Kép és szöveg: Horváth Miklós

Merthogy a több síkon zajló történetünk főszereplője kétségtelenül világraszóló felfedezést publikált a kilencvenes évek elején, amit szabadalom és termékportfólió-gyártás is követett, azonban a mindennapi betegellátásban remélt forradalmi áttörés még hátra van.

Dr. Somlyai Gábor 1956-ban született Budapesten, a Csepeli Vas- és Fémművek technikusaként dolgozó édesapa és kereskedelmi szektorban dolgozó édesanya első gyermekeként. A csillagtelepi gyermekéveket egy Heves megyei kis faluban, a nagyszülőknél töltött idő tette meghatározóvá életében. Előbbinél az általános iskola kémiatanára, utóbbinál a vidékre jellemző mezőgazdasági orientáció hagyott nyomot a biológus életében. Fentiek okán a Jedlik Ányos Gimnázium kémia tagozatos osztálya következett, amit a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemre történő felvételi követett. „Egy általános iskolai erős kémiatanáromnak köszönhetően nem okozott gondot a kémiai reakciók megértése vagy képletek leírása, részben ennek is köszönhetem, hogy most itt vagyok” – emlékezett vissza a kezdetekre a feltaláló, aki elsőre nem nyert felvételt az agrártudományi karra.

A döntés, hogy biológusi pályára lépjen – többek között - ez által született, az érettségi pontszámainak pontjainak elévüléséhez két évet várnia kellett, ez idő alatt művészi hajlamainak is hódolt a deutérium megvonás nemzetközileg elismert kutatója. „Voltak művészi ambícióim is, a festőművészet nagyon közel állt hozzám, talán ez adott indíttatást ahhoz, hogy érettségi után virágkötészetet tanuljak, és virágüzletben vállaljak munkát. Ebben az időszakban szilárdult meg bennem, hogy a biológusi hivatás az én utam, ezért az újabb felvételi előtt másfél évig már a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetben dolgoztam laborasszisztensként.  A sikeres felvételi után, 1977-ben megkezdtem tanulmányaimat a szegedi József Attila Tudományegyetem biológusszakán”.

A döntés egy mélyebb, és egyben személyes okára is fény derült a folytatásban. A biológiai tudományok kandidátusa fokozat megszerzéséig folytatott tanulmányok egyik mozgatórugója Gábor gyermekkori szomszédjának betegsége volt. „Szörnyű volt gyerekként átélni egy nyelvgyökrákos ismerős szenvedéseit. Végül, de nem utolsó sorban a 70-es években kapott lendületet és nagyobb figyelmet a molekuláris biológia, a génsebészet és a DNS-kutatás. Ekkortájt látogatott haza Szent-Györgyi Albert, aki a sokak által ismert, híres interjúban beszélt mellrákban elhunyt feleségéről, mely személyes veszteség hatására kezdett el foglalkozni a rákkal és a sejtosztódással, mélyebben. A Nobel-díjas biokémikus úgy vélte, hogy a rák kérdését csakis szubmolekuláris szinten lehet megoldani, azaz – véleménye szerint – a piciny atomi részecskék, az elektronok áramlásában lehet valami zavar, mely a daganatos elváltozások fő oka lehet. Ekkor, 1976-ban vettem egy papírt, és leírtam, hogy nem a negatív töltésű elektronnak, hanem a pozitív töltésű hidrogénionoknak van kulcsszerepe a rák kialakulásában”.

Gábor és felesége, Ildikó az egyetemi évek alatt ismerkedtek meg, és biológus diplomájuk 1982-es átvétele előtt egy évvel – immár 36 éve – kötöttek házasságot. A házaspár karrierje külön munkahelyen indult, mindketten a sikeres tudományos munkát helyezték előtérbe. Ildikó a Richternél kapott kutatói munkát, Gábor, mivel onkológiai területen nem talált abban az időben az ambícióinak megfelelő állást, az MTA Növényvédelmi Kutatóintézetében helyezkedett el. „Nem érdekelt különösebben a növénykórtan, de felkértek, hogy tartsak egy előadást a diplomamunkámról, majd közölték, hogy felvettek. Reméltem, hogy már a kezdetektől onkológiai területen dolgozhatok, de nem így alakult, ezért igent mondtam a felkérésre, ugyanis így molekuláris biológiával, ezen belül pedig génsebészettel foglalkozhattam. 1983-86 között akadémiai ösztöndíjasként lehetőségem nyílt kiváló szegedi kollégákkal együtt dolgozni, és két évvel később (1988) maximális pontszámmal védtem meg kandidátusi disszertációmat.” Még ebben az évben DFG ösztöndíjasként végezhetett kutató munkát a göttingeni Georg-August Egyetemen. Fél évvel később egy Lisszabonban tartott előadásának köszönhetően meghívást kapott a Missouri Egyetemre (Columbia), ahol molekuláris genetikai kutatásokat végzett, majd hazatérése után (1990) az Országos Onkológiai Intézet tudományos főmunkatársaként folytatta kutatásait, melyek célja immár a természetben megtalálható deutérium szerepének vizsgálata volt a sejtosztódás szabályozásában.

A második részben megtudhatjuk, hogy a deutérium koncentrációja legalább olyan fontos a szervezetünkben, mint a kalciumé, vagy a magnéziumé, továbbá feltárjuk a kutatás mérföldköveit!