Opel

Milyen az új dízellel az Opel Grandland X?

2019.06.02.

Az Opel Grandland X-ben mutatkozott be elsőként a márkánál az 1,5 literes dízelmotor. 130 lovas változatát tettük próbára kézi- és automatikus váltóval egyaránt. Több mint 2000 kilométert tettünk meg együtt és nem bántuk. Erős, kényelmes és alig fogyaszt.

Hogy néz ki?

Az Év autója-díjas Peugeot 3008 testvéreként, azzal azonos sochaux-i gyártósorról érkezve jó génekkel rendelkezik a franciás Opel (a gyártás azonban hamarosan német földre kerül, Eisenach lesz a modell bázisa). Már a 3008 is elég dögösre sikerült, az alapjain lehetetlen csúnya autót építeni, így a Grandland X garantáltan csinos lett. A két modellt összeköti ugyanaz a tetőív, ugyanazok az arányok, valamint a lemezek túlsúlya az üvegezett felületekkel szemben. Belül ég és föld a két autó között a különbség, a 3008-as extravagáns, a Grandland X egyszerű és puritán. Hossza 4477 milliméter, szélessége 1906 milliméter, magassága 1609 milliméter, tengelytávja 2675 milliméter.

Mindkét Opel tesztautó kényelmes üléshelyzettel örvendeztetett meg, amikor négyen utaztunk benne, akkor sem volt panasz a helykínálatra. Csomagtartója bőséges, alapból 514 literes (mankókerékkel azonban csak 488 literes, de inkább vigyünk két szatyorral kevesebbet, mint kínlódjunk a kerékjavítóval egy defektet követően). A hátsó ülések egyszerűen, csupán egy kar meghúzásával síkba dönthetők (ebben segít a dupla padlós trükk), a raktér így 1652 literre nő.

A hátsó ülések egyszerűen, csupán egy kar meghúzásával síkba dönthetők (ebben segít a dupla padlós trükk), a raktér így 1652 literre nő. Mivel nem rendelhető hozzá összkerékhajtás (akkor minek az X a névben?), a csomagtér egyik változatban sem csökken.

Hogy megy?

A korszerű dízelmotorok legújabb generációja rajtolt az Opel Grandland X-ben. Az 1,5 liter lökettérfogatú, 16 szelepes négyhengeres turbó erősebb, ugyanakkor takarékosabb is az 1,6 literes francia, illetve Magyarországon gyártott, nyolcszelepes német dízelmotornál. Az oxidációs katalizátor/NOx-elnyelő és SCR-szabályozás kombinációjával teljesíti a legszigorúbb károsanyag-kibocsátásra vonatkozó előírásokat. A hengerfej és a vele egybeöntött szívócső anyaga éppúgy könnyű alumínium, mint a forgattyúsházé. A hengerenként négy szelepet két felülfekvő vezértengely működteti. Közös nyomócsöves befecskendezés juttatja a gázolajat akár 2000 bar nyomással, nyolcfuratos porlasztókon keresztül az égésterekbe. A változó geometriájú turbófeltöltő (VTG) lapátkoszorújának állítása elektromos. Az optimalizált kipufogógáz-kezelő rendszert a káros anyagok mennyiségének leszorítása érdekében kompakt egységbe foglalva helyezték el a motorhoz közel. Az NOx-elnyelő hidegindítási katalizátorként hat, amely a motor bemelegedéséig tartja alacsony szinten a nitrogénoxid-kibocsátást, hogy aztán magasabb hőmérsékleten belépjen az SCR. Az AdBlue tartály 17 literes, míg az üzemanyagtank 53 literes.

A hatfokozatú sebességváltó mellett nyolcfokozatú automatával is kipróbáltuk az új 1,5-ös dízelt, amely csak 20 kilóval nehezít a kézi váltóshoz képest az autón. Nagyon simán kapcsol, és kis súrlódásának köszönhetően takarékos, az automatával 5,3 literes volt az átlagfogyasztás (mintegy 500 kilométeres teszten), míg a kézi sebességváltós változatot Erdélyen keresztül hajtva, 5,1 literes fogyasztást mértem 100 kilométerenként (kb. 1600 kilométeres teszten). Az automatikus váltóval szerelt Grandland X terepes üzemmód-választót és a fékek beavatkozásával záróhatást szimulálni képes rendszert, a Peugeot-nál megismert tapadássegítőt (Grip Control) kapott, ami természetesen terepezésre nem alkalmas.

A motor 300 newtonméteres maximális nyomatéka megegyezik a leváltott 1,6-oséval. Álló helyzetből 100 kilométer/órás sebességre 10,9 másodperc (automatával 12,3 másodperc) alatt gyorsul fel, végsebessége 192 kilométer/óra. Saját tömege kevesebb, mint 14 mázsa. Olyan fürgén mássza meg az erdélyi és a székelyföldi hegyeket, hogy azt hinnénk, kétliteres.

Bár motorjai sajnos (még) nem szentgotthárdiak, azért találunk pár hazánkban gyártott alkatrészt a lemezek alatt, az oldalsó üvegek a tatai AGC-nél, a dízelmotor vezérlő elektronikája pedig a hatvani Boschnál készült.

Milyen vezetni?

A kézi váltón valamit változtathattak mert az előző tesztautóhoz képest ez már pontos, nem lötyög, a kuplung rendesen fog, áttételeit jól eltalálták. Az Aisin automata hibátlan. Pontosan és megbízhatóan teszi a dolgát, ilyen jó automata Opelben még nem dolgozott előtte. A nyugodt autózást kedveli, de nem rosál be akkor sem, ha sportosra vesszük a figurát. Nagyobb gödrök, kátyúk erős tempónál rendesen dobálják az autót. A Soroksári úton belefutottam egy akkora úthibába, amelyből visszatérni Loeb-szerű, kétségbesett kormányzást követően tudtam csak.

 A Grandland X kanyarokban még egy kis izgalmat is tartogat, de nem azért, mert nagyon le akar esni az útról (egy kicsit azért igen), hanem inkább azért, mert kormányzása túl mesterkélt, gépies és nem ad sok visszajelzést az útviszonyokról. Az Opel kompakt szabadidő-autóját jó vezetni, magasan ülünk, jól rálátunk a forgalomra, érezni vezetés közben, hogy nem túlsúlyos, élénken reagál a gázadásra. Futóműve elöl MacPherson, hátul olcsó csatolt lengőkaros, érzetre nem szababadidő-autós, sokkal inkább kompakt, olyan, mintha egy Astrát vezetnénk, hasmagassága 19 centi. 18-as kerekeken viszonylag puha az autó, rossz mezőségi utakon sem büntet, csak defektünk ne legyen...

Mennyibe kerül?

A két tesztautó hasonló felszereltséggel érkezett (az automata egyedi Ultimate volt, de szerencsére 19 helyett 18-as felnikkel, a kézi váltós Innovation felszereltségű), bőrös üléseket kaptak és távtartós tempomattal is ellátták.  Sokféle felszerelést már alapból hordoztak, például LED-es nappali menetfényt és hátsó lámpát, kameraalapú sávasszisztenst, jelzőtábla-felismerőt, intelligens sebességszabályozót, emelkedőn elindulási asszisztenst, Bluetooth-kihangosítós Radio R 4.0-et, részecske- és szagszűrős klímaberendezést, sokféleképpen beállítható komfortüléseket és 40:60 arányban lefektethető hátsó üléstámlát.

Listaáron a tesztautók felülről, illetve alulról ütik a 10 millió forintos árat, szerencsére ennél jóval olcsóbban, 6,7-7 millió forintért már lehet nekünk is Grandland X-ünk, az automatikus váltó felára félmillió forint. Az Opel Grandland X vezetője és utasai, az Opeltől megszokottan, a legújabb generációjú Android Auto- és Apple CarPlay-kompatibilis IntelliLink-rendszerekkel kapcsolódhat hálózatra.

Kép és szöveg: Biró Csongor

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....