályok célzott közlekedésrendészeti....
2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....