Volkswagen

Modelloffenzíva a Volkswagennél

2017.09.30.

Épp hogy bemutatták az új Polo-t és a T-roc modellt, azonban a Volkswagen még csak elkezdte modell offenzíváját. Jövőre érkezik az új Touareg és a Polo-SUV T-cross, de a VW más meglepetéseket is tartogat, számolt be róla az Automobilwoche. 

A legfontosabb minden bizonnyal a 2018 közepére várható, harmadik generációs Touareg. Az új teperjáró a konszern többi SUV modelljével (Q7, Cayenne, Bentayga) közös alapra épül, ráadásul az alumínium bőséges felhasználásának köszönhetően 150 kilogrammal könnyebb is lesz az új Touareg. Egyelőre úgy tűnik, a plug-in hibrid változat csak Kínában lesz elérhető, ugyanakkor egyelőre közel sem kizárt, hogy Európában is forgalmazni fogják.

Az új Polo                                                                                                  Volkswagen

Igen nagy durranásnak ígérkezik 2018-ban az Arteon shooting-brake változata, ami a praktikumot hivatott összehozni az elképesztően vonzó külsővel, elsősorban a prémiumvásárlókat célozva.

Volkswagen T-roc                                                                                   Volkswagen

2019-ben érkezik a Golf VIII. Méret szempontjából sok változás nem várható, de a megújult külső rengeteg újdonságot fog tartogatni, amik eddig csak prémiumkategóriás modellekben voltak elérhetőek. Természetesen lesz GTE változat is, megnövelt elektromos hatótávval. 2020-tól az e-golfot leváltja az I.D., amitől figyelemreméltó hatótávot várhatunk (kb. 500 km), amivel a modell akár elsőszámú autóként is elképzelhető lesz.

Láthatjuk, hogy érdekes éveknek nézünk elébe, a versenytársak pedig jól teszik, ha szemmel tartják a wolfsburgiakat. Mindenesetre az ikonikus modellek rajongói nem feltétlenül lehetnek igazán boldogok, hiszen az új modellek oltárán feláldozzák a Beetle-t, ami már csak idén rendelhető, jövő évtől befejezik az árusítását. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.10
Magyarország területén 2026. augusztus 8-án 0 órától 2026. augusztus 9-én 24 óráig a rendőrök 88 ....
2026.08.10
A VW-csoport európai célkitűzéseivel összhangban a Seat erősíti a helyi és regionális beszerzést,....
2026.08.10
A landolást követően a jármű kereke az út menti árokba akadt. A repülőgépen két személy utazott -....
2026.08.10
Az M1 bővítése során 11 meglévő csomópontot korszerűsítünk és 4 új különszintű csomópontot....
2026.08.10
Az időjárás gyakran kiszúr az emberrel: néha pokoli hőség van, néha pedig a legrosszabbkor ömlik az....
2026.08.10
 Egy család reggel 7:00-kor akart Dél-Olaszországba repülni - de a gép csak este 10:15-kor szállt....
2026.08.09
Igazi Gentleman Driver, mert a baszk Hispano Suiza-nál nem multi méretű képernyők dominálnak, az....
2026.08.09
Meghalt egy 65 éves nő abban a balesetben, amely a 12-es úton, Vác és Verőce között történt....
2026.08.09
Itt vannak az első autók, levegő nélküli gumiabronccsal.   ..
2026.08.09
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Autó grill funkcióval. ..