Bahrein

A Mol két együttműködési megállapodást is kötött Bahreinben

2023.02.17.

Két együttműködési megállapodás született Bahreinben a Mol és két bahreini vállalat között, az egyik a szénhidrogén-termelés hatékonyságának növelésére, a másik technológiai megoldásokra vonatkozik - mondta el Steiner Attila energiapolitikáért és klímapolitikáért felelős államtitkár, a Novák Katalin köztársasági elnökkel Bahreinbe látogató delegáció tagja a helyszínen csütörtökön.

Magyarországon is léteznek olyan technológiák, amelyek a bahreini fél számára érdekesek lehetnek, például az, hogy miként lehet a már kimerülőben lévő földgázmezőből, olajmezőből több szénhidrogént kibányászni. Ebben a megállapodásban a Mol adhat át tudást a bahreini fél-nek, a technológiai megállapodás alapján pedig azt mutathatja be a magyar társaság, hogy az útépítésnél milyen anyagok, adalékok használatával lehet a tartósságot növelni, a közlekedést halkabbá  tenni - ismertette az államtitkár.

Világi Oszkár, a MOL-csoport vezérigazgató-helyettese és Mark Thomas, a Nogaholding vezérigazgatója egyezményt ír alá. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Steiner Attila kiemelte: a közel-keleti országok nagy tapasztalattal rendelkeznek a szénhidrogének kitermelésében, illetve nagy termelési kapacitásaik vannak, így a megállapodás aláírása Magyarország diverzifikációs törekvéseihez is kapcsolódik.

A magas szintű látogatások előnye, hogy rávilágítanak arra, hol nyílik lehetőség az együttműködésre, különösen a gazdasági szférában - hangsúlyozta Steiner Attila.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.23
A hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíjon folytathatja a világbajnoki cím felé vezető útját Andrea Kimi....
2026.07.23
A BMW AG német autógyártó költségmegtakarításra hivatkozva nem veszt részt az idei Párizsi....
2026.07.23
Múzeummá és kulturális központtá alakítják az 1908-ban Aradon alapított első magyar autógyár, a....
2026.07.23
Jelentős mennyiségű kéz- és felületfertőtlenítővel támogatta a Lubricants Hungary Kft. a kápolnai....
2026.07.23
A Stellantis előzetes adatai szerint a vállalatcsoport 2026 áprilisa és júniusa között közel 1,6....
2026.07.23
Tizenkét évi börtönbüntetésre ítélték első fokon a múlt héten az olasz autósztráda-társaság volt....
2026.07.23
Márkákon átívelő együttműködés eredményéből született új hőkezelési és akkumulátor vezérlési....
2026.07.23
A Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján nevet kapnak az idén 40 éves Hungaroring kanyarjai –....
2026.07.23
312 ezer forintról szóló csekket fog kapni az a két sofőr, aki belterületen 50 helyett 117, illetve....
2026.07.22
Hiába a legek autója, eddig nem mehetett közútra, nagyobb hasmagasságával már rendszámot is kaphat....