Ferrari

Modern Ferrari F40-et készítene Lewis Hamilton

2025.05.19.

A hétszeres F1-világbajnok már nevet is adott a modellnek. 



Kép forrása: Ferrari

Amikor Lewis Hamilton még a Formula-1 egyeduralkodójának számított a Mercedes-szel, nagy érdeklődést mutatott egy speciális AMG One kifejlesztése iránt. Ennek azonban már 6 éve, és azóta sem történt semmiféle előrehaladás az F1-inspirált hiperautó testreszabott változatáról. A hétszeres világbajnok pedig jelenleg már a Ferrari Forma-1-es csapatát erősíti, így velük hozna létre egy különleges F40-változatot, melyet saját elképzelései szerint F44-nek nevezne. 

A brit pilóta lenyilatkozta, hogy nagyon szeretne segíteni egy olyan közúti használtra is alkalmas autó kifejlesztésében, amely a legendás F40 előtt tiszteleg. Az ikonikus szuperautó méltó utódjának létrehozása nem lenne kis feladat, amit nem csak a Ferrarinál betöltött jelentősége miatt állítunk. Az F40 volt az utolsó olyan modell a maranellói márka történetében, amit a cég alapítója, Enzo Ferrari személyesen hagyott jóvá.

"Az egyik olyan dolog, amit igazán meg akarok tenni, az az, hogy tervezek egy Ferrarit. Létrehoznám az F44-et, ami az F40 alapjaira épülne és az eredeti váltókarral működne. Ezen fogok dolgozni az elkövetkezndő néhány évben" - mondta Hamilton a projektjét illetően. 



Kép forrása: Lewis Hamilton, Instagram

Az a tény, hogy Hamilton az F40-et alkotná újra, nem számít meglepőnek. Az első hivatalosan Ferrari-pilótaként töltött napján az angol versenyző a legendás V8-as motorral felszerelt autóval pózolt Maranellóban. Ami pedig külön érdekességnek számít, hogy Hamilton már a csapatváltása előtt is egy lenyűgöző Ferrari kollekciót rakott össze, többek között az 599 GTO-val és a LaFerrarival, valamint ezen modellek kabrió (Aperta) változataival. Míg jelenleg egyetlen F40-es sem áll a garázsában, a McLaren-es riválisának, Lando Norrisnak már fellelhető egy 1987 és 1992 között gyártott modell a gyűjteményében. 

Noha Lewis Hamilton ötlete elsőre puszta vágyálomnak is tűnhet, a jelentések szerint a Ferrari valóban fontolgatja az F40-es újjáélesztésének ötletét. Még tavaly novemberben hozta le a Top Gear magazinja, hogy a különleges típus csatlakozhat az ultra-exklúzív 'Icona' sorozathoz - a Monza SP1, SP2 és a Daytona SP3 mellett. A pletykák szerint az autó a LaFerrari alapjaira épülne - nem az új F80-ra - és lemondana a V12-es hajtásláncának hibrid alkatrészeiről is. 



Kép forrása: Motor 1

Külön érdekesség, hogy a 2018-ban bemutatott Ferrari SP38-nak is volt köze már az F40-hez. A hivatalosan a 488 GTB-n alapuló egyedi alkotás a "Ferrari egyik legelkötelezettebb ügyfele" megbízásából készült, és egyedi tervezési jegyeket kölcsönzött az 1980-as évek egyik legikonikusabb sportautójától is. Hamilton állításai azonban azt sugallják - és a jelentések is - hogy egy teljesen kiforrott F40 előtt tisztelgő modell érkezhet a jövőben. 

Ezek viszont még csak jövőbeli tervek, Hamiltonnak pedig a jelenre kellene koncentrálnia, hiszen eddig nem indult túl fényesen a debütáló szezonja a Scuderia Ferrarinál. Ausztráliában a tizedik, míg a kínai nagydíjon a hatodik helyen ért célba, viszont a helyzetet tovább rontotta, hogy az autóján tapasztalt túlzott kopás miatt kizárták a versenyből a hétszeres világbajnokot. 

 

Forrás: 
Motor 1

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
A Párizsi Autószalonon a Fiat életre kelti a kortárs olasz „Piazza” hangulatát: egy nyitott, színes....
2026.09.25
A Ford Motor Company már több mint egy évszázada létezik, a Kék Oválisnak minden korosztályból van....
2026.09.25
Féléves mérleget vonhat a hidak, alagutak és díjköteles autópályák üzemeltetőit tömörítő....
2026.09.25
Tovább bővült az Európai Unió újautó-piaca a nyári hónapokban: az új személygépkocsik forgalomba....
2026.09.25
Brands Hatch-ben, a brit autó- és motorsport egyik ékszerdobozában folytatódik a brit Forma–3 (....
2026.09.24
A Porsche néhány éve még szinte mindent az elektromos átállásra tett fel, most azonban újraosztja a....
2026.09.24
Június végén bemutatták az Audi 1001 lóerős szupersport hibridjét, most pedig a márka....
2026.09.24
Megtéveszti az algoritmust és a rendszáma is felismerhetetlen a kamerák előtt.   ..
2026.09.24
George Russell, a Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Bakuban zajló Forma-1-es Azeri....
2026.09.24
Az Osztrák Autó-, Motorkerékpár- és Túraklub (ÖAMTC) a sérüléssel járó e-roller balesetek számának....