rali

Monaco, papírmunka, szerencse

2015.12.27.

Az adminisztratív és technikai átvétel már csupán ujjgyakorlat Szalay Balázs és Bunkoczi László számára. Száznál is több versenyen végigcsinálták, s ami annak idején rengeteg fejtörést okozott, az ma olyan, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna. A rajt elõtti „kötelezõ tánc”.

Kivéve, hogy viszonylag ritkán kerül sor rá reggel hét órától, és még sohasem estek át rajta Monacóban, amely többek között azért különleges (számukra pedig elsősorban azért), mert a technikai sportok bölcsője. Elég ha csak az F1-re gondolunk, amelynek futama a legrégebbi a versenynaptárban, vagy a Monte-Carlo-ralira, amelyen mindenki szeretne legalább egyszer elindulni és célba érni.
 
S az Africa Race szervezői mindent meg is tettek annak érdekében, hogy a versenyzők átérezzék az „autósport bölcsője”-hangulatot: a parc fermét a Formula–1-es depó helyén jelölték ki, a rajtkapun áthaladva pedig ráhajthattak a versenyzők arra az aszfaltra, amelyen Nico Rosberg május végén megnyerte a nagydíjat.  v
 
„Megható érzés, hogy itt vagyunk, az autósport bölcsőjénél, főleg, hogy a bakancslistámon az egyik első helyet a Monte-Carlo-rali foglalja el – azon a versenyen egyszer még nagyon szeretnék rajthoz állni –, ám az igazat megvallva most már nagyon mennék innen. Várom, hogy Afrikában legyünk, hogy versenyezhessünk” – mondta az Opel Dakar Team navigátora, Bunkoczi László, aki egy év kihagyás, egy év rehabilitáció után ül újra versenyautóba, miután a legutóbbi Africa Race-en két gerinccsigolyája is eltört egy nagy sebességnél elszenvedett bukásban. Ám az azóta eltelt időszakban mindent megtett, hogy újra a régi legyen, és az orvosok engedélyezték is számára a versenyzést. Nem csoda hát, hogy várja a rajtot. 
„Az adminisztratív és technikai ellenőrzés semmiféle fennakadást nem jelent már az életünkben. A fiúk jól felkészítették a Mokkát, nem kellett aggódni, hogy megfelel-e a biztonsági tank, az ülés, a sisak, vagy a bukócső, mert tudtuk, hogy igen” – mondta Szalay Balázs, majd amikor felvetődött a Monacóban, a kaszinók városában kézenfekvő kérdés, hogy vajon a szerencsének mekkora szerepe van a terepraliban, a válasz egyértelmű volt: sok, nagyon is sok. Főleg egy maratoni sivatagi versenyen, ami rájuk vár. Rájuk, és magyar részről a kamionos Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trióra, amely immár hetedszer áll rajthoz ezen a klasszikus útvonalon zajló viadalon, s természetesen az a célja, hogy a Kamazokkal felvéve a versenyt a dobogóra álljon a végén.  e,
Az Africa Race mezőnye vasárnap éjszaka behajózik, a hétfőt egy hatalmas kompon tölti, hogy azután december 29-én elkezdődjön a 6000 kilométeres száguldás, amelynek végén a versenyzők Marokkót és Mauritániát átszelve megérkezik Szenegálba, a Dakartól nem messze lévő Rózsaszín tó partjára.  hogy viszonylag ritkán kerül sor rá reggel hét órától, és még sohasem estek át rajta Monacóban, amely többek között azért különleges (számukra pedig elsõsorban azért), mert a technikai sportok bölcsõje. Elég ha csak az F1-re gondolunk, amelynek futama a legrégebbi a versenynaptárban, vagy a Monte-Carlo-ralira, amelyen mindenki szeretne legalább egyszer elindulni és célba érni.
S az Africa Race szervezõi mindent meg is tettek annak érdekében, hogy a versenyzõk átérezzék az „autósport bölcsõje”-hangulatot: a parc fermét a Formula–1-es depó helyén jelölték ki, a rajtkapun áthaladva pedig ráhajthattak a versenyzõk arra az aszfaltra, amelyen Nico Rosberg május végén megnyerte a nagydí

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.04
Az autóversenyzők sem próféták saját hazájukban, több magyar pilóta külföldön lett sikeres. ..
2026.07.04
A világbajnoki összetettben élen álló Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a....
2026.07.04
Nálunk miért nincs ekkora szabadság?   ..
2026.07.04
A Citigo elektromos lecserélése még éveket kell várni, ezért az indiai piacon forgalmazott Kylaq....
2026.07.04
Összesen két hétig, mintegy ezerötszáz kilométeren át volt a társam az Év Magyar Autója versenyben....
2026.07.04
Magyarországon 74 905 új személyautót helyeztek forgalomba az első fél évben, 13,3 százalékkal....
2026.07.04
A Mercedes világbajnoki pontversenyt vezető olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj....
2026.07.04
A 12Cilindri Manuale különleges, mechanikai kapcsolat nélküli, „by wire” váltókart és kuplungpedált....
2026.07.04
Ennyi őrültséget és balesetet ritkán látni egy hónap alatt. ..
2026.07.04
2026 első félévének eredményei azt mutatják, hogy a márka nemcsak megőrizte, hanem tovább....