gyorshajtás

Minden összejött: jogsi és műszaki nélkül hajtott gyorsan az ittas vezető

2020.05.29.

Ittasan, a sebességet túllépve, vezetői engedély nélkül közlekedett személyautójával egy férfi Szeged-Petőfitelepen, ráadásul a jármű műszaki engedélye is lejárt. Eljárás indult ellene.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztályának munkatársai a napokban Szegeden, a Gábor Áron utcában ellenőrizték a közlekedőket. Az egyenruhások megállítottak egy személyautót, amely a megengedett 30 km/h helyett 44 km/h-val haladt. Az intézkedés során felmerült a gyanú, hogy a gépkocsit vezető férfi szeszes ital fogyasztását követően ült volánhoz, amit a vele szemben alkalmazott alkoholteszter igazolt. Továbbá a férfi nem rendelkezett vezetői engedéllyel, és a jármű hatósági engedélyének műszaki érvényessége is csaknem fél éve lejárt.
 
A sofőrt a járőrök a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították, ahol járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult ellene büntetőeljárás, valamint vele szemben szabálysértési feljelentéssel is éltek a rendőrök.
 
Fontos hangsúlyozni, hogy a kialakult tévhitekkel ellentétben már egy pohár szeszes ital elfogyasztása is számít, ugyanis az alkohol kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki (észlelési idő növekedése, reflexek tompulása, szemmozgató izmok lassulása stb.), melyek a biztonságos közlekedéssel nem egyeztethetők össze.
 
A rendőrség felhívja a közlekedők figyelmét, hogy már a kis mennyiségű szeszesital-fogyasztás hatására is nő a reakcióidő, kedvezőtlenül változik a veszélyérzékelő képesség, tompulnak a reflexek. Emellett nem csak az ittas járművezetés kockázatos, hanem olyan gépkocsiban utazni is, amelyet ittas személy vezet!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.05
A modern autókban már az ajtó kinyitása is szoftveres műveletté vált, Kína azonban most meghúzta a....
2026.09.05
Lezárták a Megyeri út érintett szakaszát a baleset miatt - írja kora este a Katasztrófavédelem. ..
2026.09.05
Pierre Gasly, az Alpine francia versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíj szombati időmérő....
2026.09.05
Kevesebb mint fél év leforgása alatt tízezer villámtöltő-állomást telepített a BYD Kína-szerte, és....
2026.09.05
A Geely három kiemelt európai eseményen csatlakozik a sportteljesítmény, a kitartás és a mentális....
2026.09.05
A mesterséges intelligencia segítségével akár száz évet is átugorhatunk. Bepillanthatunk a 22.....
2026.09.05
A legendás imolai versenypályán folytatja 2026-os nemzetközi programját Gender Tamás Junior. A 16....
2026.09.05
Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között....
2026.09.05
Hatan megsérültek, köztük annak a teherautónak a sofőrje is, aki lengyel turistákat szállító....
2026.09.05
Szeptember 4-én megnyitotta kapuit a 31. Balaton Boat Show, amely ismét a hajózás és az aktív....