utánpótlás

Mobilitás és a Z generáció

2018.05.31.

A jövőt a fiatalok alakítják, ennek ellenére, amikor a mobilitás jövője után kíváncsiskodunk, általában őszülő, öltönyös urak véleménye számít mérvadónak. Ezen a helyzeten javítandó, a közelmúltban több kutatás is készült a fiatal generációk igényeiről, meglátásairól. Ezek legérdekesebb pontjait foglaljuk most össze.

Kezdjük napjaink slágertémájával, az önvezető autókkal. Hogy valóban fogunk-e a közeljövőben munkába menet az autóban újságot olvasni, ezúttal hagyjuk figyelmen kívül, számunkra most elég annyi, hogy előbb vagy inkább utóbb valóban meg fognak jelenni a teljesen automatizált járművek. A J.D. Power kutatása alapján leginkább azok vágynak önvezető autókra, akiknek tényleg jó esélyük van rá, hogy életük szerves részei lesznek az automata járművek.

Readwrite

Érdekes trend rajzolódik ki eredményeik alapján: minél fiatalabb generáció tagjait kérdezték, annál többen válaszolták azt, hogy képesek lennének rábízni magukat egy autó önvezető rendszereire. A ma élő legidősebb generáció tagjainak mindössze 18%-a hagyatkozna a technikára, míg az 1960 és ’79 között született X generációnak valamivel több, mint harmada bízik a technológiában, szemben a mai tizen- huszonévesek közötti kétharmados aránnyal.

Tehát önvezető autókat akarnak, de kérdés, hogy sajátot, vagy megelégednének a car-sharing vagy más modern mobilitási megoldás keretein belüli, alkalmankénti használattal is? Az Autotrader kutatása a 2000 után született generációra koncentrált és arra jutott, 92%-uk idővel mindenképpen szeretne saját autót, ráadásul áldozatokat is hoznának a vágyott jármű megszerzésének érdekében.

Digiday

Többségük egy egész éven át hajlandó lenne nélkülözni a közösségi médiát, rendezvények látogatását és az új ruhák vásárlását. Ami igazán megdöbbentő, hogy harmaduk még az okostelefon használatáról is lemondana egy autóért cserébe, bár kétséges, hogy amikor át kellene adni a készüléket, valóban megtennék-e.

A Deloitte kutatásában annak is utánanéztek, hogy adott generáció mekkora összegeket lenne hajlandó fizetni adott technológiáért. Értelemszerűen a fiatal generációk nagyobb arányban vágynak a különböző technológiai újításokra és ezért a pénztárcájuk tartalmát is nagylelkűen áldoznák fel.

Bármilyen funkcióról van szó, a fiatal generációk költenének rá a legnagyobb mértékben, a legtöbb esetben több mint kétszer akkora összeget szánnának például alternatív meghajtásra, mint az idősebb generációk. Persze figyelembe kell venni, hogy ez a tendencia minden bizonnyal nem feltétlenül a fiatal generációk technológia iránti lelkesedését mutatja, hanem inkább azzal magyarázható, hogy a tizenévesek még nem igazán ismerhetik a pénz valódi értékét, így bátrabban mondják azt, hogy simán elköltenének 1700 dollárt biztonsági funkciókra.

Ha már biztonság: a biztonság az egyik legfontosabb szempont a Z generáció autóválasztásánál, 43%-uk tartja az egyik elsőszámú jellemzőnek. Nem meglepő módon az első helyen az ár áll, második helyen pedig az alacsony fogyasztás. Emellett szintén fontos szempont még a dizájn, az infotainment, a környezetbarát hajtáslánc és maga a márka.

AutoTrader

Szintén érdekes a generációk különböző hozzáállása magához a vásárláshoz. Míg a mai 40-50 éves korosztály számára az ár a lényeg, a 30-40 évesek és az ezredfordulós generáció számára a kényelem a legfontosabb. A Z generáció itt is eltér az idősebbektől, számukra a jó élmény a legfontosabb.

Bár a generációk között számos eltérés van, különösen a legfiatalabbak lógnak ki a sorból, mégsem lehetünk biztosak abban, hogy ők valóban mások és 10-20 év múlva is mást akarnak majd. Fiatalság, bolondság, mint tudjuk, így érdekes lesz megfigyelni, hogy valóban megváltoztatják-e a mobilitás világát, vagy idővel ők is a kényelmet helyezik előtérbe és integrálódnak a mai felnőtt társadalomba.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Egy 165 járműből álló, 7 millió font (3,27 milliárd Ft) értékű bZ4X-flottát rendelt a WeFlex, amely....
2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....