Szerző: Bánffi Tibor

SZABAD ÉG ALATT SUBÁN ALSZIK, EGYEDÜL VEZETI AUTÓJÁT, MÉG MA IS MOTOROZNA A NOBEL DÍJAS SZENTGYÖRGYI PROFESSZOR

Nem volt nehéz felismerni markáns arcát, ezüstös haját. Igen, Ő Szentgyörgyi professzor.

Ritkán van újságírónak ilyen szerencséje. A világhírű Nobel-díjas tudósunkkal olyankor találkozni, amikor messze kutatómunkájától, mint magánember „éli“ néhány szabad óráját. Jó sorsom összehozott nem Európa, hanem a világ legbűbájosabb tudósával a divatos Hullámfürdőben. (És itt, így bekerítve, megjegyezhetem, hogy pompás, bronzbarma kisportolt alakja után ítélve inkább úszóbajnoknak vélné az ember.)

Mire „lecsillapodnak" a kavargó hullámok, Szentgyörgyi professzor egy kerti székben ülve tartja széles mellkasát a reggeli napsugarak felé.

Amikor megmondtam, hogy az „Autó-Motor" számára kérek néhány perces beszélgetést, széles mozdulattal mutatott helyet a szomszédos fonott székre.

Miről is beszélhettünk volna. Természetesen az automobilokról és a motorkerékpárokról és most az egyszer kivételesen nem a vitaminokról.

- Azok voltak csak szép idők... Hat évvel ezelőtt feljöttem Pestre és egy B. S. A. motorkerékpárt vásároltam az Urbachéknál. És még azon melegében lemotoroztam Spanyolországba. Bár összeütköztem egy teherautóval - mutatja bal lábszárán az örök emléket - mégis szép túra volt. Amikor hosszabb kórházi ápolás után tovább akartam menni, kisült, hogy nem tudok a lábamra állni, de a motorom sem - teszi hozzá mosolyogva. - Hajóval kerültem át Angliába. Birminghamban a B. S. A. gyárban rendbe hozták a motort és néhány hét után újra úton voltam hazafelé, - de már ismét a motoromon. Megállni csak ott tudtam, ahol embereket találtam, mert a leszállásnál segítségre volt szükségem. A széjjelzúzott bokám miatt csak mankóval tudtam járni, amit az amúgy is sok csomaggal terhelt szóló motoron hoztam magammal. Még az volt a szerencsém, - folytatta, - hogy a sebességváltó lábkapcsolója és a fékpedál jobb oldalon volt.

- Mikor aztán meggyógyultam, sokat túráztam motorkerékpárral. És most, mint autós, arra a meggyőződésre jutottam. hogy a motorkerékpáros túrázó többet „lát“, mert szorosabb kapcsolatban van a vidékkel, mint az autós, aki mintegy lezárt szobából látja a tájat. Meg aztán a motor fürgébb, elevenebb. Morkerékpárral oda is mehettem, ahová autóval nagyon bajos tenne eljutni.

- Miért hagyta abba a motorozást a Professzor úr?

- A családom kelésére, amely nem jó szemmel nézte ezt a valóban szép és egészséges sportot. Ők veszélyesnek tartották a motorozást.

- Erre vonatkozólag mi a Professzor úr véleménye?

- Az, hogy van jó és rossz motoros. Az elővigyázatos és felelősségének teljes tudatában lévő motorost nem érheti meglepetés. Erről a kérdésről annyit beszéltünk, hogy önmagától adódott a következő kérdésem.

- Ha Professzor úrnak fia lenne, engedné-e motorozni?

- Ha lenne? Sajnos, nincs, - mondja sóhajtva, ha lenne, akkor már fiatal korában kötelezővé tenném részére a motorozást, amely a megfigyelő és elhatározó képességet fokozza, az ügyességet fejleszti. Egyszóval számtalan férfias tulajdonságot kíván a motorozás, amely mind hasznos segítőtárs, jól jön a mindennapi életben. Különben sem árt, ha az ember mindent megpróbál.

- Milyen autója van a Professzor úrnak?

- Amerikából hoztam magammal egy kis Buick-ot. Azóta már hetvenhatezer kilométert futottam le, de olyan, mint új korában. Nem is tudom, hogy autóm van. Eddig nem volt vele semmi bajom.

- Professzor úr egyedül vezeti a kocsiját?

- A földön? - kérdeztem csodálkozva.

- Dehogyis, - mondja kissé rosszallólag, - hát a subámon, amit mindig a kocsiban tartok.

- De hiszen éjszaka nagy vihar volt.

- Én is észrevettem, na de az sem volt olyan nagy baj. A kocsiban folytattam a megzavart álmomat. (Hát kérdem; nem különlegesen pompás, egyszerű és kitűnő ember a mi nagy tudósunk? Az egész művelt világon ismert és megbecsült Szentgyörgyi doktor neve, Nobel-díjat kapott és nem tartja világhíréhez méltatlannak a szabadban való alvást - egy egyszerű subán.)

- Nem félt Professzor úr, hogy valami csavargó „kellemetlenkedni fog? - Hitetlenül néz rám.

- Azt hiszem, evvel nem kell számolnom, de ha mégis, - teszi hozzá jelentőségteljesen, - akkor megráznám a fickóit. (Ami nyilván nagyon „kényelmetlen” lenne a fickónak, ahogy azt Szentgyörgyi professzor izmos alakjából következtetem).

- Különben is ez nem az első ilyen szabadban, subán töltött éjszakám. Őszintén mindenkinek merem ajánlani.

Közben újra megszólalt a rekedt hangú kürt; jön a hullám.

- Nem óhajt Professzor úr a vízbe menni?

- Nem, nem, maradjunk csak - mondja igaz közvetlenséggel, majd mosolyogva figyelmeztet egy-egy derűsebb jelenetre, amit a kavargó műhullámok okoznak.

- Nem szeretne Professzor úr újra motorozni?

- Megvallom őszintén, vannak napok, amikor nagyon szívesen ülnék egy telivér motorkerékpárra. És nincs kizárva, hogy veszek is magamnak egy gyors szóló-motort. Jelenleg egy hátaslovat tartok motor pótléknak, de ez persze közelről sem nyújtja azokat az előnyöket, mint egy jó, gyors motorkerékpár. Arról nem is beszélve, hogy a lónak akkor is kell „üzemanyag“, amikor nem ülök rajta - mondja mosolyogva.

- Professzor úr még ma is elindulna egy olyan sokezer kilométeres túrára, mint hat évvel ezelőtt?

- Fogas kérdés, - adja vissza a szót, - hát ha az időm, no meg az Idők engednék, azt hiszem, hogy újra nekivágnék az országútnak. Na de ez, mindkettő hiányában úgy sem aktuális.

A következő kürtjelzésre most már a Professzor úr ajánlott egy kis „hullámlovaglást”. Látták csak volna, hogy milyen vidáman ficánkolt a magyar tudomány büszkesége a tajtékzó hullámokban. És jóleső örömmel gondoltam arra, hogy ez az Istennek kiválasztott emberpéldánya egy kicsit a miénk is. Az autósoké és motorosoké. (ergyé) 

ELŐGYÚJTÁS ROVAT

Huszonöt-harminc százalékos drágulás áll az automobil szakma küszöbén, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy az árak ismét elérik azt a szintet, melyen a vámmérséklés előtt mozogtak. A drágulás oka: a gyári árak emelkedése, ami logikus következménye a kisebb szériáknak, tehát az emelkedett gyártási önköltségeknek. Kétségtelen, hogy az árak drágulása kedvezőtlenül fogja befolyásolni a vásárlókedvet és így káros hatással lesz az ország motorosítására, hiszen a drágább kocsikból kevesebb kerül forgalomba. És mivel az ország motorosítása igen nagy horderejű nemzeti kérdés: fel kellene vetni a kérdést, miképpen volna lehetséges a gyári árak emelkedése ellenére rögzíteni a mai árakat. A megoldás kulcsa a hatóságok kezében van, melyek a közterhek, vám, fázisadó, behozatali illeték stb. csökkentésével biztosíthatnák a régi árakat. Az állami bevételek szempontjából a gépkocsivám jelentéktelen összegre rúg, viszont az ország motorosítása, a gépkocsiállomány izmosodása felmérhetetlen jelentőségű, szemben áll tehát a kisebb jelentőségű anyagi kiesés a nagyjelentőségű nemzetvédelmi szemponttal. Mely ma olyan jelentőségű, hogy minden egyéb szempontot háttérbe kell hogy kárhoztasson. Meggyőződésünk, hogy az illetékesek nagyon is jól ismerik a kérdést és összes mellékkörülményeit. És éppen ezért bízunk abban a megoldásban, mely kiküszöböli az ország motorosítását gátló legújabb akadályt.

Sok panasz érkezik újabban szerkesztőségünkbe: a rendőrök elveszik a betétlapot azoktól, akik az útkeresztezéseknél nem csökkentik sebességüket a megengedett iramra. Meg kell állapítanunk: az ilyen betétlapelvétel és az ennek nyomán járó büntetés teljesen szabályszerű... Más kérdés természetesen, hogy ez a rendelkezés mennyiben szolgálja a közlekedés érdekeit. A hat kilométeres vánszorgást előíró szabály úgynevezett akasztófa-paragrafus, melyre mindenkit fel lehet húzni. Mi azonban, ismerve a rendőrlegénység és különösen a közlekedési rendőrök intelligens közlekedési érzékét, aligha hisszük, hogy néhány betétlapvadászon kívül akadna olyan, aki kedvét lelné az effajta vegzaturákban. Kétségtelen, hogy útkeresztezésnél lassítani kell mindenkinek, (miért nem kell lassítani a busznak, mely mint valami vadelefánt vágtat át hatvanas-hetvenes irammal a keresztezéseken?), viszont nem kell feltétlenül betartani a hat kilométeres iramot, tehát nem kell feltétlenül lépésben vándorolni.

A jó orrú ember megdöbbenve szimatol egyes gépjárművek nyomán, olyan illatok felhősödnek egy-egy kocsi után, hogy az ember kórházi laboratóriumban képzeli magát. A kocsik egy része ugyanis fantasztikusabbnál fantasztikusabb üzemanyagokat használ, a faszesztől egészen a dukkóhígító folyadékig végtelen skálája van annak a nedűnek, melyet jegy nélkül lehet kapni és végszükségben alkalmas a motorhajtásra. A magunk részéről óvatosságot ajánlunk a különböző kisegítő üzemanyagok használatánál, mert egyelőre még nem tudni, hogy ezek a titokzatos nedvek mennyiben ártanak a motornak. Kétségtelen tehát, hogy a hosszabb ideig tartó faszeszes üzem erősen árt a motornak és hovatovább drága javításokat tesz szükségessé. Mi a segítség? Olyan olajat keverni a titokzatos csodaszerbe, mely lúgos vegyhatású és megóvja a motort a képződött sav maró hatásától. Mert hiába vannak pótszerek, a jó öreg motalkó egészen biztosan nem árt a motornak.

Nagy az öröm motoros berkekben: szabaddá teszik a 125 köbcentis motorkerékpárok behozatalát! A 125-ös kismotorok mai alakjukban teljesítmény, hegymászóképesség és vonóerő szempontjából nem maradnak el nagyobb társaik mögött, kisebb súlyuk ugyanis kiegyenlíti a lóerő teljesítménybeli mínuszt. A mai 125-ös kismotor sebessége eléri a nyolcvanat, ugyanakkor fogyasztása alig haladja túl a két litert száz kilométerre: tehát eszményi és olcsó közlekedési eszköz. És így újabb ezreket fog toborozni abba a gárdába, mely az ország motorosításának hathatós záloga.