mini

A MINI is ott volt a nyárzáró STRAND Fesztiválon

2025.08.29.

Vasárnap hajnalban zárult a zamárdi STRAND Fesztivál, amely idén négynapos programmal várta a látogatókat. A 2013-ban indult rendezvény az elmúlt évtizedben a Balaton régió legjelentősebb kulturális eseményévé vált. Az idén a MINI támogatása mellett megvalósult fesztivál sokszínű programkínálata és közösségi kezdeményezései közel 90 000 látogatót vonzottak.

A fesztiválon a MINI egy installáción parkoló Cooper S Cabrio-val, valamint egy különösen látványos és sikeres fotóvetítéssel vonzotta a látogatókat, a MINI stand-on elkészült képeket, akár az óriáskerék közepén is meg lehetett jeleníteni.

A fesztivál augusztus 20-i nyitónapján a Balaton Ünnepének keretében bemutatták a Best of Balaton program 22 új ajánlatát, az életműdíjat pedig Nagy Viktor, a Kultkikötő alapítója vehette át. A zenei programot Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros mellett a Geszti Sixty produkció nyitotta meg.

A közel 200 fellépőt felvonultató programban szerepelt a Beton.Hofi, Dzsúdló, Desh, a Halott Pénz, Majka, Pogány Induló és a Bagossy Brothers Company mellett olyan legendák is, mint a Neoton Família és az R-GO. Fűzy Gábor bárzongorista tízezres közönség előtt adta elő több évtized legnagyobb magyar slágereit.

A fesztivál központjában Weiler Péter AI-technológiával készült, 130 m²-es alkotása várta a látogatókat, amely a vízpart panorámájával együtt a fesztivál egyik legkedveltebb találkozóhelyévé vált.

A BMW Group Magyarország számára kiemelten fontos a hazai kulturális élet támogatása, ennek jegyében csatlakozott a MINI a STRAND Fesztivál partnerei közé. A brit prémiumgyártó képviselete több aktivitással is várta fesztiválozókat.

A látogatók három napon át egyórás tesztvezetéseken vehettek részt a MINI Cabrio, a háromajtós MINI Cooper, a MINI Aceman és a MINI Countryman modellekkel. A VIP szekcióban MINI szerencsekerék és MINI ajándéktárgyak várták a vendégeket.

Rengeteg tekintetet vonzott az óriáskerék közepére elhelyezett, a MINI új körkijelzőjét idéző vászon, amelyen minden este vetített képek és videók jelentek meg. A MINI standnál szelfik és tematikus fotók készülhettek, többek között a „Mi volt az utolsó dolog, ami miatt mosolyogtál?” feliratú táblával. Ezek mellett klasszikus MINI modelleket ábrázoló képek, a MINI vezetési üzemmódokat (MINI Experience Modes) bemutató videók, valamint a tesztvezetések hangulatvideói is színesítették a programot.

„Célunk az volt, hogy a MINI kijelzőjét imitáló felületen olyan mosolyokat mutassunk meg, mint amit a MINIsek is éreznek az autójuk társaságában. Ezek a feledhetetlen mosolyok kapcsolják össze a MINI márkát és Magyarország egyik kedvenc fesztiválját a STRAND Fesztivált” – mondta el Németh Balázs, MINI márkavezető az esemény kapcsán.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.22
A Honda a Jazz 25. születésnapja alkalmából egy különleges, merész változatát mutatta be, amelyet a....
2026.07.22
A GTi jelvény több mint négy évtizede azokat a Peugeot modelleket díszíti, amelyek vezetési....
2026.07.22
A 2025-ben Év Autója címet nyert francia elektromos kisautó sportváltozata, Alpine köntösben....
2026.07.22
A Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be egy férfival szemben, aki autómosó építésére....
2026.07.22
Közvetlen járatokat indít Oslóba és az egyiptomi Marsa Alamba, emellett hét meglévő útvonalán....
2026.07.22
Tavaly a csapból is ez folyt, így nem újdonság, hogy az Európai Bizottság úgy döntött 2025-ben,....
2026.07.22
A Magyar Nagydíj hétvégéjén ismét lehetőséget kap a McLaren tesztversenyzője, Leonardo Fornaroli. A....
2026.07.22
A Dacia bemutatta legújabb modelljét, a Strikert, amely új szemléletet hoz a családi crossoverek....
2026.07.21
Évekig úgy tűnt, hogy az autóipar jövője kizárólag a tisztán elektromos hajtásról szól. Most....
2026.07.21
A májusi sikeres 24 órás akció sorozat után az Opel új sebességbe kapcsolt, a nyár végéig....