Dacia

Mint a Bigster, csak Renault – már tesztelik a Borealt

2025.05.18.

Már teszteli a Renault a Boreal névre keresztelt új crossoverét. A nyugati szaksajtóban megjelentek az első fotók a maszkozott prototípusról, s azt írják róla, hogy a Dacia Bigster frissített-kozmetikázott változata.

A fedésben lévő, C-szegmensbe sorolható autót Brazíliában kapták lencsevégre, ahol várhatóan még az idei év végén fog debütálni. A nyugati szaksajtó tudni véli, hogy a világ hetven országában fogják forgalmazni.

Annak ellenére, hogy az autó erős álcát kapott, készpénznek veszik, hogy a Renault új crossovere bújik meg a megtévesztő fólia mögött. Már az is ismert, hogy a francia újdonság a Dacia Duster „nagybátyjának”, a hetekkel ezelőtt piacra dobott Bigsternek az alapjain nyugszik, de ez nem az jelenti, hogy a Dacia Bigstert az anyavállalat egyszerűen átnevezte Renault Borealra.

A „renaultosított” crossover rejtett külleméből lerí, hogy a Bigsterhez képest több külső változáson ment keresztül, más a hűtőrácsa - a fólia alatt kidomborodó Renault emblémával -, változott a lökhárító kialakítása és szélesebb a légbeömlője is. Ebből a nézetből inkább a Dusterre hajaz, mint a Bigsterre, legalábbis a carscoop magazinban megjelent képekből ítélve.

Úgy tűnik, hogy a prototípus hátsó ajtajaira álkilincseket szereltek fel, ami félrevezető trükk lehet, hiszen a Boreálban feltehetően ugyanúgy a C-oszlopba integrált fogantyúk lesznek, mint a Bigsterben.

A műanyag karosszériaburkolatok és hangsúlyos kerékívek sem hiányoznak. Ezeket egy módosított hátsó lökhárító és spoiler egészíti ki, amelyen – a Bigstertől eltérően - nincs középen bemélyedés. Új hátsó lámpákra és enyhén módosított csomagtérajtóra, no meg 667 literes, „bigsteres” csomagtartóra számíthatunk.

Az új francia crossover belső teréről egyelőre nincsenek fotók, de feltehetően nagyrészt ugyanolyan lesz, mint a Dacia Bigsteré, kissé minimalista szemlélettel, 10,1 colos infotainment rendszerrel és 7 vagy 10 colos digitális műszerfallal.

Egyes, meg nem erősített hírek szerint a Boreal alapverzióját 1,3 literes, 167 lóerős turbumotor is fogja hajtani. A Bigster háromhengeres 1,2 literes benzines, 130 lóerős lágyhibrid erőművel kapható, illetve forgalmazzák 1,8 literes négyhengeres, szívó benzines, 155 lóerős full-hibrid kivitelben is.  Az autó hossza 4,57 méter - 23 centivel hosszabb a Dusternél -, szélessége 1,81, magassága 1,71, a tengelyek közötti távolság pedig 2,7 méter.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.23
Az Erdők Világnapját és a magyar alapítású, nemzetközi hírű Swift Cup Europe autóverseny márkakupa....
2026.02.23
A hazai léginavigációs szolgáltató március 13-ig több nagyvárosban és állásbörzén várja a....
2026.02.23
Újonc motorgyártóként büszke és elégedett a Red Bull a tesztidényével, élcsapatként viszont még nem....
2026.02.23
No, nem arra kell gondolni, hogy hirtelen haszonjármű gyártásba fogna a dizájner márka. ..
2026.02.23
A hazai márkakereskedésekbe is megérkezett a megújult BYD Seal Comfort, amely a márka eddigi....
2026.02.23
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 02. 23.....
2026.02.22
Az Egyesült Államokban már csaknem 7500 légijáratot töröltek az északkeleti országrészt vasárnap....
2026.02.22
Sokan dolgoznak azon, hogy ezzel az üzenettel ne találkozzunk ..
2026.02.22
A CUPRA Tavascan ismét reflektorfénybe került: az Európai Bizottság nemrégiben jóváhagyott egy....
2026.02.22
Mi várható a közeljövőben?   ..