Űrkutatás

Minden korábbinál jobban megközelítette a Jupitert a Juno űrszonda

2016.08.29.

- Minden korábbinál jobban, 4200 kilométerre megközelítette a Jupitert az öt éve felbocsátott Juno űrszonda, amely igyekszik kifürkészni a Naprendszer legnagyobb bolygójának titkait - jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.

  A világűrben óránként 208 ezer kilométeres sebességgel száguldó szonda ugyan már július 4-én pályára állt az óriási gázbolygó körül, de még soha nem került annyira közel vastag felhőrétegéhez - és egyetlen más űrjármű sem - mint szombaton, közép-európai idő szerint délután 3 óra körül. A 2018 februárjáig tartó, 1,1 milliárd dolláros küldetés végéig a Juno még 35 alkalommal közelíti meg a Jupitert, de egyszer sem ennyire.


Mostanáig a Jupitert a Pioneer 11 amerikai űrszonda közelítette meg a legjobban, 1974-ben 43 ezer kilométerre merészkedve oda a bolygóhoz. A szombati "randevú" alkalmából a NASA bekapcsolta az űrszonda kameráját és nyolc mérőműszerét, gyakorlatilag ezzel vette kezdetét a Juno kutatási missziója. "Ez az első alkalom arra, hogy közelről megfigyeljük a Naprendszer királyát és megtudjuk, hogyan is működik" - jelentette ki Scott Bolton, az űrszonda főfejlesztője, a texasi San Antonió-i Southwest Research Institute kutatója. Csaknem öt évig tartó utazás után a Juno július 4-én kezdte meg keringését a Jupiter körül, hogy ismereteket szerezzen a Naprendszer keletkezéséről.

A szonda méréseket végez a gázbolygó különböző rétegeiben, hogy megismerjük azok összetételét. A kutatók egyebek közt választ akarnak kapni a Jupiteren tomboló rendkívül erős szelek okaira és arra, hogy van-e szilárd magja a gázbolygónak. Emellett a NASA kutatni akarja a Jupiteren látható hatalmas vörös pöttyöt is, amely nem más, mint egy évezredek óta dúló gigantikus vihar. A tudósok úgy vélik, hogy a Jupiter alakult ki elsőként a Naprendszer bolygói közül, de nem tudják, hogyan. A szombati megközelítés volt az első alkalom arra, hogy az űrszonda fotókat készítsen a Jupiterről. A NASA várhatóan már a jövő hét végén publikálja a felvételeket, amelyeknek tudósok általi kiértékelésére azonban még sokáig kell várni.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.02
London kimondta, amit Európa nagy része még csak sejt: a városi közlekedést ember már nem tudja....
2026.02.02
Mosonmagyaróvár térségében forgalmi akadály van - írja a Katasztrófavédelem. ..
2026.02.02
Az idei Tokiói Autószalon egyik legmeglepőbb és legtöbb figyelmet érdemlő autója egy második....
2026.02.02
A Mazda örömmel jelenti be, hogy a Mazda6e bekerült az öt döntős közé a rangos 2026 World Car....
2026.02.02
A Toyota tavaly továbbra is a világ legnagyobb autógyártója maradt, itthon pedig ugyancsak....
2026.02.02
A Trans-Sped a hosszú távú stratégiai céljainak támogatása és a működési hatékonyság érdekében....
2026.02.02
Nézze meg a videót! ..
2026.02.02
Az érintett gazdasági szereplők és szakmai szervezetek részéről kiemelkedő nemzetközi és hazai....
2026.02.02
A téli közlekedés veszélyei nem kizárólag a hóhoz és a jéghez köthetőek. Bár az elmúlt időszakban a....
2026.02.02
Mindig szerettem a GTI-t, vonzott egyszerűsége, finomsága, okossága és érzékenysége. Az Év Magyar....