futómű

Mit ér a téli gumi a megfelelő műszaki körítés nélkül?

2019.01.02.

A téli gumiabroncs anyagkeveréke és mintázata is eltér a nyáritól, hogy jobb tapadást, így kisebb fékutat biztosítson a hideg, csapadékos téli időben. Nagyon fontos, hogy 7°C alatt váltsunk, de fontos azt is megjegyezni, hogy ezzel még nem tettünk meg mindent.

 

A téli gumicsere szezonja már kifutott, szerencsére évről évre egyre többen váltanak téli abroncsra, ami pozitív fejlemény a hazai autózó társadalomban. A gumisoknál kígyózó sorokból és a 15 perces cserékből azonban arra lehet következtetni, hogy a téli felkészítés nem igazán alapos, és ebben a tulajdonosnak is döntő szerepe van. Általában a helyszínen megvárják a cserét és szinte ugrálnak örömükben, amikor a gumis a Formula 1-es szerelőket megszégyenítő gyorsasággal veszi le a nyári és teszi fel a téli kerekeket. „Pit Stop”.

A 15 percbe nem fér bele egy alapos átvizsgálás, pedig igazán illendő lenne a hagyományos őszi és tavaszi ellenőrzést, karbantartást tartani. Általában a fék- és a futóműalkatrészeket érdemes ellenőriztetni, hiszen ezeknek kopása, tönkremenetele szemrevételezéssel jól látható, gyorsan mérhető, ráadásul legtöbbször a kerék levétele kell az ellenőrzéshez, amihez pont kapóra jön a nyári/téli váltás.

 

 

A téli gumi egyik előnye a rövidebb fékút, amihez elengedhetetlen a jó fékszerkezet is. A fékek esetében a tárcsa és a betét vastagsága, a nyereg és a csúszkák állapota, a rögzítőfék bowden és porvédő állapota is szemügyre vehető a téli csere alatt. A fékcsövek állapota, a gumi repedezettsége is gyorsan ellenőrizhető és könnyen megállapítható, hogy tavaszig kell-e tervszerű beavatkozás.

 

 

A lengéscsillapítón szemrevételezéssel megállapítható, hogy van-e olajfolyás rajta, ami a tömítés hibájára, esetleges korábbi túlmelegedésre vezethető vissza. A lengéscsillapító szakszerű, mérhető ellenőrzéséhez egy speciális vizsgáló berendezés tartozik, melyen a mérést elvégezni kb. 10 percig tart, így szintén nem nevezhető hosszas folyamatnak. A mérés lényege, hogy egy szimulált útgerjesztés esetén mekkora talpponti erő marad a keréknél. A talpponti erő legalább annyira befolyásolja a fékutat és az irányíthatóságot, mint a téli gumi, ezért legalább olyan fontos az ellenőrzése, mint a téli gumi alkalmazása.

A futómű ellenőrzéséhez több dolog is tartozik. Még a kerék levétele előtt pár mozdulattal megvizsgálható, hogy van-e holtjátéka valamely futómű lakatrésznek. A kormányösszekötő gömbfej kopása gyorsan tetten érhető, de a csapágyhiba is megmutathatja magát ily módon. A lengőkarok, szilentek ellenőrzéséhez nagyobb erő szükséges, de a kerekenként 4-5 perc elegendő ezekhez a vizsgálatokhoz is.

 

 

A futóműállítást akkor kell elvégezni, ha valamely futómű alkatrészt cserélték. A mérés komplikáltabb, a szükséges idő is hosszabb, mint az egyszerű szemrevételezés, így könnyelműség lenne azt mondani, hogy minden téli/nyári cserénél illik elvégezni, de az mindenképp igaz, hogy a nem megfelelően beállított futómű télen különösen veszélyes, hiszen az autó nem arra fog menni, amerre mi szeretnénk. Jó tapadás esetén a gumi a kopásával nyeli el a rosszul beállított futómű okozta hibát és azt, hogy a kerekek nem egy irányba tartanak. Csúszós úton nincs akkora tapadás, hogy korrigálja a hibát, az autó kerekei megcsúsznak és irányíthatatlanná válik.

Az már biztos, hogy a téli gumival önmagában nem tudtuk le a téli felkészülést (még nem is beszéltünk a folyadékokról….), hiszen a kerék körül rengeteg olyan könnyen ellenőrizhető, közlekedési biztonságra közvetlen hatással lévő alkatrész van, ami befolyásolja a jármű irányíthatóságát és fékezhetőségét, legalább annyira, mint a téli gumi.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.07.13
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2025. 07. 13.....
2025.07.12
Az 1970-es években az IKARUS a világ egyik legnagyobb autóbusz gyára volt. Történetéhez számos....
2025.07.12
A balesetek megelőzése érdekében 42 balatoni vasúti átjáróban készült el a figyelmeztető....
2025.07.12
Kifizetődőbb a Kínában sikeres modellek európaisítani és onnan importálni őket még az extra vám....
2025.07.12
A Szlovák Vasutak (ŽSR) alkalmazottai pénteken arról tájékoztattak, hogy a következő hetekben....
2025.07.12
Az Xpeng is ugyanolyan álmokat szöveget, mint jó néhány autógyártó Kínában: le akarja taszítani a....
2025.07.12
Informatikai rendszerprobléma merült fel 2025. július 12-én 11 óra 30 perctől a közúti....
2025.07.12
Immár hatodik alkalommal díjazták Családbarát Munkahely címmel a tatabányai Bridgestone-t. A „....
2025.07.12
A HUMDA Országos Ralibajnokság márkakupája a Peugeot Kupa, melyet a Peugeot magyarországi....
2025.07.12
Mi a közös a 37 fogú emberben, a világ leghosszabb orrában és egy 101 ütéses labdamenetben? Az,....