beruházás

Mintegy 40 milliárd forintból épül járműipari tesztpálya Zalaegerszegen

2016.05.19.

Összesen mintegy 40 milliárd forintból elkészül a jövő év végéig Zalaegerszegen az a 250 hektáros területű járműipari tesztpálya, amelyhez hasonló 500 kilométeres körzetben nincs a közép-európai térségben - közölte Vigh László (Fidesz) országgyűlési képviselő a csütörtökön Zalaegerszegen, rendkívüli sajtótájékoztatón.

 Elmondta: a kormány döntése alapján - amelyről Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délelőtt tett bejelentést - 35 milliárd forintot biztosítanak állami forrásból az építkezéshez. Olyan központot építenek ki benzinkutakkal, szállodával és egyéb kiszolgáló létesítményekkel, amelyek lehetővé teszik, hogy a térség országaiban működő járműgyártók tesztelhessék autóikat, akár hetekre, hónapokra ideköltözve.  Közép-Európa egyik legnagyobb ilyen beruházása lesz a zalaegerszegi.

A kormányfő a Műegyetemen tartott, a Jövő autói című konferencián jelentette be csütörtökön a zalaegerszegi járműipari tesztpálya építését. A miniszterelnök azt mondta: a pályán egyebek mellett önjáró, tehát vezető nélküli autókat tesztelnek majd mesterséges körülmények között.
Vigh László a bejelentéshez kapcsolódva a sajtótájékoztatón kifejtette: Zalaegerszeg évek óta szeretett volna egy ilyen léptékű beruházást megvalósítani, amivel "felkerülhet az európai térképre". Jelezte: a zalaegerszegi tesztpálya és kapcsolódó beruházásai kifejezetten a magasan kvalifikált szakemberekre, mérnökökre, kutatókra számít majd.
Balaicz Zoltán polgármester (Fidesz-KDNP) elmondta: a város 250 hektáros területet biztosít az északi ipari parkjában, illetve 3,1 milliárd forintot fordít az előkészületekre a rendelkezésre álló területi operatív program forrásaiból. Az építkezés befejezését 2017 decemberére tűzték ki - tette hozzá.

Közvetve vagy közvetlenül 350-360 kvalifikált munkaerőnek biztosít majd állást a tesztpálya, de a város szakiskolai képzésének, illetve Zala megye műszaki felsőoktatásának is kiemelt lehetőségeket biztosít majd a működése.
Megfogalmazása szerint nemcsak Zalaegerszegnek és Zala megyének jelent óriási fejlődési lehetőséget ez a létesítmény, hanem Magyarország szerepét is erősíti. Ma már a gyártás mellett világszerte egyre fontosabb szerepe van a fejlesztésnek, ezt szolgálja ez a beruházás is. 

 Hagyományos tesztpályák másutt is vannak Európában, de ez a pálya az autonóm, vagyis önvezető járművek tesztelésére is alkalmas lesz, márpedig ezek határozzák majd meg a következő évtizedek közlekedését - tette hozzá.
A helyszínválasztásról a polgármester azt mondta: egy "semleges, egyetlen autógyár mellett sem elkötelezett" városban épül fel a komplexum. A hely logisztikai és földrajzi szempontból is ideális, mert a koperi kikötőtől közvetlen nemzetközi vasúti összeköttetése van Zalaegerszegnek, a közelben van a sármelléki repülőtér. A beruházás felgyorsíthatja a már korábban eldöntött útfejlesztéseket is, mint a zalai megyeszékhely összeköttetése az M7-es és a majdani M9-es autópálya irányába.

 

(MTI)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.29
Még idei évben piacra kerül a Geely által a tavalyi Shanghai Autószalonon bemutatott Galaxy Cruiser....
2026.06.29
 A szerencsén, valamint a rendőrök fegyelmezett és összehangolt munkáján múlt, hogy a több mint....
2026.06.29
Az idei Goodwood Festival of Speed témája a „The Rivals – Epic Racing Duels” (Riválisok – Legendás....
2026.06.29
No, meg nagyobb akkumulátort és gyorsabb töltési sebességet, arról nem is beszélve, hogy már....
2026.06.28
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Mint a mesében. ..
2026.06.28
Miközben a világ az akkumulátorokért és a ritkaföldfémekért folyó versenyt figyeli, az autóiparban....
2026.06.28
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap....
2026.06.28
A szilárdtest-akkumulátorok tömeggyártása még évekig várat magára, és ipari léptékű elterjedésükre....
2026.06.28
Teljesen kiégett egy gépkocsi az M7-es autópálya 70-es kilométerénél, Szabadbattyán térségében, a....
2026.06.28
Több mint ötmillió szurkolót várnak a 2026-os labdarúgó-világbajnokság 104 mérkőzésére Kanadában,....