elektromos autó

Mindenki másképp - így elektrifikálódik a világ

2021.09.01.

Bár Európából nézve úgy tűnhet, az elektromos autók terjedése megállíthatatlan ütemet vett fel, a globális helyzet nem ilyen egyszerű. Melyik jelentős autóiparral rendelkező országok járnak elöl, és melyek vannak lemaradva hozzájuk képest, ha az elektromos közlekedésre való átállásról beszélünk?

Miután tavaly a koronavírus-járvány padlóra küldte az autóipart, az európai gyártók az állami segítségnyújtásra vártak, ami meg is érkezett, de nem olyan formában, ahogyan elképzelték. Az EU-ban elsősorban egy mindenfajta autóra kiterjedő ösztönző programot vártak, de nem azt kaptak: a legtöbb ország szinte kizárólag a plug-in hibrid vagy teljesen elektromos autók vásárlását támogatja.

Európában az elektromos autók terjedését elsősorban az állami ösztönzők hajtják. Németországban, Franciaországban és Olaszországban akár 10.000 eurónyi állami támogatással ösztönzi a politika a közlekedés zöldülését. Más országokban, mint például itthon is, ha nem is ilyen óriási összegekkel, de szintén támogatják az elektromos autók terjedését, legalább adókedvezmények formájában. Az eredmény látszik is, míg 2020 első negyedévében az összes eladott személyautó 7,5 százaléka volt elektromos vagy hálózatról tölthető hibrid, idénre már 14,7% ez a szám.

Kína

Az elektromos autók fő piaca továbbra is Kína, minden második elektromos autót ott adják el. Ez elsősorban szintén állami ösztönzőknek köszönhető. Ezek terén Kína olyannyira az élen jár, hogy ők már éppen csökkentik a támogatás mértékét, mondván, már elég olcsón lehet kapni elektromos autókat Kínában ahhoz, hogy ne legyen szükség rájuk és egyébként is ráfér egy kiélezettebb verseny a gyártókra.

A kínai elektromos autók vásárlását ösztönző ámogatások váltózó összegeket térítenek vissza a vevőknek a jármű hatótávjától függően de az átlagos kifizetés tavaly nagyjából 18.000 jüan (nagyjából 800.000 forint) volt. Ez a kedvezmény most körülbelül 14.400 jüan-ra csökken.

Persze a támogatásra továbbra is szükség van: a csökkentés azért jött, mert így tovább tudják finanszírozni a programot, amit az eredeti tervek szerint már befejeztek volna.

USA

Az Egyesült Államok helyzete bonyolultabb: Joe Biden elnök vállalta, hogy 500.000 elektromos töltőállomást telepít az ország területén és az állami flottát is fokozatosan elektromos autókkal töltik fel. A támogatás és a szabályozás ugyanakkor részben az egyes államok feladata, ebben elsősorban Kalifornia jár az élen. Tavaly azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy 2035-re már csak elektromos autókat áruljanak az állam területén. Ehhez a kezdeményezéshez kapcsolódott be több másik állam is.

Az Egyesült Államok Szenátusának Pénzügyi Bizottsága nemrég dolgozta ki azt a jogszabályt, amely akár 12.500 dollárra is növelheti az elektromos járművek után járó adókedvezményt azoknál az elektromos autóknál, amelyeket az Egyesült Államokban dolgozó szakszervezeti tagok szerelnek össze. A jelenlegi maximális adókedvezmény 7.500 dollár, de valamivel könnyebb megkapni, mint a tervezetben szereplő magasabb összeget.

Az idei év első felében így 2,1%-os piaci részt értek el az elektromos autók Amerikában, vagyis bőven van hova felzárkozniuk, ha Európára vagy Kínára tekintenek.

Japán

Érdekes kivétel Japán, már ami a világ autóiparában fontosnak számító országokat illeti. Egy ideig a Nissan Leaf-nek köszönhetően a szigetország uralta az elektromos autók piacát, de mára elhúzott mellettük a világ. Bár a japán autók uralják a hibrid autók piacát, az elektromos modelleket tekintve jelentős lemaradásban vannak. Ennek oka egyrészt az, hogy rengeteget fektettek a hibrid technológiákba, másrészt a hírek szerint a japán gyártók vezetése és a politika is szkeptikus az elektromos járművek jövedelmezőségét és környezetbarátságát illetően.

Dél-Korea

A dél-koreai gyártók óriási elektromos autó fejlesztésbe kezdtek az utóbbi években. A Hyundai és a KIA legtöbb modellje elérhető plug-in hibrid és elektromos erőforrással is. 15-20 százalék körül jár most az elektromos autók részesedése az új autó piacon. A gyártók tehát teszik a dolgukat és a vásárlók is érdeklődnek az elektromos autók iránt, mindeközben pedig a politika is teszi a dolgát: a dél-koreai kormány az iparral szoros együttműködésben úgy döntött, hogy olyan erősen ösztönözni fogja a technológiai újításokat az e-mobilitás területén, hogy az elektromos autók árai legalább 7.500 euróval csökkenjenek 2025-re.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.22
Philadelphiában ünnepséggel bocsátották útjára az American Airlines hat év után újraindult....
2026.05.22
2026. július 1-jétől a svájci kantonok 1955 óta először engedélyezhetik a körversenyeket. Svájcban....
2026.05.22
Nem elég, ha a termék jó, azt el is kell adni. A Peugeot ezért 2026-ban teljesen új szintre emelte....
2026.05.22
A 2026/27-es szezonban debütáló új generációs kocsik már több mint 800 lóerőt tudnak leadni, és....
2026.05.22
Vádat emelt a Gyulai Járási Ügyészség egy buszsofőr ellen, aki figyelmetlenségből halálra gázolta....
2026.05.22
Az Uber tovább bővíti magyarországi jelenlétét: május végén két újabb vidéki nagyvárosban, Pécsen....
2026.05.22
A gyorshajtókkal szembeni szigorúbb fellépésre és több sebességmérő kamera kihelyezésére is szükség....
2026.05.22
A Toyota RAV4 észak-amerikai gyártósorán olyan meghibásodást észleltek, amely minden tizenkétezer....
2026.05.22
A villanyautózás és az egyre koordináltabb vezetési élmény térnyerésével egyre nagyobb igény....
2026.05.22
Sokan nem tudják pontosan, mit jelent a műszaki vagy a gazdasági totálkár, és milyen különbség van....